824 felszólalás
J/256 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági erők kiképzésére irányuló missziójához ("EUTM Somalia") történő magyar katonai hozzájárulásról szóló 1100/2010. (IV. 28.) Korm. határozatban foglalt döntésről H/496 Az Európai Uniónak a szomáliai biztonsági
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem fogom kitölteni a 15 percet, csak néhány gondolatot szeretnék a szomáliai kiküldetés kapcsán megosztani, elsősorban a kormánypárti képviselőkkel, hölgyekkel és urakkal, a minisztérium jelen lévő tisztségviselőivel, illetve magával a miniszter úrr…
T/1127 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal összefüggő módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A Jobbik részéről kifejezetten örülünk neki, hogy a Honvédelmi Minisztérium egyrészt egy megfelelőnek tűnő személyzeti politikát folytat, és ennek a személyzeti politikának aztán az a folytatása, hogy megfelelően próbálja a jogi környezetet is alakít…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Nagyon köszönöm a szót, elnök úr. Én a kormány figyelmét arra szeretném felhívni, hogy a költségvetés végrehajtásáról szóló törvény ex post várakozásokkal jár, és ez képes arra, hogy a jövőbeli tervezést megalapozza. Én magam mint az üzleti szférából frissen érkezett képviselő…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én csak jelzésértékkel szeretném megjegyezni Pelczné Gáll Ildikó szavaira reagálva, hogy jelenleg sincsenek költségvetési hatásvizsgálatok a benyújtott törvények mellé, legalábbis jelentkezzen az a képviselő, aki látott ilyet az ötven-egynehány törvé…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak a tényszerűség kedvéért szeretném megjegyezni azt, hogy a költségvetést a pénzügyminiszter alapítói határozattal 2009 folyamán három alkalommal módosította, januárban, márciusban és májusban történt meg mindez. Megjegyzem egyébként, hogy önmagáb…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én egy részterületre szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét, ez pedig gyakorlatilag a kvázi fiskális gazdasági tevékenységet folytató gazdasági társaságok ügye, ugyanúgy a MÁV és a BKV többek között. Ebben az esetben mindig azt látjuk, hogy a…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Arra szeretnék utalni, hogy fideszes és MSZP-s képviselők felszólalásaiban egyaránt felbukkant az az elem, hogy összekeverték a költségvetés gazdaságélénkítő lépéseit ennek egy részével, a szociális transzferekkel. Ugyanis akkor, amikor fedezet nélkü…
T/1126 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a közös államhatárt keresztező szénhidrogén szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködé
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar-horvát gázvezeték kérdése egy látszólag unalmas témának tűnő dolog, amelyet a politikusok nagyon sokszor egy-egy rövid expozéval - mint ahogy Fónagy úrnál is láthattuk - három és fél perc ala…
T/1126 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a közös államhatárt keresztező szénhidrogén szállító vezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar-elhárításával kapcsolatos együttműködé
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem tudom, ki hogy van vele, én ráérek, és a munkaidőmet töltöm. Arra szeretnék kitérni, hogy a földgázszállító zrt. sorsa kérdéses itt és az, hogy Magyarországon az önök kormányzati éveiben vajon milyen modell valósul meg. Olyan, am…
T/360 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Hallom a zúgolódást a fideszes képviselőtársak részéről, és bár nem vagyok udvariatlan ember, tisztelt képviselőtársaim, de azt kell mondjam, hogy nem érdekel. Akkor itt ülünk még egy ideig, és beszélgetünk egymással erről, ugyanis ilyen formában még…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én szeretném felhívni a figyelmet egy, a Fidesz részéről elharapódzó politikai tendenciára, ez pedig az, hogy amikor hiányoznak az ellenzéki módosító javaslatok, mert annyira csapnivalóan rossz törvényt alkotnak, vagy legalábbis próbálnak keresztüler…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak a történeti hűség kedvéért szeretném L. Simon László képviselőtársamat emlékeztetni: ő egy tételes felsorolást alkalmazott, amelyben elmondta azt, hogy hányan nyújtottak be módosító indítványt ehhez a Fidesz, hányan az LMP, hányan a Jobbik és há…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Most már többedszerre hangzott el, legutóbb éppen Menczer Erzsébet részéről - korábban pedig L. Simon László részéről - érvként, hogy ki hogyan beszélte meg a barátaival a nemzeti együttműködés jegyében ezt a javaslatot. Ismét kérem önöket, ma egysze…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Elnök úr, tényleg nem szeretnék ezen a kérdésen mai szóhasználattal élve rugózni, de ha önök mindennap többször is arra hivatkoznak ebben a Házban, hogy nemzeti együttműködést folytatnak, akkor