220 felszólalás
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Lezsák képviselőtársam az előbb helytelenítette Molnár képviselőtársam azon ötletét, hogy legyen ingyenes a továbbképzés. Én azt mondom, hogy valóban legyen ingyenes a továbbképzés. A nevében is benne van, hogy továbbképezzük, tehát valamilyen okításban r…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Churchilltől származik a mondás, hogy csak annak a statisztikának hisz, amit ő maga hamisít. A kezemben tartom én is a Tárki felmérését, és megkérdőjelezem, hogy most kinek van igaza: nekünk, nekem…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen. Kérdést szeretnék feltenni a belügyminiszter úrnak. Az okmányirodáknál tapasztaltakat figyelembe véve - hangsúlyozom, ezek a közelmúlt eseményei voltak - felkészült-e a Belügyminisztérium, illetve a rendőrség ennek az úgynevezett nyilvántartó hivatalnak az üzemel…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen. Nagyon nehéz akkor szót kérni vagy cáfolni valakit, amikor az hangzik el, ha egy emberélettel kevesebb lesz, már megérte, ez így van, ezzel nem lehet vitatkozni. Ugyanakkor engedje meg képviselőtársam, ez egy nagyon jó szónoki fordulat volt, ami azt a célt szolgá…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Szeretném megkérdezni, azzal, hogy megváltoztattuk az általános vita lezárását, változatlan maradt-e a módosító javaslatok beadásának pénteki határideje vagy sem, esetleg kitolódik-e, mert erről még nem döntöttünk.
V/2716 Hogyan lehet gyorsan és mégis tisztességesen autópályát építeni Magyarországon
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ülés előtt ügyrendi kérdésben kért egy MSZP-s képviselőtársunk szót. Kérte, hogy vonják vissza ezt a titkosított anyagot, sőt Baja Ferenc képviselő úr az imént felszólította a kormányt, hogy határolódjon el az abban leírtak…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
ZAKÓ LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az a viszonylag ritka helyzet állt elő a gazdasági bizottság múlt heti ülésén a szavazás után, hogy nekem, kormánypárti képviselőnek kell a többségi, de elutasító bizottsági véleményt tol…
T/2663 A közúti közlekedési előéleti pontrendszerről
ZAKÓ LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Mindenekelőtt azt szeretném a tisztelt Ház előtt bejelenteni, hogy a következőkben elhangzó álláspont nem csupán az én, de még nem is csak a Független Kisgazdapárt parlamenti frakciójának véle…
T/2495 A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995.évi XCVI.törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ, a gazdasági bizottság alelnöke, a bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/2495. számú törvényjavaslatot a gazdasági bizottság…
T/2377 A villamos energiáról
ZAKÓ LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának egyik előfeltétele az Európa Parlament által 1996 decemberében elfogadott, egységes szabályozás a belső villamosenergia-piac számára tárgyú, k…
T/2377 A villamos energiáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Szeretnék valamit pontosítani. A gazdasági bizottságban valóban elhangzott a Magyar Energia Hivatal részéről az, hogy hányan is érintettek az országban az alacsony jövedelműek vonatkozásában az áramszámla-visszatérítés ügyében. Pontosítani szeretnék valamit. A…
T/2377 A villamos energiáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Schalkhammer Képviselő Úr! Én nem azt mondtam, hogy kevesen vannak azok, akiket érinteni fogja az áram áremelése, én csak azt mondtam, hogy az az egymillió darab - úgynevezett - háztartás nem azokra vonatkozik, akiket ez érint. Az egymillió kim…
K/2548 A statisztikai mutatók mindent kisímítanak?
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden napra jut a híradásokban valamilyen statisztikai kimutatás, ami vagy örömmel tölt el minket, vagy bánatot okoz. A jót világgá kürtöljük, büszkén; a rosszat világgá kürtölik azok, akiknek inkább hallgat…
J/2050 A Magyar Energia Hivatal 1998-1999.évi tevékenységéről H/2263 A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ZAKÓ LÁSZLÓ, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Főigazgató Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt annyit szeretnék elmondani, hogy a Göndör István úr által elmondott kritikák gyakorlatilag saját kormányzásuk időszakát minősítik, mert annak…
J/2050 A Magyar Energia Hivatal 1998-1999.évi tevékenységéről H/2263 A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ketten már kritizálták a kritikai észrevételemet, ezért kértem szót. Idézni szeretnék a beszámoló 7. oldalának aljáról: "A beszámolókat áttekintve a hivatal megállapította, hogy a fogyasztókat zavaró áramszünetek száma az ország egészét tekintve nőtt, é…
J/2050 A Magyar Energia Hivatal 1998-1999.évi tevékenységéről H/2263 A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ígérem, nagyon rövid leszek, és nem fogom kihasználni a két percet. Lentner képviselőtársamnak mondom, reggel még nem gondoltam arra, hogy újra kinyomtassam azt a korabeli hozzászólásomat, amelyik a MOL privatizációjával volt kapcsolatos. De emlékeztete…
T/1914 Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995.évi XXXIX.törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az állam tulajdonában lévő vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény, már többen említettük, röviden a privatizációs törvény módosítását célzó, T/1914. számon benyújtott törvényjavaslat 11…
T/1848 A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A kormány javaslata szerint az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet, az Állami Biztosításfelügyelet és az Állami Pénztárfelügyelet 2000. április elsejei hatállyal történő összevonásával új intézmény keletk…
K/1767 Az uniós felkészülést, vagy Bokros és társai örökségét finanszírozza-e a költségvetés?
