168 felszólalás
T/1299 A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról T/1300 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról
NYITRAY ANDRÁS, a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amint a többségi vélemény előadójának szavaiból kiderült, tartózkodó szavazatainkkal, amelyekkel az általános vitára való alkalmassághoz viszonyultunk, egyúttal két dolgot fejez…
T/1299 A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról T/1300 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról
NYITRAY ANDRÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Elsőként a T/1299. számú, a szabad mozgás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásról szóló törvénytervezetről szólok, amely lényegében véve a korábban említett idegenrendészeti törvény EGT-állampolgárokra és családt…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Gál képviselőtársam felszólalása ingerelt hozzászólásra. Mondandójából két régóta terjedő és teljességgel hamis illúzió tarthatatlanságára szeretném felhívni a figyelmet, s nemcsak az övét, hanem mindannyiunkét. Az egyik ilyen illúzió, hogy a rendőrség önmagába…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Már nem győztem kivárni a rendes felszólalásomat, hátha közben elmegy az illető úr, és az SZDSZ elnökének rituális, Fideszt gyalázó kifejezéseit most félretéve arra az egy kérdésre szeretnék reagálni, amit vérbeli populistaként és megátalkodottan hang…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Az első néhány másodpercben nem állom meg, hogy ne reagáljak az előbbi felszólalásra. Ha itt lenne még a rituális Fidesz-gyalázó pártelnök úr, neki is mondanám, hogy akik olyan mélységesen egyetértenek a konvergenciaprogrammal - ami érdekes módon az első évb…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): A turizmusra szeretnék egy rövid gondolatsor erejéig visszatérni. Annak idején, '98-tól 2002-ig a dél-alföldi regionális turisztikai bizottság tagjaként megéltem azt, hogy milyen sokat jelentett azoknak az igazán kis, ha szabad úgy mondani, vállalkozásoknak, településeknek a…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Mivel a parlament tudomásom szerint egy politikai gyülekezet, tehát én itt a szakmázástól óvakodnék, annál is inkább, mert én gépészmérnök vagyok, nem gyógyszerész. De én azt gondolom, hogy ennek az ügynek nagyon komoly politikai vetületei is vannak egyfelől, m…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Az előbb csak egy definíciót mondtam el annak indokolása nélkül. A szakmázásnak az a jelentése - ezt most teljesen saját kútfőből mondom, nehogy vád érjen, hogy valakire hivatkozom -: álságos - demagóg - indokokkal érvelve másról beszélni leplezendő a valósá…
T/1037 A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Az előbb megütötte a fülem - érdekes, eddig még ezt a szót nem használták, de ha már itt használják, akkor reagálok rá -, most elhangzott ez a szó újfent, hogy "reform". Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A reform nem egyenlő a mindenáron, bármi áron való változtatás kénysz…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Hölgyek és Urak! Nagy örömmel tapasztaltam, hogy bár van még egy kis idő, de már megjött a Mikulás. Ezt a parlamentben úgy hívják, hogy Gyurcsány Ferenc, hiszen az őszödi beszéd Kékesi úr szerint nem egyéb, mint egy bensőséges családi füllentés…
T/366 A közszférában foglalkoztatottak jogviszonyáról szóló törvények módosításáról
NYITRAY ANDRÁS, a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen, hangot is kaptam. Őszintén sajnálom, hogy a többségi vélemény kifejtője nincs a teremben. Ez köszönhető annak, hogy mi 11 órára számítottunk, hogy a mai nap folyamán elmondhatjuk a véleményünke…
T/239 Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról
NYITRAY ANDRÁS, a honvédelmi és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Ház! Miniszter urat talán nem lepi meg, hogy a fölszólalásomban, mely a kisebbségi véleményt nagyjából összefoglalja, én itt megint egyfajta filozófiai megközelítéssel kezdtem, ami azt jelenti, hogy le…
T/239 Egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Roppant érdekes és tanulságos volt itt az előbb kialakult rövid kis vita, mert ilyen vehemensen egymásnak ugrani az utóbbi négy esztendőben nemigen sikerült látni az MDF és az MSZP képviselőit a parlamentben. (Dr. Géczi József Alajos: De szépen csináltuk!) Bár…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Igazán nagy örömmel tölt el, hogy képviselőtársam, a honvédelmi bizottság elnöke ennyire meg van mindennel elégedve. Ferenc József óta, aki szintén mindennel meg volt elégedve, ilyen igazán megelégedett felszólalást már régen hallottam. Apróbb kifogásaim azé…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ki kell önt ábrándítanom, mert megint egy olyan helyzet állt elő, amit már egyszer volt alkalmunk megbeszélni egy bizottsági ülés után, hogy lehet, hogy vannak dolgok, amit én jobban tudok, mint ön. (Iváncsik Imre: Ez bizonyára így van!) Ezt most nem…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Abba a vitába, hogy kinek milyen szándékai vannak velünk kapcsolatban, valóban nem érdemes belemenni, mert ezt általában nem szokták az ellenérdekelt fél orrára kötni, hogy kivel kapcsolatban milyen szándék van. (Keleti György: Csak a képviselők mondják meg!) Emlékeztetném a…
T/17700 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Kivételesen nem a saját helyemről beszélek, mert nem gondoltam, hogy már én következem. Úgy látszik, itt fölborult a szavazási sorrend. (Zaj, közbeszólás: A szavazás később lesz.) - bocsánat, a fölszólalási sorrend.
