251 felszólalás
T/6319 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Meglepetten hallgattam Répássy Róbert államtitkár úr expozéját. Meglepetten hallgattam, mert egy semmitmondó, üres és eufemisztikus expozé volt. (Babák Mihály: Na, tessék! Hova ragadtatja el magát!) Hogy ne essek magam…
K/5313 Folytatódik-e az emberek tájékoztatása az Alaptörvényről?
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hallom, az Operaházban 13 millió forintért ünnepli a kormány az új alaptörvényt. Mi több, Magyarországon személyre szóló alaptörvénye lehet bárkinek, aki igényli azt az önkormányzatnál, körjegyzőségen vagy a kormányablaknál. A k…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 3. ajánlási ponthoz szeretnék szólni, amelyben a Demokratikus Koalíció képviselői terjesztettek elő javaslatot. Ez a pont úgy szól, hogy a szülőknek joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi, vallási neveléséről…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Méltó és okos javaslatokkal és véleményekkel szeretnék foglalkozni, ezért a 22. ajánlati ponttal folytatom, amelyben Lendvai Ildikó és Nyakó István képviselők tesznek javaslatot arra vonatkozóan, hogy ki döntsön az egyh…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Kedves Elnök Úr! Kedves István! Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt köszönöm Turi-Kovács Béla miniszter úrnak a korrekt álláspontját azzal kapcsolatosan, hogy ki miért szólhat hozzá a Házban. A 3. ponttal kapcsolatosan annyit szeretnék elmon…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Sajnálatos, hogy a magyar parlamentben egyre gyakrabban hangzik el, hogy az ellenzéknek mit szabad és mit nem szabad tenni. Azt gondolom, hogy ez helytelen. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól.) A 3., 21., 22., 31. pontra szeretnék reagálni, illetőleg az A…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. KOLBER ISTVÁN, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént a többségi vélemény kapcsán az hangzott el, hogy a bizottság jelentős többsége támogatta ezt a törvényjavaslatot. A bizott…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Reggel, amikor kézbe vettem a törvényjavaslatot, az a mondás jutott eszembe, hogy félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is. Bizalmatlan vagyok, mert egy méltánytalan, szégyenletes vita volt a nyáron is az előző tö…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Lehetséges, amennyiben a parlament dönt egy ilyen kérdésben, vagy dönt egy kérdésben, ez emeli az adott kérdés tekintélyét, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy adott esetben kockázatot is jelenthet, mint ahogyan egy kétharmados többséggel történő elfogadás is…
T/5315 A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyetértek Turi-Kovács Béla miniszter úrral, roppant nehéz feladat egy ilyen törvényt megalkotni, egyetértek vele. Ehhez valóban türelem, idő és körültekintés kell, de mindenekelőtt több idő, hogy legyen időnk megbeszél…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szükséges-e, lehetséges-e, értelmes-e a részletes vita? Azt gondolom, ez itt az elsődleges és fő kérdés a kialakult politikai szituációban, mert nem egy szokványos menetrendben tárgyalja a Ház ezt a törvényt. A múlt pén…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Teljesen jogos az elnök úr intése, csak olyan általános politikai kérdések merülnek fel ezzel kapcsolatosan, hogy ha ezeket nem oldjuk meg, akkor pusztán, önmagában a részletes vita sem oldja meg a kérdést. Itt szeretném mondani Ékes…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sokan, de másfajta alapokról, másfajta megközelítéssel bíráljuk ezt a törvényt. Szeretném leszögezni, hogy a Demokratikus Koalíció az európai elkötelezettség talaján áll, és ennek alapján gondolja úgy, hogy ez a törvény…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): A 9. pont a monetáris tanács hatáskörével foglalkozik. Messzemenőleg támogatnám a szocialista frakció által benyújtott módosító indítványt, hiszen ennek az átrendezése a monetáris tanács belső hatalmi viszonyait, összetételét rendezné át, az elnöki hatáskört gyengítené…
T/4864 A helyi önkormányzatokról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elérkeztünk a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény végszavazásához, elérkeztünk egyben az önkormányzatiság magyarországi végjátékához. A végszavazáshoz benyújtott módosító javaslatokból kitűnik az, hogy a kormányzó Fidesz…
