261 felszólalás
T/566 A fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997.évi CLIX törvény módosításáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Lezsák úr felszólalásában nagyon sok valós problémát említett, ami valóban túlmutat ezen javaslaton is. Mennyi mindent kellene még megoldani! Jó néhány évvel ezelőtt szó volt ebben a Házban is a megélhetési bűnözés kérdéséről, és elhangzott, hogy néhány szem gyümölcsért embert…
K/3282 Kíván-e valamit tenni a korrupció vagy összefonódás gyanús pályázatok kiszűrésére? Miért nem kaphatnak hiteltámogatást a szövetkezetek?
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Egyre több eset kapcsán hallom, hogy pályázati pénzeket azok kaphatnak, akik közel állnak a Kisgazdapárthoz, de nekik is esetenként le kell tenni tíz százalékot készpénzben. Hogy zsebbe, pártnak avagy a Fradinak szól, erről különböző verziók látnak napvil…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Bánki Erik képviselőtársam azt mondta, hogy nem találunk fogást a költségvetésen. Önök hevesen ellenkeztek, amikor rögtön az elején azt mondtuk, hogy már a benyújtás körülményei is törvénytelenek. Az Agrárgazdasági Tanács elé került a kormány anyaga, amelynek a bevezetője úgy k…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Varga Mihály úr, amikor a költségvetés benyújtásának törvényességét emlegeti, kérdezem tőle, hogy az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt olvasta-e. Megkaptuk-e például ezt az anyagot? Nem kaptuk meg. Azt kértem, amikor a költségvetés általános vitára való alkalmasságáró…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Turi-Kovács úr dicsekszik a mezőgazdasági exporttal. Kezemben az FVM statisztikája, a mezőgazdasági kivitel termékszerkezetének alakulása című 31. tábla, mértékegység: millió USD; 1996-ban 2,7 milliárd dollár, '97-ben 2,85 milliárd dollár, '98-ban 2,77, '99-ben 2,31. Tehát mihe…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Örömmel hallgattam Perlaki Jenő míves beszédét. Szerintem még egyet kihagyott. Ez pedig az, ami szerepelt a '98-as választási programjában is, és úgy mondta el, mint a Fidesz programját. Ez pedig a rendőrök nagyvárosi pótléka, amit remélem, hogy majdan a tervezett indítványai k…
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is azzal kezdem, amivel szocialista párti képviselőtársaim kezdték, a jövő évi költségvetés általános bírálatával. Többen vetették fel, hogy a hatályos törvényeket nem veszi figyelembe, későn módosítja az államháztartási törvényt, illetve nem veszi fi…
H/3024 Az erdőtelepítési célú földvásárlásról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Ház! Az MSZP-frakció természetesen támogatja ezt az indítványt. Támogatja azért, mert a minisztérium és miniszter úr személyesen is 1 millió hektár erdősítési programról beszélt, aminek forrásoldalról nincs meg a háttere. Úgy gondoljuk, hogy ha sor kerül az EU-csatlako…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Csatári képviselő úrtól azért kérdezem - mert én tudtam, hogy végelszámolás megy az ő szövetkezetében -, hogy miért végelszámolja a szövetkezetet. Azért, mert úgy döntöttek néhányan, hogy jobb külön-külön gazdálkodni, vagy pedig esetleg azért, mert a szövetkezet nem volt képes…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Vitába szállok Szabó képviselőtársam véleményével, mely szerint ez a beterjesztett szövetkezetitörvény-javaslat minden szövetkezésre alkalmas és jó. Egy példán keresztül hadd mondjam el, ez pedig a tőkeminimum előírása. Ha, mondjuk, van egy húsztagú mezőgazdasági beszerző szöve…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Én is Járvás úrral vitatkozom, amikor azt mondja, hogy két évvel ezelőtt elterjedt a szövetkezetekben, hogy annyi hitelt vegyenek föl, amennyit tudnak, mert az a jó. (Járvás István bólogat.) Még bólogat is. Könyörgöm, ön miért nem vesz föl annyi hitelt, amennyit tud? Aztán majd…
T/3010 A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészről T/3011 Az új szövetkezetekről
KARAKAS JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én az 5 nem és 3 tartózkodó nevében szeretném elmondani különvéleményünket. A bizottsági vitán rendkívül sok kérdés fogalmazódott meg képviselőtársainkban, többek között az is, hogy szükség van-e er…
T/2977 Az adókra, járulékokra, és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Én is vitába szállok Ivanics képviselőtársammal. Ő azt mondja, hogy az előző kormány hezitálása miatt nem került jövedéki hatáskörbe a bor. Megítélésem szerint, ha a bortörvényt úgy hajtjuk végre, ahogy kell, az önmagában is elegendő lehetne és lehetett volna arra (Font Sándor:…
H/2532 A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Ház! Vincze László felvetésére szeretnék utalni. Hivatkozott a 70 százalékra, ami volt. Hadd mondjak egy még régebbi időszakra való hivatkozást! A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, röviden MOSZ, a '90-es évek elején javaslatot tett a jövedelemk…
H/2532 A mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívántam kétpercezni Gyimóthy Géza felszólalása kapcsán, ezért engedelmükkel először erről beszélnék. Nagyra értékeltem Gyimóthy Géza felvetését, amennyiben azt mondja, hogy össze kell fogni, és közösen minden parlamenti pártnak, érdekképviseletnek,…
