67 felszólalás
I/6315 Mi lesz a jövője az Új Tulajdonosi Programnak?
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a választ, államtitkár úr. Nyilván nem gondolom azt, hogy egy két hete benyújtott interpelláció hatására függesztette fel a program beindítását a kormány. A mai helyzet mindenképpen ezt a lépést indokolja. Ugyanakkor a válaszában is érzek egy kis ellentmondást. Ahogy olv…
T/6289 Az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó mentességéről
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat, ahogy látjuk, nem más igazából, mint egy Európa tanácsi irányelv átültetése a hazai jogrendbe. Az európai szintű jogharmonizáció fontosságát sok esetben vettük, vesszük figyelembe. Vitatni is…
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy számomra rendkívül izgalmas és érdekes témakörnek egy olyan tárgyalásán vagyunk, amelynek próbáltam kideríteni azt a részét, hogy hogyan született ez a törvényjavaslat. Nem jöttem erre rá igazából, találgatni tudok csak. M…
T/6308 A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Két gondolatra egypár gondolat ébredt bennem. Az egyik a kétéves átmeneti időszak típusú gondolatkör, amit Katona Kálmán forszírozott. Végül is két évről beszélünk. Csak egy pillanatra nézzünk vissza annak tükrében, ami…
Napirend előtti felszólalások
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Urak! A sherwoodi sötét, sűrű erdő igazságosztó hőse sok évszázad óta legendává vált, gyerek- és felnőttkorunk kedvencévé, mint a szegények megmentője, akire a legnagyobb bajban is lehetett számítani. De v…
I/6316 AMI A MEGEGYEZÉSBŐL KIMARADT - mit kíván tenni a kormány az önkormányzatok anyagi helyzetének javítása és valódi önállóságának megteremtése érdekében?
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A miniszterelnök úr Megegyezés címmel a sajtóban közzétett írásában több, az ország jövőjét illetően fontos ügyben fejtette ki véleményét. Képet kaphattunk arról, milyen irányban kívánja alakítani a közteherviselés rendszerét, azt…
I/6316 AMI A MEGEGYEZÉSBŐL KIMARADT - mit kíván tenni a kormány az önkormányzatok anyagi helyzetének javítása és valódi önállóságának megteremtése érdekében?
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm miniszter úr megtisztelő válaszát. Volt néhány olyan momentum, amikor fölmerült bennem az, hogy akár ez a válasz elfogadható is lenne, ha több olyan konkrétumot hallhattunk volna, hogy mit tett vajon a kisebbségi kormány az elmúlt hónapok során, és mi az a cselekvési ter…
H/5897 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M3 Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges országgyűlési felhatalmazás megadásár
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Mindazzal, ami az államtitkár úr bevezetőjében elhangzott, illetve a gazdasági bizottság előadójától, tehát ezek a célok, ezek a vágyak, hogy ez a fejlesztés megvalósulhasson, maximálisan egyetértünk. Azt hisze…
T/5723 A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról
LAKOS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy élvezettel hallgattam Fónagy képviselőtársam hozzászólását. Az a Moldova-könyvcím jutott eszembe, hogy Akit a mozdony füstje megcsapott. Vannak bizonyára néhányan itt közöttünk, akikkel ez el…
T/5771 A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy itt az államtitkár úr felvezetéséből, Józsa úr hozzászólásából hallatszott, ez egy ízig-vérig szakmai törvényjavaslat. Nagyon kevés politikát lehet benne látni, de mégis a hatása politikailag is érzékelhető, hiszen a mag…
T/4669 A földgázellátásról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénytervezet már régóta van előttünk, sok fórumon vitattuk. Legutóbb egy áttekintő vita volt a módosító indítványokról az április 16-ai gazdasági és informatikai bizottsági ülésen, ahol számos pontban egyetértésre jutottu…
T/5451 A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól
LAKOS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény, a megtévesztő és összehasonlító reklámokra vonatkozó szabályainak módosítása egyrészt uniós jogharmonizációs kötelezettségeink köve…
T/5394 A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáról
LAKOS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény célja akkor az volt, hogy a piacgazdaság kialakulásával párhuzamosan a közraktározás intézményének segítségével az áru- és pénzfo…
V/5313 Munka - tudás- tulajdon
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Érdekes műfaj ez a mai vitanap három ilyen témában. Hallgatva reggel óta a hozzászólásokat, azt tapasztalhattuk, hogy tulajdonképpen ennek a mai vitanapnak a keretében szinte mindenki mindenről beszélhet, ami éppen eszébe jut;…
