66 felszólalás
J/1466 A holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III.26.) OGY.határozat végrehajtásáról H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további fel
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ez olyan téma, amire azt mondtam, hogy elméletileg nem kellene talán nekem ebbe beleavatkozni, mivel ebben a kérdésben nem vagyok igazán szakértő, de tekintettel arra, hogy közel harminc éve horgász és a vizek…
J/1466 A holtágak megmentésével, rehabilitációjával, védelmével és hasznosításával kapcsolatos feladatokról szóló 24/1997. (III.26.) OGY.határozat végrehajtásáról H/2181 A holtágak megóvásával, hasznosításával és rehabilitációjával kapcsolatos további fel
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Átnéztem, és az általános fogalmazást tekintve a képviselőtársamnak teljesen igaza van, hogy benne vannak, mert általánosan a holtágak tekintetében nem szűkíti, hogy a tiszai vagy milyen holtágak, hanem az összes holtág. Én csak arra szerettem…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kénytelen vagyok bekapcsolódni itt kétpercessel a vitába, mert magam is 18 módosító indítványt adtam be ehhez a törvényhez. Az más dolog, hogy mennyit fogadtak el ebből a bizottságok, és más dolog, hogy mennyi lesz elfogadva esetleg a parlament által.…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, az előttem szóló kisgazda képviselőtársam elmondta a lényegét a dolgoknak, hogy a Független Kisgazdapárt részéről mindnyájan azt mondjuk, igenis szükség van a kamarákra, igenis jól működő kamarákra van szükség. D…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előző reflexióra szeretnék válaszolni. Elhangzott az, hogy a magyar vállalkozók - a kamarai kérdés kapcsán - nem akarnak adót fizetni, elkerülő magatartást tanúsítanak. Ezt a magyar vállalkozók és a tisztességes magyar vállalkozók nevében visszauta…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Éppen azt szerettem volna én is javasolni, tekintettel arra, hogy 14 órától bizottsági ülések kezdődnek és abban a munkában is részt kell vennünk, mert igen sűrű a napirend, ha lehet, akkor nyissuk meg egyben az egészet, és akkor esetleg egy-egy hozzászólássa…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én az általam benyújtott ajánlási pontokhoz szeretnék néhány gondolatot fűzni, különösen a 71., a 93., a 123., a 125. és a 158. ajánlási pontokról beszélek. Ezekben az ajánlási pontokban én a törvénynek azt a hibáját szerettem volna egy picit m…
T/1849 Az önálló orvosi tevékenységről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én nem akartam szólni ebben az akadémikusnak tűnő vitában, mert nem vagyok orvos, és remélem, a hátralévő életemben már nem is leszek, de voltam már beteg, és esetleg lehetek is még beteg, és azt látom, hogy itt mindenről van szó, de a betegek ér…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szerettem volna innen középről beleavatkozni ebbe a vitába, de kényszerűségből meg kell tennem, mert azt látom, hogy iszonytató nagy vállalkozók vitatkoznak itt a parlamentben a vállalkozókról, de hát ez általában így szokott rendhagyó lenni... Eb…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én Kis Zoltán képviselőtársam felszólalásához szeretnék csatlakozni, amennyiben erre lehetőség van. Természetesen én is azt szeretném, ha Magyarországon a kamarák ebbe az irányba haladnának, mint amit a képviselőtársam is említett a francia példa nyom…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Igen heves vita alakult ki - hála istennek, én azt mondom -, de azért az alapokat is meg kellene nézni, ennek a vitának az alapjait, mert itt nagyon sok esetben olyan dolgokról vitatkozunk, ami még nem is került a Ház e…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen. Képviselőtársamnak válaszolva: természetesen ezt majd az idő eldönti, hogy végül aztán lehet, hogy megérjük azt, hogy egy kamarája lesz ennek az országnak, de én úgy látom, hogy az agrárgazdaság sajátossága pillanatnyilag indokolttá teszi azt a helyzetet, hogy…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nagyon örülök, hogy az előttem szóló képviselőtársammal is találunk olyan pontokat, amelyeket a magyar vállalkozók érdekében közösen tudunk támogatni. Természetesen mindig vannak olyan részek, amelyek különböző nézőpontokból másképp látszanak. De…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az előttem szóló képviselő asszonyhoz szeretnék csak annyit csatlakozni, hogy én egyetértek azzal a felvetésével, és magam is azt vallom, hogy a vállalkozóknak semmi sem okozhat nagyobb kárt, mint ha a jogszabályok állandóan változnának a környez…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Elnézést kérek, én csak helyesbítést szeretnék tenni a jegyzőkönyvi hűség kedvéért, mert úgy látszik, az előző hozzászólásom végén működött bennem a vállalkozói tudatalattiság, mert azt mondtam, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozók ne f…
T/1610 A gazdasági kamarákról.