T/17404 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény, valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény kapcsolódó módosításáról
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ahogy az elnök úr volt szíves fölsorolni, itt igen sok törvény módosítása került megint elénk, úgyhogy nevezhetnénk ezt némi malíciával a korábbiakhoz hasonlóan salátatörvénynek, csak azért nem teszem ezt, mert…
T/17164 A haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Közben megjött a hang, úgy látom.
T/17164 A haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről
NYITRAY ANDRÁS, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Tisztelt Ház! Majd később a nagyobb időkeretben egy kicsit bővebben is kifejtem, amit egyébként a bizottság előtt is a kisebbséginek bizonyult véleményben többen kifejtettünk: ennek a törvényjavaslatnak nem elsősorban azokka…
J/13331 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről H/14271 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolato
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, amivel Simicskó képviselőtársam abbahagyta, csak ő nem mondta ki olyan egyértelműen, ahogy én szándékozom, hogy az a felvetés, miszerint egy ilyen fajta kormánydöntést határozatban kell jóváhagynia a parlamentnek, nem igaz. A Házszabály…
J/13331 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről H/14271 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolato
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Látom, hogy a hangulat forrósodik, egyes embereken az érzelmi túlfűtöttség jelei mutatkoznak. Ez nagyon derék dolog, azt hiszem, ettől színesebb a parlamenti élet is. Nos, szeretném ezt a felbuzdulást még egy kicsit tovább serkenteni. Azt hiszem ugyanis, lassac…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék eltérni attól az egyáltalán nem haladó hagyománytól, amit az előttem szólók némelyike - többek közt, aki éppen elhagyta a termet - gyakorol, hogy nem érzi jól magát, és valamiféle kielégületlenség jelei tapasztalhatók nála,…
H/12495 Az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó (ALTHEA) művelethez történő magyar hozzájárulásról
NYITRAY ANDRÁS, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ritka eset az, amikor egy honvédelmi kérdésben mostanában egyetértésre jutunk; ha ez többször lenne így, jobb lenne. De, mint ahogy a bizottsági ülésen is kiderült, ebben a kérdésben gyakorlatilag ellensz…
H/12495 Az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó (ALTHEA) művelethez történő magyar hozzájárulásról
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Ház! A vezérszónoki körben már elhangzottakra szeretnék reflektálni annyiban, hogy többen is szóba hozták ma a néhány napirendi ponttal ezelőtti döntésünket, mintha ennek a két ügynek, túl azon, hogy egy napon történt, bármi köze is lenne egymáshoz. Hát szeretném ez…
H/11674 Egyes honvédelmi tárgyú országgyűlési határozatok módosításáról
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár az előttem szóló képviselőtársam, és meg kell mondanom, hogy sajnálatosan államtitkár úr is mindent elkövetett annak érdekében, hogy kihozzon bennünket a sodrunkból, és ne arról beszéljünk, amiről ma beszélni kell, nevezetesen erről a hat…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy a módosító javaslataink nagyrészt közös elmeszülemények, tehát egy jó részét annak, amit ezek tartalmilag magukba foglalnak, és ami az irányukat jelzi, Simicskó képviselőtársam már elmondta előttem, én azért találtam né…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm. Mielőtt bárkiben - például Vári képviselő úrban - kételyek támadnának, hogy honnan vettem én azt, hogy a megelőző védelmi állapot kvázi a terroristatámadás; jelentem, Wiener képviselő úr mondta legutóbb, amikor a képviselő úr nem volt itt, és azért örültem ennek a…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A fogyatkozás most pillanatnyilag megállt, de látom, hogy már az elnök úr is eltávozott. Én sem a rádióhallgatók kedvéért mondom, csak úgy jelzem, hogy immáron a honvédelmi bizottság egyetlen kormánypárti tagja sincs a teremben. Egyedül Wiener képviselő ú…
T/11432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Nem fogom kitölteni a tíz percet, ez egészen biztos. Amint azt a leadott anyag is mutatja, mi a honvédelmi törvényhez nem nyújtottunk be módosító javaslatokat, tekintettel arra, hogy az a véleményünk, hogy addig, amedd…