593 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy a kormány részéről nincs jelen senki. Az új agrárminiszter programnyilatkozataiban végre kimondta azt, amit bukott elődje dölyfösen mindvégig tagadott: tarthatatlan állapot, hogy míg az EU…
T/15265 A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/15265. számú törvényjavaslat részletes vitájában a 6. számú módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. A 6. számú módosító javaslatot MSZP-s képviselők nyújtották be, egy…
T/15265 A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Nem arról beszéltem, hogy nem támogatjuk, mi is támogatjuk ezt a módosító javaslatot, és örülünk, hogy benyújtásra került. Mi csak a módosító javaslatról mondunk véleményt, és biztos vagyok benne, hogy a kapcsolódó módosító javaslatban e…
T/15265 A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Hogy miért javasoltam esetleg törvényjavaslatot: a kormány egy törvényjavaslatot nyújtott be, amit mi szakmailag nem tartottunk alkalmasnak, és leszavaztuk. Azért mondtam és azért nem vetettem el végleg ezt a lehetőséget, mert ahogy mondtam, a…
T/15265 A növényvédelemről szóló 2000. évi XXXV. törvény és az azzal összefüggő egyes ágazati törvények módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Nem teljesen az életszerűségre akartam fölhívni a figyelmet, hanem a módosító javaslatra, a módosító javaslat esetleges értelmezésére. Én elfogadom, ha mindenki úgy érti, és csak én értem félre, attól kezdve meg is fogom szavazni ezt a m…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a felszólalásomat elsődlegesen nem a kormánypártok képviselőihez intézem, hiszen ők tisztában vannak az általam elmondottak igazságával, ugyanis az alábbiakban róluk lesz szó. Szeretném felhívni az a…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az amúgy is hátrányos helyzetű kistérségben, az Ormánságban a jelenlegi kormánykoalíció vidékpolitikai intézkedései révén napjainkra a katasztrófa sújtotta területekre jellemző v…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Sajnos a kormányt nem tudom köszönteni, mert a kormány részéről nincs jelen senki, de így is elmondom a jegyzőkönyv kedvéért. Alig három hét múlva EU-csatlakozásunk egyéves évfordulójához érkezünk. Természetesen az egyéves mérleg elkészítésének még…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem tudom megköszönni államtitkár úr munkáját, mert egyik módosító javaslatom sem kapta meg a szükséges támogatást, ezért ma megpróbálom megindokolni, hogy miért is nyújtottam be ezeket…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita e szakaszában az 57. számú módosító javaslatomhoz szeretnék hozzászólni. Ez a módosító javaslat a törvényjavaslat 5. §-ában a törvény 4. §-ának (3) bekezdését módosítja. M…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Elnök úr, én is Karakas képviselőtársamnak szeretném fölolvasni a törvénytervezetből az egyik paragrafust, és akkor megérti, hogy nyugodtan lehetne használni a 2003-as évet is viszonyítási alapnak, és nem a 2005-öst, és akkor ebben az évben is egy reális agrárjelentést…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nekem van még időm, itt fogok maradni a végéig, mivel van napirend utáni felszólalásom is. Gondolom, államtitkár úr is megvárja a napirend utáni felszólalásomat. (Pásztohy András: Majd megbeszéljük.) A vita e szakaszában a 69. és a 70. számú…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A világban bekövetkezett szörnyű katasztrófák sajnálatosan igazolták, hogy a megelőzésre fordított költségtöredékekből sokmilliárdos károk háríthatók el. Ebből nekünk is le kelle…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az állampárt irataival kapcsolatos törvények meghozatala mindennél fontosabb feladat, hiszen az állampárti diktatúra elsődleges fenntartója és működtetője természetszerűleg maga az állampárt volt. Az á…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Orosz képviselőtársam arra hívta fel a figyelmet, hogy azért szükséges módosítani ezt a törvényt, mert a magyar agrártermékek Európai Unióhoz mért támogatási hátrányát próbálta