T/2495 A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995.évi XCVI.törvény módosításáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én is egy kicsit a múltba tekintenék, és fölsorolnék néhány adatot a magyarországi biztosítás történetéről, meg egy kicsit kitekintenék a világba. A második világháború előtt Magyarországon 41 biztosítótársaság működött, ebből 25…
T/2495 A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995.évi XCVI.törvény módosításáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Nem fogok élni a két percemmel, de mivel az államtitkár úr is megtapsolta Horváth János mondókáját, ebből adódóan remélem, hogy a ma délutáni kétórás hatpárti egyeztetés során a képviselő úr, illetve Csatári képviselő úr gondolatai is meghallgatásra találnak, és lehetőség lesz…
T/2367 A helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a módosító indítványomat beadtam, engem sem az vezérelt elsősorban, hogy megkérdőjelezzem a többi beadvány jogosságát. Szerettem volna ezzel a beadvánnyal - amely a Gyáli-patak rendezését szolgálná a XXIII. kerületben - felhívni az illetékesek és…
T/2367 A helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Nem véletlen, hogy felszólalásom kezdetén elmondottam, hogy nem kívánom megkérdőjelezni az összes többi pályázat jogosságát, hisz megint előjött a "melyik ujjam harapjam?" szindróma. Pál Béla felvetése kapcsán elmondanám, hogy igazából nem a kultúrától akartam elvenni pénzt, ha…
T/2398 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívántam hozzászólni az általános vitában a mai nap, mert az előző alkalommal én is szólhattam. Viszont egy gondolat vetődött fel bennem, ami előjött a szennyvízkezelés kapcsán. Tény és való, hogy beszélünk agrárollóról, ilyen ollóról, amolyan oll…
T/2427 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI.törvény, valamint a hegyközségekről szóló 1994.évi CII. törvény módosításáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért nyomtam meg a kétpercest, mert ennyi idő alatt részben Lezsák úrnak is tudok válaszolni, másrészről, úgy érzem, a két perc alatt a saját módosító indítványom indoklását is el tudom mondani. Lezsák úr, amikor bizonyos művelési, fajtahasználati kötel…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Turi-Kovács Béla is azt mondja, hogy tisztességes megoldás kell, és Rubovszky úr is valahol ezt sugallja, ugyanakkor elmondja, hogy lehet külön kezelni az önkormányzati használatot és az állami tulajdon használatának kérdését. Hadd mondjak egy példát! A XX. kerületben ott volt…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): A piaci bérleti díj. Gondolom, egyik képviselőtársam sem gondolja komolyan, hogy piaci bérleti díj ellenében fognak a pártok bérelni önkormányzattól. (Dr. Répássy Róbert: Számvevőszék!) Répássy úr, magának is elmondom. Ez a számvevőszéki dolog... - nem hiszem, hogy ezt meg fogj…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Nem kívántam szólni ebben a vitában, de ahogy Horváth Béla személyes érintettséggel és személyes dühvel egyes megjegyzésekre és észrevételekre reagál, valahol úgy érzem, nem tetszik nekem és jó néhányunknak ezen az oldalon, még akkor is, ha az elejtett megjegyzéseiből, a háttér…
T/2398 A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Asszony! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Nem kívánok olyan sokat beszélni, mint Bóka úr, már csak azért sem, mert nincs közvetlen érdekeltségem a Balatonon, és olyan dolgokra hívta fel a figyelmet, ami tárgyi és objektív tudásról adott tanúbizonyságot. Én magam, amit felírtam…
T/2427 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997.évi CXXI.törvény, valamint a hegyközségekről szóló 1994.évi CII. törvény módosításáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Előttem Kerényi János és a bizottsági képviselők is, úgy érzem, rendkívül korrekt és konstruktív véleményt nyilvánítottak már. Úgy érzem, ez méltó ahhoz, amit Torgyán úr is említett, hogy amióta ez a törvény megszületett, azóta minél széles…
T/2367 A helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Lévai Tibor említette, hogy mindig csalódottság érte az önkormányzatokat, amikor megtudták és megismerték a címzett és céltámogatásokat. Ugyanez lesz biztos most is, és különösen akkor várható ilyen, ha a címzett és céltámogatásokat esetenként úgy o…
H/2236 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatáról
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Én is Atyánszky képviselőtársam felszólalására reagálnék, folytatnám, s nem akarom megismételni Bauer képviselőtársam okfejtését. Tény és való, hogy ma is sokan vélik azt, hogy megfigyelik, lehallgatják a telefonját. Ez, úgy érzem, hosszú évtizedes beidegződés, amit jó lenne eg…
I/2392 Milyen gépekkel demonstrálhatnak a gazdák?
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 2000. február 29-én Kis Zoltán e témát feszegető interpellációjára Szabadi Béla államtitkár úr sajátos magyarázatot adott. A támogatási rendelet 411. §-ára hivatkozva megerősítette, amit ön is több fórumon és ma is hangoztatott: nem en…
I/2392 Milyen gépekkel demonstrálhatnak a gazdák?
KARAKAS JÁNOS (MSZP): A miniszter úr sajátos demokráciafelfogásáról nekem egykori pártállami időszakban kinevezett főnököm mondása jutott eszembe, aki néhány pohár bor után mindig mondta, hogy "Nálam demokrácia van. Igaz, hogy irányított demokrácia, mert azt csinálják, amit én mondok, de demokrácia.…