275 felszólalás
T/2627 Magyarország Alaptörvénye
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlási sorszámok tekintetében a 79., 87. és 92. számú ajánláshoz kapcsolódóan szeretnék néhány gondolatot elmondani. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásom elején engedjék meg, hogy egy délelőtti felszólalásra, konk…
T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha már meg lettem szólítva, akkor egyetlenegy dologban hadd reagáljak Volner úr felvetésére. Nagy tisztelettel kérem arra, hogy legalább a tévékamerákba ne mondjunk olyan dolgot, amibe ha egy utazó belegondol, akkor megremeg a lába. Hajtóműfékezésse…
T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy a végén kezdjem, a gazdasági bizottság a 2010. november 23-ai ülésén tárgyalta meg a beterjesztett törvényjavaslatot, és végül is 21 igen és 4 tartózkodás mellett á…
T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a néhány percben a beterjesztett törvényjavaslat légi közlekedéssel kapcsolatos fejezeteihez szeretnék néhány gondolatot elmondani. Összességében úgy látom, hogy a beterjesztett törvényjavaslatban fogla…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy figyelemmel hallgattam az előttem szóló Józsa képviselő urat, és gyorsan megállapítottam, sajnos nem sikerült még feldolgoznia képviselőtársamnak sem azokat az érveket, amelyek például a gazdasági bizottságban elhangz…
A/170 Zuhanórepülésben a MALÉV! Ne hagyjuk elszállni a nemzeti ezüstöt
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Mára már tisztán világossá vált sajnos, hogy a Gyurcsány-kormány által sikeresnek elkönyvelt Malév-privatizáció csúfos kudarcot vallott. A szocialista kormány elhibázott döntése kétséget kizáróan hatalmas veszteséggel végződik…
A/170 Zuhanórepülésben a MALÉV! Ne hagyjuk elszállni a nemzeti ezüstöt
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Miniszter úr, köszönöm a válaszát. Úgy gondolom, nagyon fontos volt az, hogy a magyar emberek is hallják és tisztában legyenek azzal, hogy a Gyurcsány-kormány elhibázott döntése után milyen kötelezettségvállalások terhelődnek a magyar államra, és hogy hatalmas adósságot halmo…
A/11229 MALÉV, bumeráng!
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A Gyurcsány-Bajnai-kormány katasztrofális gazdaságpolitikájának következményeit ma már mindenki a saját bőrén érezheti. Hibás döntések, elherdált vagyonmilliárdok, veszteség, csőd közeli állapot mindenfelé. A Malév sorsa tal…
T/11002 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam a szóban forgó törvényjavaslathoz négy módosító javaslatot nyújtottam be, amelyek az 1., 2., 3. és 4. pontban találhatók. Az 1., 2. és a 4. pontban jelzett módosító javaslatok lényegében…
T/11002 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról
MÁRTON ATTILA, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényjavaslatot a gazdasági bizottság megtárgyalta, és elég komoly szakmai kifogások merültek föl a beterjesztett törvényjavasl…
T/11002 A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy már a bizottsági felszólalásnál is jeleztem, sajnos ezzel a légiközlekedési törvénnyel alapvető problémák vannak. Az alapvető probléma oda nyúlik vissza, hogy még a polgári kormány idejében l…
T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két darab módosító indítványról szeretnék néhány gondolatot elmondani, amelyeket benyújtottam. Az előbb az egyik hozzászólásban elhangzott, azt hiszem, Kovács Tibor képviselő úr mondta el azt, amin…
T/10831 A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről
MÁRTON ATTILA, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Göndör képviselő úr nincs itt, de olyan túlságosan sok pozitív és támogató vélemény a gazdasági bizottság ülésén nem hangzott el, sokkal inkább kritika, ami m…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyjából ott folytatnám, ahol Szatmáry képviselő úr abbahagyta. Egy gondolat erejéig hadd nyúljak vissza, amit részben államtitkár úr elmondott, és itt a gazdasági bizottság kormánypárti többségének vél…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előző felszólalás szerintem politikai csemege volt mindazok számára, akik követik a parlament munkáját, ugyanis most élőben kaphattak igazolást arról, hogy az MSZP politizálása, politikai szólamai mennyire nincsenek köszönő viszonyban a gazdaság…