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A közelmúltban a sajtóból értesültünk először arról, hogy az 1995-ben végrehajtott Budapest Bank-privatizáció kapcsán még a 2000. év költségvetésében is fizetnivaló terheli a magyar államot sok milliár…
T/1446 A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azért kértem szót, mert én is reagálnék frakciótársam, képviselőtársam, Vincze László úr hozzászólására. Ez a törvénytervezet most nem arról szól, amiről a képviselőtársam említést tett. Az általá…
T/1446 A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosítását kezdeményező T/1446. számú törvényjavaslat elfogadását, ahogy azt az általános indoklás meg is…
T/1446 A gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvény, valamint a bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Képviselőtársaim! Balla úrnak jelezném, hogy én holnap be kívánok adni egy módosító javaslatot, amelyben pont az előbb említett "figyelembevételével" szót módosítani szeretném "alkalmazásával" kifejezésre. Tudniillik a törvény általános indokolásáb…
K/1092 Miért nem használjuk ki Magyarország egyik legnagyobb természeti kincsét a geometrikus energiát, vagyis a Föld hőjét?
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországnak a termőföld mellett másik jelentős természeti kincse a termálvíz. Hazánk a föld hőenergiájának hasznosíthatósága szempontjából Európa egyik legkedvezőbb térsége. A geotermikus energiával á…
T/998 A helyi önkormányzatok 1999.évi új cimzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992.évi LXXXIX.törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII.törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, rövid leszek. Két momentumra szeretném fölhívni a szíves figyelmüket. Az egyik, hogy két hete az Országgyűlés úgy határozott, hogy Nagykanizsát törli az elutasításra javasolt listáról, valamint 25 millió forint forrást…
J/26 A Gazdasági Versenyhivatal 1997.évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról J/947 Beszámoló az Országgyűlés részére a Gazdasági Versenyhiva
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Gazdasági Versenyhivatal 1997. és 1998. évi beszámolóját összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy azok értelemszerűen szerkezetükben nagyon hasonlóak, felépítésük logikus, tartalmukból pedig hű képet kapunk Magyarország jellemző viszo…
T/861 A közterület-felügyeletről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy gyors statisztikát készítettem: 118 módosító javaslatot adtunk be, ebből a kijelölt három bizottság közül legalább egy támogatott összesen 30-at, az előterjesztő pedig összesen 18-at. De ha ebből a 18-ból leveszem a csak a…
T/861 A közterület-felügyeletről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a szakaszban is van néhány olyan módosító javaslatom, amely nem ment át sehol. Ezek közül párat kiemelnék. Az ajánlás 72. pontjában javasoltam kivenni a következő mondatot, amelyben arról van szó, hogy a felügyelő hogyan tudja…
T/861 A közterület-felügyeletről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm szépen. Csak szeretném bejelenteni, hogy a 2. számon nyilvántartásba vett módosító javaslatomat visszavonom, miután Weszelovszky képviselőtársam hasonló, de teljesebb körű javaslatát a bizottságok és a kormány már elfogadta. Köszönöm szépen.
T/998 A helyi önkormányzatok 1999.évi új cimzett támogatásáról, a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992.évi LXXXIX.törvény kiegészítéséről, valamint az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII.törvény módosításáról
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csatlakoznék a Göndör képviselőtársam által elmondottakhoz. Azt szeretném hozzáfűzni, hogy ne tűnjön mindenki számára esetleg olyan ijesztőnek az amúgy nem is túl nagy szám, amelyet a képviselőtársam módosító javaslatában lefe…
T/861 A közterület-felügyeletről
ZAKÓ LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy a közterület-felügyeletről szóló törvényjavaslat általános vitájának mai szakaszában részben reflektáljak a március 24-én elhangzott vezérszónoklatokra, másrészt folytassam a Független Kisgazdapárt állásfoglalásának…