454 felszólalás
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Egyrészt válaszolni szeretnék a kérdésre. A hozzá nem értő szorgalmasnál a populista demagóg szerintem sokkal veszélyesebb, és ezt még ráadásul nem is önre mondtam most. (Derültség az MSZP soraiban.) De úgy látom, hogy én hiába ismerem el ezerszer a felelősségünket a kialakult…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igazán visszafogom magam, hogy ne essek abba a bűnbe, amivel itt megvádolt Nyitray képviselőtársam, aki azt mondta, hogy vizuális Fidesz-gyalázó kifejezéseket használok. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Virtuális! Rituális!) Én a vizuális…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok történet áll mögöttünk, és még több feladat van előttünk. Ezért aztán figyelemmel arra is, ami szeptember 17-18-a óta történt Budapesten és az országban, meg persze arra is, ami október 23-án történt, tényleg felmerül az embe…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Most látjuk, hogyan nézne ki a Fidesz által kezdeményezett vitanap, és hogy mennyire hazug maga a kezdeményezés (Közbeszólás az ellenzéki oldalról: Te hazudsz!): amikor a miniszterelnök el akarja mondani a véleményét, akkor önök kivonulnak,…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr két különböző, de egyébként egymással összefüggő kérdésről szólt. Az egyik a jövő évi költségvetés, az államháztartás helyzete, a másik pedig az egészségügy átalakítása. Azért merem mondani, hogy a kettő egymással sz…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tehetünk úgy is, mintha itt most a regionalizmusról vitatkoznánk, de nekem az jutott közben eszembe, hogy emlékszem még arra, amikor 1998-ban a választások előtt volt egy címzett támogatási előterjesztés az Országgyűlés előtt, amit aztá…
H/973 A Kormány iránti bizalom kinyilvánításáról
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha jól számolom, immáron nyolcvan perce folyik a vita, és én még mindig nem tudom, hogy miért kellene megfogadnom a Fidesz tanácsát, és nem bizalmat adni, mi az a másik változat, amit nekem támogatnom kelle…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó reggelt, Magyarország! Kicsit furcsán hangzik ez így délután, gondolom, hogy este még furcsább lesz. De tulajdonképpen nem is lenne érdemes foglalkozni vele, ha nem hangzik el, hogy itt a programok kavalkádjával kell szembenéznünk -…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban fontos Magyarország európai illeszkedése szempontjából, hogy egy elfogadott, jóváhagyott konvergenciaprogramunk legyen. Rögtön hozzá kell tennem azonban, hogy ennél sokkal fontosabb a saját szempontunkból, hogy helyreállítsuk a…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is engedjék meg, hogy frakciónk részvétét fejezzem ki Horváth Balázs hozzátartozóinak, barátainak és elvbarátainak, mindazoknak, akiknek fáj az ő elvesztése, már csak azért is, mert én is az első parlament tagja lévén pontosan e…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ezzel kezdtem volna, de ha már a miniszterelnök úrral itt látszólag nézeteltérésünk támadt kiskapuk ügyében, akkor azért hadd mondjam el, hogy persze, persze, az igaz, hogy itt mindenki igyekszik minden lehetőséget kihasználni, csún…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Megint meggyőződhettünk arról, hogy miközben régen voltak közös ügyeink, mostanra már nincsenek közös mondataink sem. Hiszen Magyarország a Bush-látogatással egy nagyon nagy diplomáciai sikert ért el, ráirányították a figyelmet az orszá…
T/232 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról T/233 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előttünk fekszik két törvényjavaslat, amelyekben foglalt javaslatok egy része korrekció, egy részének persze érdemi tartalma van, egy része pedig szorosan illeszkedik ahhoz a csomaghoz, amelyet a költségvetés eg…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az imént hallottunk egy felszólalást, és közben egy megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy ha büntetőjogi kategória lenne a választási kampányban elhangzottak be nem tartása, akkor milyen nagy bajban lennének a ko…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért jelentkeztem, mert Lasztovicza képviselőtársam hivatkozott rám. Ezzel kapcsolatban hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy az előző kormányzati ciklusban volt adócsökkentés, mert - hogy mást ne mondjak - amikor önök átadták a kormányzás…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meghallgattam Márton Attilát, aki egyrészt azt mondta, hogy megmondtuk, hogy a PPP-konstrukció hogy rontja majd a költségvetés pozícióját. A PPP-konstrukcióban elkészült beruházások terhei még nincsenek benne ezekben a hiányszámokban, mert a…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem vitatható, hogy egy támogatási rendszernek mindig vannak olyan elemei, amelyek helyesek és jók. Nyilván a Széchenyi-terv is ilyen volt. Megjegyzem, én meg arra emlékszem, hogy a Széchenyi-terv keretében 2 milliárdos támogatást kapott kül…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engem is Vígh Ilona hozzászólása inspirált, aki most hazament, úgyhogy majd utánaküldöm a megszólalásomat. Azt mondja, hogy majd még a végén világpiaci árat fogunk fizetni a benzinért meg a gázért. Van egy kis baj: ez egy piacgazdaság, és me…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előre kell bocsátanom, hogy Aszódi képviselő úr nagyon tisztességes hozzászólására azért reagálok, mert egyrészt kérdést kaptam tőle. Bár az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén nem szóltam hozzá, de itt, a parlamentben és a televíziós fell…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek az ilyen típusú viták nem jó viták, mert a végén majd még arról fogunk vitatkozni, hogy jól élnek-e a nyugdíjasok, pedig persze nem élnek jól a nyugdíjasok. A nyugdíjas fogyasztói kosár, magam úgy emlékszem, hogy a 2002-es kormányalakít…
T/229 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról T/230 A házipénztár adóról T/231 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Orvosok közötti konzíliumba nem szívesen szólnék bele, abba viszont igen, hogy Mikola képviselő úr említette, hogy 600 milliárd forint kellene a konszolidációra. Akkor meg az a kérdés merül fel, hogy mire volt a 10 százalékos járulékcsökkent…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Arra készültem, hogy most meghallgatom a Fidesz vezérszónokának a helyzet kezelésére és a jövőre vonatkozó javaslatait, és egyetértek velük, mert azt mondom magamban, hogy íme, az alkotó ellenzék ezt alkott…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhányunkkal együtt végigültem én is a vitát, és igyekeztem figyelni, hogy az alkotó ellenzék - ha ilyen igény van, hogy ezt mondogassam, akkor szívesen megteszem - vajon milyen javaslatokkal áll elő. A vitának az ellenzék részéről az volt a…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tízórás vitán vagyunk túl. A vita persze a kormányprogramviták koreográfiája szerint zajlott: az ellenzék vitatta a leírtakat, a kormánypárti képviselők védték, illetve támogatták azt. És elhangzottak a bejelentések, minő meglepő, hogy az el…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban le kell szögeznem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti képviselőcsoportja megszavazza a kormányprogramot. Megszavazza, mert szembenéz a költségvetés helyzetével, és vállalja annak ren…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt én dicséretes dolognak tartom, hogy Szijjártó Péter olvassa az Élet és Irodalmat, azt azonban nem támogatnám, hogy csak a vastag betűs részekig jut el. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.) Mert ha ezt a cikket végigolvassa, akkor tal…
T/62 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy úgy látom, hogy annyi szó beverése után a köztudatba most azt kell majd elviselnünk, hogy minden egyes felszólalásban elhangzik, hogy alkotó ellenzékkel van dolgunk. Akk…
T/62 A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ember nem szívesen zavarja meg az ellenzéket az alkotásban. (Derültség a kormánypártok soraiban.) El kell ismerni, hogy valóban, ahogy említettem a felszólalásomban, kevés idő állt rendelkezésre a törvényjavaslat tanulmányozására, de…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt szeretnék köszönetet mondani a Fidesznek, hogy a parlament összehívásával lehetővé tette számunkra, hogy a nőnap alkalmából a nőket, az édesanyákat, a lányokat köszöntsük; köszönjük, hogy élnek, és hogy velünk vannak. (Folyamat…
Napirend előtti felszólalások
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr a felszólalását azzal kezdte, hogy a mostani négyéves kormányzati ciklus, illetve parlamenti ciklus egyik fontos lépése volt, hogy olyan értelemben visszaállítottuk a parlament tekintélyét, és erősítettük a parlament…