1 328 felszólalás
H/17245 Érd város megyei jogú várossá nyilvánításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Polgármester Úr! Érddel szomszédos településeknek az országgyűlési képviselőjeként szeretném támogatásomról biztosítani az előterjesztőt, hiszen az elmúlt években magam is mindig azon voltam, hogy a városnak, Érd városána…
H/17245 Érd város megyei jogú várossá nyilvánításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Csáky képviselő úr által elmondottakra szeretnék reagálni. Egy kicsit álságos az a magatartás, képviselő úr, hogy támogatjuk Érd város megyei jogú várossá válását, de közben oda nem tartozó feltételeket próbálunk szabni, mert az, amit…
J/15697 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2004. évi tevékenységéről H/17376 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2004. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! A költségvetési bizottság ma délelőtt tárgyalta mind az MTI Rt. beszámolóját, mind pedig a kulturális és sajtóbizottság országgyűlési határozati javaslatát. El kell hogy…
T/16391 A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló 2003. évi CXIV. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság is tegnap tárgyalta a most tárgyalandó törvényjavaslatot, és a bizottság többsége támogatta. Annál is inkább támogathatta ezt a javaslatot, mert alapvetően úgy, ah…
T/16398 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság ülésén érdekes vita bontakozott ki. Az ember azt gondolta, hogy a társadalombiztosítási járulékbevallásokról lesz alapvetően vita, és kiderült, hogy gazdaságpolitikai irányba…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallgatva a vitát, döbbenetes az a tájékozatlanság vagy tudatos félreértés, félreértelmezés az ellenzéki képviselők részéről, amit én nem tudok másképp felfogni, csak úgy, hogy abban érdekeltek - és ezt ki kell mondani -, hogy a jelenleg…
T/16401 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Négy képviselő által elmondottakra szeretnék reagálni. Tállai képviselő úr azt vetette fel, hogy miért csak a pincérekre, és miért nem másokra is. Katona Béla képviselőtársunk világos választ adott: a vendéglátóipar esetében van egy konszenzus a szakm…
T/16388 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A költségvetési bizottsági ülésen elemeztük azt a helyzetet, hogy a közigazgatási eljárásról szóló törvény további több mint hatvan törvény módosítását igényli. A K…
T/16128 A cégben fennálló vagyoni hányadát rosszhiszeműen átruházó személy felelősségének megállapítása érdekében a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról szóló 1997. évi CXLV. törvény, valamint a csődeljárásról, a felszámol
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy jogászok vitájába bekapcsolódom, picit hosszabban szeretném kifejteni az álláspontomat. Nagyon sokan mondják azt, hogy megkésett ez a törvénymódosító javaslat, hiszen volt itt, az Országgyűlésben is éppen elég s…
T/15886 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság nagyra értékelte az előterjesztők munkáját, egyrészt nagy munka volt megalkotni már korábban a közigazgatási hatósági eljárási szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényt, és a…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is szeretném megköszönni a képviselők érdeklődését és véleményét a benyújtott törvényjavaslatunkkal kapcsolatban. Úgy látom, hogy az elmúlt heti általános vita óta az álláspontok kedvezőbben alakultak, akár a koalíciós par…
T/15887 A helyi önkormányzatok 2005. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Sajnálom, hogy Szakács Imre fideszes képviselő úr kiment a teremből, mert éppen azért kértem szót, hogy szerintem körülbelül az a helyes megközelítés ebben a vitában, amit ő itt elmondott. Pozitívan szólt arról, ami az ő választási körze…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Én is azzal szeretném kezdeni, amivel Gulyás József képviselőtársam kezdte, hogy a területfejlesztési bizottság javaslataira szeretném felhívni a figyelmet. Ezek a javaslatok megítélésem szerint megteremt…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tulajdonképpen három törvényjavaslat foglalkozik most ugyanazzal a témával a tisztelt Ház előtt, hiszen a most tárgyalandó törvényjavaslaton kívül két külön törvényjavaslatot is megfogalmazott, egyrészt…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy másik megközelítést ajánlok Kis Zoltán képviselő úrnak: a jelenleg hatályos törvényt nézze meg. A