T/4669 A földgázellátásról
LAKOS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gazdaságunk egészének, ezen belül a háztartások mintegy 70 százalékának is alapvető működési feltétele a biztonságos földgázellátás. Hazánk energiafogyasztásának több mint 40 száza…
T/3659 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat általános vitájában, ahogy hallhattuk, egy kicsit a vita koncentrálódott, úgymond beszűkült a bányajáradék témakörére. Előrebocsátom, hogy a törvénymódosítás túlnyomó részével, vagyis a geoter…
T/3660 A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában előrebocsátom azt, hogy az előttünk levő törvényjavaslatot a szabad de…
T/3088 A villamos energiáról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat elfogadása esetén, tisztelt képviselőtársaim, hosszú időre szólóan fogja meghatározni a magyarországi árampiac fejlődését, lehetővé téve egyrészt minden felhasználó számára…
H/3032 Az elektronikus útdíjfizetési rendszer magyarországi bevezetéséről
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Úr! Jelenleg a teljes hazai autópálya-hálózat mintegy 800 kilométere matricás díjbeszedési rendszerben használható. Az ingyenes szakaszok hossza ebből körülbelül 133 kilométer. Az autóutak és autóút jellegű főutak minteg…
T/2914 A vállalkozói "körbetartozások" mérséklése céljából történő törvénymódosításokról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vállalkozói körbetartozások mérséklése céljából történő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat a vállalkozói szférában tapasztalható késedelmes fizetések, nem megfelelő teljesítések orvoslására…
T/2838 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdeküségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló T/2838. számú törvényjavaslat általános vitájában szeretném előzetesen…
T/2837 A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, előttünk fekvő T/2837. számú törvényjavaslat a közlekedés igazgatásának, átalakításának, korszerűsítésének, fejlesztésének szempontrendszerét prób…
T/2714 A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény módosításáról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány szót az előzményekről, tán egy kicsit visszakanyarodva a múltba, hogy érthetőbb legyen a dolog. 2006-ban volt az, amikor a MOL, az OMV, a román Transgaz, a bolgár Bulgargaz és a török Botas, ezek a partnerek megalapítot…
T/2424 Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról
LAKOS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról szóló T/2424. számú törvényjavaslat méltó folytatása lehet azoknak a magas színvonalú, a szellemi tulajdont szabályozó törvénymódosításokna…
T/2280 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megpróbálok a törvényjavaslathoz hozzászólni, annál is inkább, mert elég fogyatékos ismereteim vannak az elmúlt évek különböző lex Kaderják dolgairól és egyebekről, amelyek ma itt felmerültek, és nem szeretnék belemenni abba a…
H/2283 Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóút
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Elöljáróban engedjék meg, hogy leszögezzem, hogy a szabad demokrata frakció támogatja a gazdasági és közlekedési tárca által benyújtott határozati javaslatot. Kérem, hogy az Országgyűlés adja meg majd a felhatalmazás…
T/1745 A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok eljárására és együttműködésére vonatkozó közösségi jogi aktusok végrehajtásához szükséges törvénymódosításokról
LAKOS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A fogyasztóvédelmi jogszabályok módosítását tartalmazó törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, a 2006/2004-es EK-, európai parlamenti és tanácsi rendelet, az annak kölcsönös jogsegélykeretében történő vé…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2007. évi költségvetéshez néhány módosító javaslatot tettem, amelyeket most szeretnék indokolni, és szeretném megvilágosítani annak a hátterét, hogy miért van erre szükség. Az egyik témakör az energiap…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
LAKOS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Előrebocsátom a beszédem elején, hogy liberális politikusként, a gazdasági bizottság tagjaként a költségvetés áttekintése után abban a helyzetben vagyok, hogy ajánlhatom önöknek azt elfogadásra. (19.40) Örülök, hogy az SZDSZ álta…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm Kupper képviselőtársam figyelmét is, hiszen elég sok olyan jelzőt, fogalmat ismételt meg a beszédében, ami azt mutatja, hogy meghallgatta és odafigyelt, ez már önmagában dicséretes. Azt azért nem figyelte talán eléggé, képviselőtársam, amikor p…