568 felszólalás
T/16350 Az elektronikus információszabadságról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon fontos és példamutató törvényjavaslatot tárgyalunk. Ahogy Pető Iván is elmondta, igen példamutató volt a törvényjavaslat előkészítése, hiszen komoly tudományos munka előzte meg, egy könyv megjelenése is, konferencia is volt ezzel kapcsolatba…
K/16293 A szélessávú internethasználat elterjesztése
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt napokban arról olvashattunk a sajtóban, hogy az iparág, az informatikai tárca és a Nemzeti Hírközlési Hatóság kampányba kezd a széles sávú internet elterjesztéséért. Magyarország ugyan kedvező helyzetűnek számít…
Napirend előtti felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Május 8-án vasárnap fényes nappal - mint ahogy azt már sokszor elmondták - egy 15 éves kisfiút karddal átszúrtak egy autóbusz-végállomáson. Tele volt a busz emberekkel, benne ült a buszvezető is. Néhány erőszakmaskarákba bújt fiatal kardokkal felfe…
I/16086 Gyermeki esélyegyenlőség
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Nem látom a miniszter asszonyt.
I/16086 Gyermeki esélyegyenlőség
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm államtitkár úr válaszát. Valóban örömmel tapasztaltam magam is, hogy a családi pótlék 43 százalékot valorizálódott, erősödött, és a különböző támogatások vonatkozásában is tisztelettel adózom a minisztérium tevékenységének, de szeretném megsegíteni a minisztérium munkáját…
V/15808 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Egy rövid helyreigazítás. Rabár miniszter úrnak a becsületét épp a bizottság állította helyre (Dr. Kelemen András: Köszöni szépen.) azáltal, hogy meghallgatta akkor az egykori beszervező tartó tisztjét, és a családnak egy levelet írtunk, amelyben közöltük, hogy…
V/15808 Mit teljesített 3 év alatt a Medgyessy-Gyurcsány kormány?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szociálliberális kormányzat egyik igen jelentős sikeréről szeretnék beszámolni, ez pedig az önkéntes, hivatásos hadsereg megteremtése. Közel félmillió fiatalember - 18 és 31 év közötti fiatalember - lélegezhetett föl, amikor ez a kormány…
H/15890 Az Európa Tanács keretében 2001. november 8-án létrejött, az audiovizuális örökség védelméről szóló Európai Egyezmény megerősítéséről
MÉCS IMRE, az informatikai és távközlési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy nagyon fontos európai egyezmény megerősítéséről van szó, amely teljes mértékben harmonizál a mi eddigi tevékenységünkkel, amennyiben a mozgófilmkincs és az audiovizuális örökség megőrzésére már több mag…
T/15822 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A magyar társadalomnak, vagy mondhatnám nagyobb szóval, a magyar nemzetnek egyik legalapvetőbb problémája, hogy nem tudott és nem hagyták szinte majdnem egy évszázadon át a múltjával szembenézni. Gondoljuk csak meg, hogy 45-ben nyílt egy k…
A/15910 Mikor láthatjuk végre digitális formában a filmarchívum kincseit?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr, elfogadom. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Mint ismeretes, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium a magyar információs társadalom stratégia alapján meghirdette a nemzeti digitális archívum programot. Ennek keretében kapott támogatá…
A/15910 Mikor láthatjuk végre digitális formában a filmarchívum kincseit?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Államtitkár úr, ha jól értettem, a Magyar Nemzeti Filmarchívum hibájából nem sikerült a közbeszerzési pályázat, ennek következtében és az államháztartási törvény vonatkozó rendelkezései miatt valójában mind a 123 millió forint elveszne, ha a tárca nem segítene, de így a fele megme…
I/15793 Elektronikus információszabadság
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Aligha vonható kétségbe az a liberális alapelv, hogy az információ hatalom, ha keveseké, hajtóerő, ha sokaké. Ha visszatekintünk az emberi haladásra, kiemelhetők az információrobbanás egyes pontjai, és nyomon követhető az…
I/15793 Elektronikus információszabadság
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát. Úgy gondolom, hogy a régi mondás itt is igaz: van kő elég, tehát nagyon sok feladatunk van ezzel kapcsolatban, többek között a személyi adatok közérdekű célra való felhasználásának a tekintetében. Ezért örülök annak, hogy az Igazságügyi…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak azzal szerettem volna kiegészíteni a kérdést, hogy Mandur elnök úr egy bizottságnak az elnöke, amelyik éppen azzal foglalkozik, hogy a Ház digitális technikáját elősegítse, és én is tagja vagyok ennek a bizottságnak, az informatikai bizottság egy-eg…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Gyorsíró Kolleginák! (Derültség.) Azért mondtam ezt, hogy egyszer ők is meg legyenek említve, hiszen nagyon fontos munkatársaink, és a parlamentarizmus egyik fontos talpkövét jelentik. Az ajá…