leküzdeni az előző törvény. Igen ám, ez akkor lenne jogos, ha a t…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Karakas képviselőtársamnak szeretném mondani, mert kérdezte azt, hogy történt-e kiemelt fejlesztés. Éppen az agrárjelentés anyagában található az úgynevezett 39-es tábla, amelyiket ősszel tárgyaltuk, és ebben olvasható a következő. Az agrárbe…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint egykori agrár-köztisztviselő, élénken emlékszem, milyen alapos szakmai, társadalmi, politikai egyeztetés előzte meg az 1997. évi CXIV., az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen hálásak lehetünk az MSZP-nek ezen törvénytervezet benyújtásáért. Hálásak lehetünk, hiszen egy jogos illúziónkat foszlatta el végérvényesen, miszerint a pártállami jogutód pá…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Nem tudom, hogy arról a kazettáról megtudhatom-e, de hadd olvassam fel Pető Iván képviselőtársamnak a következő ilyen III/III-as anyagot. Az egyik III/III-as alosztály kéri a másik III/III-as alosztály vezetőjétől a következőt: Kérem al…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Wiener György képviselőtársam kételkedik az európai uniós gondolatomban. Engedje meg, hogy egy 1962-es, Tátra fedőnevű ügynök jelentéséből felolvassak önnek, és ha akkor tévedtünk - én nem tudom, hogy akkor ön hogy gondolkodott -, akkor…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Pető Iván képviselőtársam megkérdezte tőlem, hogy én kíváncsi vagyok-e vagy nem az illetőre. Engedje meg, hogy felolvassam, hogy például az egyik ügynök mit jelentett rólam, és így, ha kíváncsi is lennék, esetleg megköszönném, mert nem rossza…
T/12682 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Félreértések elkerülése végett megjegyzem, hogy az 1. számú, tulajdonképpen egyetlen módosító javaslathoz szeretnék hozzászólni. Ezt a módosító javaslatot Godó Lajos képviselőtársam…
T/12682 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért nem adtunk be módosító javaslatokat. Már az általános vita során is elmondtam, hogy magával az érintett törvénnyel sem értünk egyet, és szerintem az abban foglaltak módosító javaslatokkal sem javíthatók…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Kétezer év óta évről évre elérkezik a Megváltó. Igaz, sohasem úgy, ahogy mi várjuk, mégis kétezer éve tudhatjuk: mindig a legkisebbeken keresztül, a legszegényebbek által, a leg…
T/12682 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gyakorló közigazgatási szakemberek a megmondhatói, hogy egy törvény hatálybalépésekor azok maradnak a legizgalmasabb részkérdések, amelyekre a törvényi szabályozás nem terjed ki. Még érdek…
T/12682 A mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló 2003. évi LXXIII. törvény módosításáról
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Nem akartam megszakítani az általános vitát, de Godó Lajos képviselőtársam hivatkozott arra, hogy a törvénymódosítás hatékony szankciórendszert vethet be. Ez így igaz, és el is fogadható, mivel az európai uniós előírások ezt előírják. Ilyen a 37/B-ben a 100 ezertől 200…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy korábbi felszólalásomban már szóvá tettem, hogy szeptember 1-jétől kezdődően a gabonaexport-szállításokat erősen korlátozó szabályozást léptetett életbe a kormány. Ugyanis szeptember 1…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Andorka professzor úr 1997. évi kiadású szociológiai tankönyvében - a magyarországi roma kisebbség helyzetéről 1971-ben és 1994-ben készített szociológiai felmérések alapján - leírta, idézem: Mindkét vizsg…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A tanulás gyökerei keserűek, de a gyümölcsei édesek.ö A címbeli idézet egy piciny erdélyi, felcsíki falu kisiskolájának bejárata felett olvasható, amely felirat a tanulásért hozott áldozatvállalás értelmé…
Napirend utáni felszólalások
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! A 2005. évi agrártámogatáshoz egyéni módosító indítványt nyújtottam be, ugyanis sajnálatosan, a korábbi évekkel ellentétben, a 2005. évi költségvetés nem tartalmazza a…