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Természetesen érdekes tapasztalatom van a Ház működésével kapcsolatban. Mindig a múlthoz kanyarodunk vissza, mindig a múlttal foglalkozunk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Vállalkozói szemmel nézve, tessék tudomásul venni, hogy a múltat nagyon keserv…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon örülök annak, hogy az MSZP-s képviselőtársaim felvetették a nyugdíjasokkal kapcsolatos kérdést. Nem akartam felszólalni kétpercesben, de mindenképpen fel kell szólalnom, tekintettel arra, hogy a Független Kisgazdapárt mindig is a nyugdíjasok pá…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenféleképpen hozzá kell szólnom ehhez a kérdéshez, mert itt nagyon-nagyon sok olyan probléma vetődött föl, ami nagyon hosszú távlatokra nyúlik vissza. A nyugdíjasok, akik jelenleg már nyugdíjas korosztályba értek, nem alamizsnát kapnak, ezek az em…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés vitájának mindig az az egyik legkiemelkedőbb része, amikor a társadalombiztosítás és az élőmunka terheinek kérdése és kapcsolata kerül előtérbe. Tisztelt Képviselőtársaim! Remél…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ellenzéki képviselőtársaim felszólalásával kapcsolatosan, különösen a gyógyszertémával kapcsolatban szerettem volna pár gondolatot elmondani, igaz hogy az előttem szóló kormánypárti képviselőtársam részben már lelőtte a mondanivalómat, de mindenesetre…
T/1659 A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 2000 évi költségvetéséről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előző vitához szeretnék visszakanyarodni, mert nem szeretném, ha esetleg a hozzászólásomnak olyan kicsengése lenne, hogy a Független Kisgazdapárt nem örül, hogy a multinacionális nagyvállalatoknak bejöttek az országba, és nem örül annak, hogy itt v…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetés vitája mindig az országban meglévő helyzetről, a következő év gazdaság- és társadalompolitikai célkitűzéseiről szól. Ha a költségvetést egy gondolkodó, előrelátó, jövőt akaró kormán…
T/1658 A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Fideszes képviselőtársam észrevételére szeretnék néhány gondolatot kifejteni. Köszönöm a támogatását, mert úgy érzem, hogy a sport támogatására mindannyiunknak nagyon nagy szüksége van, elsősorban a sportnak. Természetesen tisztában voltam azzal…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szerettem volna hozzászólni, de Göndör képviselőtársam hozzászólására mindenféleképpen el kell mondanom néhány gondolatot. Azzal tisztában kell lenni, hogy ezt a csődtörvényt nem a jelenlegi kormány hozta. Sajnos a…
T/1469 A kis-és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Takács Imre képviselőtársam hozzászólásához csak csatlakozni tudnék, hozzászólásában gyakorlatilag el akarta mondani azt, ami tény, hogy az előző kormányok hibás tevékenysége következtében az ózdi…
T/1501 Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon-nagyon sok okos gondolatra, ami nem hangzott el gyakorlatilag az adó, a járulékok és az egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó törvény általános vitájában, már nincs módom. Én ugyanerről sz…
T/861 A közterület-felügyeletről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Az előterjesztő minden igyekezete ellenére néhány hiba csúszott be ebbe az előterjesztésbe, ebbe a javaslatba, de úgy érzem, hogy sokat sikerült rajta javítanunk. Én magam tizenöt módosító ajánlást adtam be, am…
T/857 A felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról sz. 1993.évi LXXX. tv. módosításáról
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Elnézést kérek, a technika ördöge egy kicsit megtréfált, mert én még Kis Zoltán képviselőtársam hozzászólására szerettem volna egypár gondolatban válaszolni. Nem tartozom az oktatási szakemberek közé, de nagyon érdekel, hogy miként dől el az…
T/861 A közterület-felügyeletről
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Előttem szóló képviselőtársam, Hack Péter úr nagyon szakszerűen beszélt erről a törvényről, elmondta azokat a kifogásokat, amelyek az ő szájából szakmaiságot tükröztek. Én egészen más oldalról szeretném ezt a törvényjavasla…
T/758 A közbeszerzésekről szóló 1995.évi XL törvény módosításáról
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a késői órában már nemigen lehet mit mondani, de három dolog roppantul felkeltette az érdeklődésemet, hogy itt a mai nap is és az elmúlt időszakban is nagyon sok képviselőtársam említette a korrupciót. Nem szeretn…