A/15457 Milyen út vezet a szabadszoftverek használatának elterjedéséhez?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elfogadom, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten egy azonnali kérdésre adott válaszból megtudtuk, hogy aláírás előtt áll az államigazgatásban, az önkormányzatokban és az oktatásban alkalmazott szoftverek további legális használatát biztosító megállap…
A/15457 Milyen út vezet a szabadszoftverek használatának elterjedéséhez?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen az államtitkár úr válaszát. Jól tudjuk, hogy a helyzet nem könnyű, hiszen egy spontán szabvány alakult ki a világon, amely egy monopolhelyzetet eredményezett. Jó lenne ezt valóban igazi versenyhelyzetté alakítani. Európa több országában már államigazgatásban kötele…
T/14709 A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örömmel üdvözlöm ezt a törvényjavaslatot, amelyik az adatvédelmi törvényt igyekszik pontosítani, és hozzáigazítani a megváltozott és dinamikusan fejlődő világ körülményeihez. Úgy gondolom, hogy annak idején, amikor 1992-ben létrehoztuk az adatvédel…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az ajánlás 1. pontjában szerepel Fodor Gáborral beadott módosító javaslatunk, amelyik pontosítja az eredeti törvénynek a definícióit. Itt elsősorban az operatív kapcsolatnak a pontosítása fontos, amiben mi a titkosszolgálatoknál bevett és a kü…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Vissza szeretnék térni az ajánlás 1. pontjában szereplő javaslatunkra, amely definíciókat pontosít, és szeretném megjegyezni azt, hogy valószínűleg, amikor a szavazások történtek, akkor nem voltak ezzel teljesen tisztában azok, akik döntöttek,…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az ajánlás 6. pontjában precízen azt fogalmazzuk meg, hogy melyek azok az operatív személyekre és kapcsolatokra vonatkozó személyes adatok, amelyek közérdekből nyilvánosak, és bárki számára hozzáférhetőek. Ez egy nagyon fontos és sarkalatos pont, hi…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Asszony! Az időkkel nehezen vagyunk, mert elég szövevényes a pontok elosztása, tehát mire megkeressük az anyagot, addig letelik az az idő, amíg jelentkezni lehet, ezért tisztelettel kérek egy kis türelmet, hogy a harmadik szakaszra a megfelelő javaslatot megkeressem. A 17. p…
T/10658 A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény, valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenki kézhez vehette törvényjavaslatunkat, amely azt célozza, hogy valódi verseny alakulhasson ki a kábelhálózatok területén. Úgy vélem, nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy általában a hírközlés területén és a távközlés…
T/10658 A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény, valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Halász János Képviselő Úr! Itt tulajdonképpen az informatikai bizottság területéről indult el a mozgás, mi foglalkoztunk a kábeltelevíziózásnak a kérdésével, nagyon sok panasz érkezett a műsorszolgáltatások árával, a verseny hiányával és a kiszolg…
T/10658 A rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény, valamint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény jogharmonizációs célú módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm szépen. A későbbiekben fogok, majd a részletes vita során. Köszönöm.
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt szeretném kérni többünk nevében, hogy úgy tessék majd az általános vitát lezárni, hogy az ülésnap végéig módosító indítványokat be lehessen adni, mert többről tudunk, amit készítenek és be kívánnak adni. Köszönöm szépen.
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Régóta várom, hogy elmondjak néhány szót, de itt is pontosítással kell kezdenem. Nem a Magyar Szocialista Párt kezdte a mostani törvényalkotási sorozatot, hanem tavaly november 24-én két SZDSZ-es képviselő adott be javaslatot az új átvilágítá…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nehéz és keserves ügyet tárgyalunk, de azért, hogy ezt ilyen későn tárgyaljuk, magunkra kell vetnünk. Magunkra kell vetnünk, mert 1990-ben, amikor az első szabadon választott parlament összeült, nyomban felismertük ennek a problémának a sú…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném folytatni, ahol abbahagytam, de kénytelen vagyok több felszólalásra is reagálni. Itt többen, Tóth Károly is, Toller László tisztelt képviselőtársam is élesen megkülönböztetik a III/III-ast a III. ügyosztály többi részétől. Holott nem…
J/13967 A NATO műveleti alárendeltségű légvédelmi készenléti elfogó légijárművek alkalmazásáról H/14270 A NATO műveleti alárendeltségű légvédelmi készenléti elfogó légijárművek alkalmazásáról szóló beszámoló elfogadásáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Az előző napirendi pontnál, amikor ön föltette a kérdést, hogy ki kíván hozzászólni, akkor én föltettem a kezemet, integettem. Ezt a környezetemben látták is. Sajnálatos, hogy önök ott fönn, a pulpituson jó páran ülve nem vették észre, és nem adták meg a le…