458 felszólalás
T/16418 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A mai napirend előtti miniszterelnöki megszólalás is érdekes módon kitért erre a kérdésre. (Kékkői Zoltán József: De ő azt mondta, hogy 55 év.) Lehet, hogy a miniszterelnök úr nem is tudta, hogy ma tárgyaljuk ezt a tö…
T/16418 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Nincs baj az MSZP-ben, a frakció támogatja a beterjesztett törvényjavaslatot, és nagyon bízom benne, hogy egységesen meg is fogjuk szavazni. (Kékkői Zoltán József : Ki volt az a tizenöt?) Az, hogy a nyári rendkívüli ü…
T/16418 A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azt gondolom, azért kell sok mindent elismételni, hátha a másik fél meghallja és érti, hogy miről van szó. Kékkői úr kétszer elmondta, hogy teljesen felesleges ez az indítvány, mert semmi újat nem tartalmaz, mert a …
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottság is megtárgyalta a beterjesztett törvényjavaslatot a múlt heti ülésén, és a bizottság úgy foglalt állást, hogy általános vitára alkalmasnak…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kovács képviselő úr itt sok érdekes dolgot mondott az önkormányzatokkal kapcsolatban, néhány dologban kell hogy vitázzunk. Az önhikivel kapcsolatban. Képviselő úr, pontosan tudja, hogy amíg a forrásszabályozás döntő a…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Még két kérdésre hadd reagáljak. A hitelfelvételről a képviselő asszony itt előttem pontosan elmondta a tényszámokat. Tudni kell, hogy az önkormányzatoknál van egy hitelfelvételi korlát, ez a korrigált saját bevétel 70 százaléka. Ez egy nagyon jó szabály,…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon érdekes az a kérdés, hogy mire volt elég az önkormányzatok pénze 2004-ben, és mire nem. Egy dolog a polgármesterek, a képviselők érzése, és más dolog, hogy mit mutatnak a számok. (Dr. Kovács Zoltán: Nekünk is van szívünk! - Közb…
T/17290 A Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról (Zárszámadás)
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Keller képviselő úr (Domokos László: Vitatják, amit mondtál!) szólt az ökotám-rendszerrel megvalósult csatornaberuházásokról. Az önkormányzati bizottság ülésén is jelentős időt szenteltünk ennek a kérdésnek a megvizsgálására. Egyetértü…
T/17535 Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Én nagy örömmel hallom az ellenzék részéről is, amikor elismerő szavakkal illetnek egy törvényjavaslatot. Én is elismerem, és szeretnék csatlakozni ehhez. Én is úgy gondolom, hogy egy alapos, jó…
T/17535 Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tulajdonképpen nincs nagy véleménykülönbség közöttünk, csak nem az önkormányzaton múlik, hogy van-e szélessávú ADSL, és nem is lenne jó, ha ezt az önkormányzatnak kellene megfinanszíroznia. Én tényleg arról beszéltem, lehet, hogy egy évről van szó, vagy va…
T/17335 A családtámogatási rendszer átalakításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Sisák képviselő úr utolsó hozzászólása késztet arra, hogy mégis szóljak. (Sisák Imre János: Nem az utolsó.) Amit elmondott a képviselő úr a rendszeres gyermekvédelmi támogatásnál, hogy néhány forinttal átesik, biztosan észrevette, hogy a legutóbbi t…
T/17335 A családtámogatási rendszer átalakításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Sisák képviselő úr jól mondta, hogy kinek jár ingyen tankönyv és ingyen étkezés. Képviselő úr azt mondta, hogy az önkormányzatoknak hozzá kellett tenni pénzt. Erre válaszoltam én azt, nagyon remélem, hogy a következő évben ehhez az ellátási formához az önkormányzatoknak egyéb…
I/17493 Mikor kapják meg az önkormányzatok a szeptember 1-től esedékes közalkalmazotti 4,5 %-os béremeléshez megígért támogatást?
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A közalkalmazottak bértáblája szeptember 1-jén ismét változott, a költségvetési törvény értelmében ez évben már másodszor. Ennek értelmében a közalkalmazottak jelentős részének a bére - konkrétan azoknak a…
I/17493 Mikor kapják meg az önkormányzatok a szeptember 1-től esedékes közalkalmazotti 4,5 %-os béremeléshez megígért támogatást?