T/10677 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy rövid reagálást szeretnék Simon képviselő úr legutóbbi felszólalására. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon kérem, ne adjon más szájába olyat, amit esetleg ön gondol a vállalkozókról. Én még csak véletlenül sem mondtam és említettem azt, hogy mind…
T/10676 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról
MÁRTON ATTILA, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban így van, ahogy Kálmán András képviselő úr is elmondta, hogy nem volt egységes a támogatása, hiszen mi, ellenzéki képviselők ezt a törvényjavasl…
T/10676 Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi ... törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit nehezemre esik most megszólalni, mert Horn Gábor képviselőtársam olyan dolgokat mondott el, amiket jó lett volna, mondjuk, fél évvel ezelőtt hallani itt a parlamentben, mert bármilyen meglepő, n…
T/10744 A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kovács Tibor képviselő úr azzal kezdte, hogy bár nagy súlyú, horderejű törvénymódosításról van szó, európai uniós joganyag magyarországi harmonizációjáról, mégis elég kevesen vagyunk itt a Házban. Mondjam a…
K/10797 Elherdált vagyonok, veszni hagyott munkahelyek
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Kuncze Gábor elhíresült kijelentése óta tudjuk, hogy az állam rossz tulajdonos; tegyük hozzá gyorsan: akkor, ha MSZP-SZDSZ-kormány van hatalmon. Engedje meg, hogy ezt egy konkrét példával is bizonyítsam. A nyár elejéig…
K/6974 Hajdúszoboszlói wellness égett tetemek bűzében!?
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben nagy felháborodást váltott ki Hajdúszoboszlón az az információ, hogy a város világhírű gyógyfürdőjétől légvonalban alig 4-5 kilométerre, Ebes község közigazgatási területén elhullott állatok megsemmisítő üze…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Molnár Gyula képviselő úr elmondta a többségi véleményt, és kicsit utalt arra, hogy elég részletes és szakmai vita bontakozott ki a gazdasági bizottságban.…
T/6291 Egyes adó- és járulék törvények módosításáról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most már elég jól eltelt az idő, és eléggé azt lehet mondani, hogy túl vagyunk a felén ennek az adótörvényvitának, és bizony, ha a televíziók vagy a rádiók előtt voltak olyanok, akik kitartottak ebben a vitában, azok sok é…
Napirend előtti felszólalások
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A határ a csillagos ég? Az újabb és újabb áremelések hallatán sokan kérdezik, sokan elkeseredésükben, kilátástalan helyzetükben már csak fáradtan legyintenek. A hat-nyolc évvel ezelőtt még a középosztályba ta…
I/5554 A muzeológiai intézmények védelméért...
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez év márciusában megjelent a hír, miszerint a Magyar Posta kiszervezné a sárgacsekkes befizetéseket, valamint a nyugdíjak kézbesítését. A témában korábban egyik képviselőtársunk által már a GKM-hez inté…
I/5554 A muzeológiai intézmények védelméért...
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Ön pont a feltett kérdésekre nem válaszolt, pedig ahogy láttam, ott van az ön kezében is írásban ez az interpelláció. Ezek a kérdések szerintem elég egyértelműek és világosak, és ha ön ezekre a kérdésekre választ adott vo…
V/5313 Munka - tudás- tulajdon
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami itt az elmúlt időszakban elhangzott a Házban, azt hiszem, sok érdekeset hallhattunk. Elég érdekes volt ennek a programnak a kapcsán például Kóka János felszólalását hallani, aki addig jött be a terembe, amíg elmondta a…
V/5313 Munka - tudás- tulajdon
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Engem is Földesi képviselőtársam hozzászólása inspirált arra, hogy ismét két percben szót kérjek. Megpróbáltam kicsit hosszabban, hosszabb keretek között elmondani, hogy alapvetően mi a problémánk az új tulajdonosi program…
V/5313 Munka - tudás- tulajdon
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két hozzászólás volt, amelynek kapcsán két percben én is szót kértem. Az egyik Vojnik Mária képviselő asszonyé. Babák képviselő úr nagyjából már elmondta a szegénységgel kapcsolatos dolgokat, de azért én konkrét adatokat hadd emeljek ki. Kezemben a…
H/5075 Az Új Tulajdonosi Programról
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A határozati javaslat kapcsán elöljáróban hadd szögezzek le egy dolgot: a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség mindig is támogatta a polgárosodást, támogatta a polgárrá válást, de meggyőződésünk szerint ez az or…