jegyzőkre vonatkozóan ma sem előírás az, hogy közigazgatási szervnél kell a kétéves közigazgatási gyakorlato…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kovács Zoltán képviselő úr megszólalására szeretnék néhány gondolattal reagálni. Azt mondja a képviselő úr, hogy nem tudtuk, mit akarunk. Pontosan tudtuk, hogy mit akarunk. Ha megnézi és összeveti, ahogy már arra utaltam az expozéban, azt a két…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is azt szeretném kérni Kovács Zoltán képviselő úrtól, hogy ne személyeskedjen a megszólalásaiban. Eredményes munkát végeztem, és akkor, amikor a köztisztviselőkről szóló törvény módosításáról beszélünk, nem hiszem, hogy most a má…
T/15821 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kosztolányi Dénes képviselő úr, ha hozzászól a törvényjavaslathoz, arra szeretném kérni, ezt olyan felelősséggel tegye, hogy legalább olyat nem állít, ami nincs benne a képviselők törvénymódosító javaslatában. A jegyzők vonatkozás…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Azt hiszem, hogy egyre inkább tisztán látunk a benyújtott törvényjavaslattal kapcsolatban, ugyanis a múlt héten még éppen - ha jól emlékszem - Hadházy képviselőtársam kérdőjelezte meg, hogy a Budakalász-Pomáz elkerülő út benn…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Hadházy Képviselőtársam! A múlt héten azt mondta, hogy De mégis lespórolták a Budakalász-Pomáz-Szentendrét tehermentesítő elkerülő utak építését is. Magyarul, arra szeretnék rávilágítani - mondta ön -, hogy ez a törvény csak szab…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Soltész képviselő úr néhány perccel ezelőtt méltatlan kifejezéseket használt az én mondanivalómra. Kedves Képviselő Úr! Ön azt mondta, hogy én fúrom a Talentis-programot. Persze, akik bennünket hallgatnak, nem tudják, mi az, hogy Talenti…
T/15624 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több dologról szól ez a törvénymódosító javaslat, most csak és kizárólag a Tokaj Kereskedőházról beszélünk. A koalíciós partnerünk is világossá tette, hogy a Tokaj Kereskedőház tartós állami tulajdonban tartásával nem egészen tud egyetér…
T/15624 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Répássy képviselő úr másodszor mondta el ma, hogy senki nem akarta privatizálni a Tokaj Kereskedőházat 2002 előtt. Ez igaz, képviselő úr. Ugyanakkor egyfajta játéktérnek tekintették a Tokaj Kereskedőházat, és nehogy azt higgye, hogy erényként lehet fe…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nem könnyű állást foglalni a T/13673. számú törvényjavaslattal kapcsolatban. Kilenc településen képviselem a választókat, mind a kilenc település része az agglomerációnak, és így törvény által érintve van. Márciu…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az én választókörzetemből hozott példát Szűcs képviselő úr. Pont ennek a példának a kapcsán az az érzés alakult ki bennem, hogy a képviselő úr nem egészen érti a törvény funkcióját. (14.10) Ez egy területrendezési terv, azt szolgálja - h…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Soltész képviselő úr valóban a beszédeiben azt hangsúlyozta, hogy az agglomerációnak és a fővárosnak szervesen együtt kell működnie a fejlesztései során. De hárman szólaltak meg, képviselő úr, a másik két fideszes képviselő egészen más t…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Soltész képviselő úr, nagyon sajnálom, hogy nem egészen figyelte a mondanivalómat. Azt mondtam - le is írtam még az előző hozzászólás előtt, és most ismét felolvasom önnek -, hogy nem az életminőség javításáról szóló törvényt tárgyaljuk,…
T/13673 A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy vitázunk itt a fideszes képviselő urakkal, egyre inkább az a benyomásom, hogy arra kellene időt hagyni, hogy el tudják olvasni a törvényt. Ez agglomerációról szól, Szűcs képviselő úr. Pusztavacs nincs az agglomerációs települések s…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én most a 65. §-ról szeretnék beszélni. Fideszes képviselőtársaim, úgy tűnik, amnéziában szenvednek. 1999-ben vagy 2000-ben egy zárszámadási törvényt tárgyaltunk ebben a Házban, akkor önök voltak kormányon. (Babák Mihály: Megint mit besz…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Teljes mértékben megértem a Fidesz békési különítményét, amikor is hozzászólásaikkal szeretnének üzenni a választókörzetükbe, de az a felelősségük megvan, hogy téves közgazdasági ismeretek hangoztatásával a békési szavazókat sem szabad f…