T/5161 A nemzeti vagyonról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy elfogadhatatlan gyorsasággal és előkészítés mellett folytatódik az átnevezés és az ideológiai alapú nemzetieskedés Magyarországon, itt az Országházban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy…
T/5161 A nemzeti vagyonról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Nagyon szépen köszönöm, és köszönöm Varga Zoltánnak ezt a nemes gesztust. A 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvény azt mondja, hogy az állam és az önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon, de ezzel a definícióval nem állítja az alaptörvény azt, hogy kizárólag ezek a…
T/5161 A nemzeti vagyonról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Ennek a törvénynek a jelentős része felsorolás, felsorolja, mi tartozik az állam tulajdonába. Én azt látom, nagyon beleszeretett a vízfolyásokba, a vizekbe, döntően ez teszi ki, de azt hiszem, valamennyien kételkedünk abban, hogy ezek pon…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Először is hadd fejezzem ki csodálkozásomat: úgy gondolom, hogy ez egy koncepcionális ügy, koncepcionális kérdés, mégsem a gazdasági minisztérium, hanem a Fejlesztési Minisztérium terjesztette be ezt a törvényt. Nem Fónagy János államtitkár ú…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Nagyra becsülöm Ékes József képviselőtársam területfejlesztési munkáját, ráadásul sokat dolgoztunk együtt, de nem értek vele egyet. A területfejlesztésnek nem az a célja, hogy az utolsó települési feladatot is finanszírozza ez a rendszer. A pályázati kiírások, fejleszt…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvény néhány, véleményem szerint kényszermegoldásáról szeretnék beszélni. Az egyik ilyen kényszermegoldás a megyén belül a megyei területfejlesztési konzultációs fórum; a megyei jogú város lakói nem választanak megy…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Seszták képviselő úrnak mondanám, hogy átalakulóban van az Európai Unió, gyökeresen átalakul. Sajnos, úgy gondolom, tegnap egyébként nem a legjobb álláspontra helyezkedtünk, de egy biztos: ez a pár százezer fős megyei hálózat, megyék nem fognak jól beleilleszkedni ebbe…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló törvény előrevetíti Magyarország politikai instabilitásának az árnyékát. Gazdaságilag irracionális, politikailag inkorrekt szabályokat tartalmaz ez a törvény. A törvényjavasl…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy itt hamarosan mindenkinek bele kell nézni a tükörbe, de Nagy Csaba képviselőtársunknak időnként bele kellene néznie a tények könyvébe is. Jó lenne, ha valami más, valami normálisabb vita zajlana itt a…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az adósságcsökkentési kötelezettség elhalasztása 2016-ig, ez leleplező. Hogy mi ennek az oka? A Haza és Haladás honlapján Oszkó Péter és Madár István már részletesen elemezte és kifejtette ennek az okát. Az ok az, hogy a 2011-…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néha jó figyelni a szakemberekre, a szakirodalomra, hogy mit mond a különböző megoldásokkal kapcsolatosan. Itt van ez a prociklikusságot kezelő szabály a 4. §-ban, amelynek a lényege az, hogy ha a gazdaságnak jól megy, akkor évente több…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm. Ivanics képviselő úr, legfeljebb a Fény utcai piac jelezte vissza pozitívan az önök gazdaságpolitikáját. Az államadósság kezelésével kapcsolatosan tettek kellenének, be kellene indítani a növekedést, helyre kellene állítani a hitelességet annak érdekében, hog…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hadd vegyem védelmembe Kovács Tibort, hivatásos rémhírterjesztőt! Hadd vegyem védelmembe - Pósán László nevezte úgy, hogy hivatásos rémhírterjesztő - (Kontur Pál: Nem tudja, miről beszél!), hadd vegyem védelmembe, és konkrét ajánlási pont…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Elnök úr, köszönöm szépen. Nagyon sajnálom, hogy nem lépésről lépésre haladunk a részletes vitánál, és nagyon fontos rendelkezések fölött átsiklunk. Szeretnék az általános rendelkezések 1. pontjához, 1. §-ához visszakanyarodni, a törvény célja és hatálya, amely már önm…
T/4999 A nemzeti felsőoktatásról
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Farkas Gergely képviselő úr egyenlőségjelet tett a mostani tervezett önköltséges rendszer és a korábbi szocialista kormányok által felvetett egyetemi ösztöndíjrendszer között, pedig neki tudnia kellene, hogy azért ez ké…