még egyszer kérem önöket, hogy azzal ne tegyék komolytalanná a nem…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azok kedvéért, akik az internet adta vívmányokkal élve most figyelemmel kísérik az ülésünket vagy épp a tévéképernyők előtt ülnek, azok számára egy rövid helyzetjelentéssel szeretném kezdeni a mai napról szóló beszámolót. E…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Részint csatlakoznék az LMP-s képviselőtárshoz, és arra hívnám föl a figyelmet, hogy jelenleg a leglátogatottabb, politikai, közéleti témákkal foglalkozó hírportál a kuruc.info oldal, amely mögött nem állnak milliárdok, amely mögött csak az áll, hogy…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. L. Simon László képviselőtársam az előbb megjegyezte, hogy azért később még sor fog kerülni egy egyeztetésre. (Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Most attól tartok, úgy néz ki ez a dolog jelen pillanatban, mintha es…
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök. Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét egy alkotmánymódosítás fekszik előttünk. Nem először és nem utoljára nyúl hozzá a polgári kormány az alkotmányhoz, amit én egyébként különösen azért fájlalok, mert az alkotmány módosítása lassan már egy zoknicsere gyakor…
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Félig-meddig ilyen személyes érintettség okán is Borbély Lénárd képviselőtársamnak. Én azzal támasztottam alá, hogy mi történt 2006 őszén, amikor a mocskos kezekről beszéltem, és Draskovics Tibor miniszteri tevékenységét hoztam föl erre példának. De…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A kormány figyelmét a tegnapi nap folyamán felhívtuk arra, hogy alkotmányossági szempontból komolyan kifogásolható az elénk kerülő tervezet, ugyanis visszamenőlegesen adófizetési kötelezettséget állapított meg egyes esetekben. A törvényjavaslat benyú…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az 53. ponthoz szeretnék hozzászólni, amely az öröklési illetékeket szabályozza. A Jobbik-frakció álláspontját kifejtettük a bizottsági ülésen is ezzel kapcsolatban. Sajnos, amikor elmondtam a barátaimnak, hogy az államtitkár úr még csak nem is értet…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én szintén az egyes nagy értékű vagyontárgyakról szóló, ezúttal az 59. pontban megjelölt javaslattal kapcsolatban szeretnék észrevételeket, illetve jobbító szándékú javaslatokat tenni a kormányzat felé. Mi úgy látjuk, hogy célszerű lett volna…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Mi alapvetően a Horváth úr által említett bérplafon szükségességével egyetértünk, azonban azt hiányoltuk, és erre is felhívtuk a figyelmet, hogy egy ilyen esetben a jogalkotónak illene áttekinteni az ezzel összefüggő bérezés egyéb rendszereit az adot…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is a 72. pont és az ezzel összefüggő képviselői hozzászólásokra szeretnék reagálni. Az elmúlt napokban több bizottsági ülésen jártam, többször is rámutattunk arra - ennek a törvénymódosításnak, ennek a pontnak a kapcsán is az látszik -, hog…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. A 79. ponttal kapcsolatban szeretnék észrevételt tenni, és az ezzel kapcsolatos, pártunk részletes álláspontját kifejtő hozzászólást majd dr. Nyikos László, a javaslat tevője fogja részünkről az Országgyűlés ülésén elmondani. Arra szeretnék utalni, h…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Horváth úr, önnel és még több más szakemberével a Fidesznek teljesen konstruktív és jó megbeszéléseket tudunk folytatni, sajnos azonban jellemző az, hogy a folyosón. Tehát ott, ahol szakember szakemberrel találkozik, ki tudjuk az eszméinket cserélni, ott sajno…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ékes képviselőtársam észrevételeire szeretnék reagálni. Bár a közelmúltban kerültem a közszférába, eddig az üzleti szektorban tevékenykedtem, azért a jogforrások hierarchiáját ott is működtettük, és tisztában vagyunk vele. Nem is azt várjuk el…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a 82. ponthoz szeretnék hozzászólni, és ezzel kapcsolatos észrevételeket tenni. A költségvetési és uniós forrásokból a vállalkozók részére juttatott támogatás szabályozásáról, illetve az ezzel kapcsolatos részletekről van szó. Itt arról van…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A 88. ponthoz szeretnék kapcsolódni. Itt Rogán képviselő úr korrigálta a törvényalkotás során elkövetett hézagot. Ez az a gyakorlat, ami ellen szeretnénk fellépni, hogy utólag majd aztán egyéni beadványokkal foldozza a kormányoldal azokat a réseket,…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Én a 98. ponttal kapcsolatban szeretnék néhány észrevételt tenni. Ez a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet során bekövetkezett építménykárok helyreállításával összefüggő bontási és egyéb munkákkal kapcsolatos illetékmentességet szabályozza. Én a…