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Államtitkár úr, köszönöm a válaszát. Tudjuk, az önkormányzatok jelentős része nincs könnyű helyzetben, ezért nagyon fontos az, hogy minden ígéret teljesüljön, amely elhangzott a költségvetés vitája során. Én örömmel hallottam azt, hogy nem pályázat útján kerül szétosztásra ez…
T/16018 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szóba került az ajánlás 6. pontjában szereplő indítvány, amely a pályázat kiírása előtti vagyonvizsgálatot javasolja a törvényben megfogalmazni. Mikes Éva képviselő asszony is érvelt e módosító mellett, az önkormányza…
T/16018 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felmerült a 26. ajánlási pontban szereplő Áht. módosítása, amelyet a kormány nem támogatott. Itt arról van szó, hogy más jogszabály is szabályozhatja ezt a kérdést. Az önkormányzati bizottság ülésén körbejártuk, megvitattuk ezt a…
T/16018 A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az ingatlannyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy lassan végére érünk a módosító javaslatok fölötti vitának. Úgy gondolom, hogy elég határozottan és markánsan megjelennek azok a feltételek, amelyekkel ez a törvény elfogadható. Azt merem most mondani,…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Pap képviselő úr kérdezte, hogy az önkormányzati bizottság milyen ismérvek alapján állapította meg bizonyos módosítókról azt, hogy azok nem megfelelők, és arról nem lehet tárgyalni. Képviselő úr, a Házszabály 95. §-a mond…
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés múlt év decemberében elfogadta a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényt, amely 2005., tehát ez év nov…
J/15678 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről H/16057 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága május 11-i ülésén tárgyalta meg az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről készült jelentést, amely a J/15678. számot vis…
J/15678 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről H/16057 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tállai képviselő úr a hozzászólásában jelentős teret szentelt az önkormányzati ügyeknek, és amit elmondott, rögtön azt juttatta eszembe, milyen érdekes, hogy ugyanazt a jelentést olvassuk, és más-más következtetést vonunk le belőle. Tállai úr olyano…
J/15678 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről H/16057 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Pettkó képviselő úr hozzászólása késztet két percre. Épp az Állami Számvevőszék jelentése az, ami nagyon konkrétan és pontosan leírja például a fejlesztés-működés arányait, hogy hogyan változott. A jelentésben az szerepel, hogy működési kiadások aránya 74 szá…
J/15678 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről H/16057 Az Állami Számvevőszék 2004. évi tevékenységéről szóló jelentés elfogadásáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ismerek olyan polgármestert, aki az önkormányzatnál, a polgármesteri hivatalban és az önkormányzati intézményeknél az Állami Számvevőszék vizsgálatáról készült jelentést úgymond kötelező olvasmánnyá tett…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Pap képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni. A képviselő úr azt mondja, hogy háromszázkilencven-egynéhány önkormányzati igényt ide se hozunk a Ház elé, pedig az Orbán-kormány ideje alatt ez idejött. Képviselő Ú…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Zoltán képviselőtársunk megemlítette, hogy a nem állami, nem önkormányzati címzettek hol vannak. Valóban, az önök idején a törvényt kiterjesztettük nem állami, nem önkormányzati területre is. Akkor mi támogattuk ezt a java…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm. Kosztolányi képviselő úr megszólított, és ezért hadd próbáljak reagálni a megszólításra. Egyrészt a képviselő úr kifogásolja, hogy a szociális célú beruházások száma igen kevés, ez a három, ebben önnek teljesen igaza van. Az összegben már nincsen egészen i…
V/15808 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány?
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzatok területéről szeretnék néhány gondolatot elmondani. Az időre való tekintettel csak három kérdéskört fogok említeni. Először az önkormányzatiságról szólok. Az elmúlt három év története az önko…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szerettem volna először a normál hozzászólásomat elmondani, de most már be kell, hogy kapcsolódjak a vitába. Kovács Zoltán elnök úr azt mondja, hogy ez a javaslat nem alkalmas a probléma megoldására. Ha valaki tudja p…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt tartalmi részekkel foglalkoznék, két technikai jellegű dolgot kell hogy szóvá tegyek. Nem szeretnék személyeskedni, de el kell hogy mondjam, Kosztolányi képviselő úr, az önkormányzati bizottság kisebbségi álláspont…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Kosztolányi képviselő úrtól szeretném megkérdezni, hogy melyik törvényjavaslat tárgyalásának a jegyzőkönyvéből tetszett olvasni? Valószínűleg a Tóth képviselő úr által benyújtott indítványról van szó, amelynek a száma 15631-es. Ezt követően tárgyalt…