176 felszólalás
T/6970 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! A polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szól képviselői önálló indítványunk, amit Vas Imre képviselőtársammal terjesztett…
T/6970 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Már jeleztem az előterjesztői expozéban, hogy a bizottságunk nagy többséggel támogatta a tárgysorozatba-vételt, és általános vitára alkalmasnak találta az indítványunkat. Köszönöm sz…
T/6970 A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kell aggódnia Steiner képviselőtársamnak, semmiféle hátsó gondolat nincs ezzel kapcsolatban. Az Országos Bírói Hivatal elnök asszonyának az átiratát jó szívvel fogadjuk. Ő…
T/6389 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2. és a 4. ajánlási ponttal összefüggésben Lamperth Mónika képviselő asszony felvetéseire szeretnék reagálni. A tegnapi általános expozéban elmondtam, hogy óvatosan kell mindig egy ilyen kódexhez hozz…
T/6389 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szépen köszönöm képviselőtársaimnak, hogy hozzászólásukkal gazdagították a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitáját. Rövi…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Elnök Úr! Nagyon röviden szeretnék reflektálni arra, amit itt Bárándy képviselő úr elmondott. Valóban, azért azt hangsúlyozzuk ki, hogy a kormány kérte fel a Velencei Biz…
T/6393 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Én is azt szeretném, tisztelt elnök úr, tisztelt Országgyűlés, ha visszatérnénk a szakmai mederbe. Bárándy képviselő úr felvetette a bírói függetlenség aspektusát. Én azt gondolom, hogy érdemes lenne megfontolás tárgyává tennie, hogy a kijelentését visszavonja, hogy vesz…
T/6389 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, hogy a 20 percet nem fogom kimeríteni, hiszen maga a szabályozás nem nagy terjedelmű, amelyre indítványt tettünk képviselőtársaimmal. Az elmúlt évben az iga…
T/6389 A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Nagyon szépen köszönöm az értékes hozzászólásokat és azt, hogy a vitában ilyen élénken vettek részt. Bár csupán két szakaszt érintettünk, de nem rejtettük véka alá - és képviselőtársaim ezzel egy…
J/5881 A 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról H/6068 A lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről H/6335 A 2002-2010. közö
DR. PAPCSÁK FERENC, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Megjelentek! Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának 2002 és 2010 közötti lakossági de…
J/5881 A 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról H/6068 A lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről H/6335 A 2002-2010. közö
DR. PAPCSÁK FERENC, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat, amelyekkel gazdagították ezt az egyébként is terjedelmes iratanyagot. Érdemes volt eltöltenü…
H/5904 A Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Lelki Atyák! Kedves Barátaim! Én azt gondolom, hogy a határozati javaslatunk indokolásában van egy mondat, amely szerint a magyar görög katolikus közösségnek a kommunizmus idején az egyház megsemmisítésére való t…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy mindenképpen pontosítsak. Nagyon fontos, hogy miről szavazunk, mert ellenzéki képviselőtársaim picit csúsztatnak. Tehát módosító indítványokra figyelemmel f…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Kénytelen vagyok akkor helyretenni Gaudi képviselő urat. Tehát az általános szabály négyötödös marad; a kivételes eljárásban kétharmad a gazdasági és társadalmi kérdések megtárgyalása tekintetében, amelyek sürgősséget indokolnak. Köszönöm szépen. (Taps…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden szeretnék reflektálni a képviselőtársam által elmondottakra. Az ellenzéki pártok - csak ismételni tudjuk magunkat - gyakorlatilag szeptember óta tiltakoznak, némileg…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hogy egy kicsit ilyen finoman fogalmazzak, jobbító szándékkal szeretnénk ezt a házszabály-módosítást elfogadtatni a tisztelt Országgyűléssel, kifejezetten annak megőrzése és annak fokozása érdekében, hogy helyreálljon az Országgy…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokkoló, amikor egy szocialista országgyűlési képviselő ilyen szavakat és ilyen szóvirágokat - ahogy ön fogalmaz, most plagizálom önt - használ. (12.40) Azért ne tessék már itt elmondan…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Megtisztelne Bárándy képviselő úr, hogyha maradna egy... (Dr. Bárándy Gergely: Nem tudok.) Sajnálom, hogy egyéb közfeladatai elszólítják a Házból. (Dr. Bárándy Gergely: A felháborodás szólít el, nem a közfeladat.) Azért, mert nagyon szeretném önnek elmon…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szépen köszönöm, hogy a vitában ilyen szép számmal részt vettek. A pénteki vitában, az általános vitában sajnos sokkal kevesebben vettünk részt, és nagyon szépen köszönjük az előterjesztők nevében, hogy ér…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért nehéz lenne azt mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem történt az elmúlt húsz évben semmi ebben az országban, ha az előző kormányzati ciklus időszakát nézzük, akár…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először szeretném elnök úr méltányos ülésvezetését megköszönni, hogy figyelmeztette az előterjesztőt, hogy ne hagyja el az üléstermet. Nagyon szépen köszönöm, hogy szólt, és akkor így utóbb már reparáltuk, és előterjesztőként magam tudom…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Bárándy Képviselő Úr! Tényleg sajnálom, hogy nem érti ennek a módosító javaslatnak a lényegét. Azért nehéz lenne azt elvitatni, és ennek örülök, hogy a képviselő úr nem vitatja el tőlünk azt a jogot, hog…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden szeretnék erre reagálni, engedjék meg, képviselőtársaim, tisztelt elnök úr. Nagyon fontos visszatérni az eredeti céljához, ez nem kérdés, de azért nézze el nekem, ennek az országnak és a kormánynak, hogy azért vannak olyan kérdések -…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kénytelen vagyok visszautasítani Novák Előd képviselő úr megnyilatkozásait. Először is tisztelje meg a képviselőtársait azzal, hogy nem darabszámra méri őket, hanem főben. Másrészt szégyellje magát, hogy lehazugo…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mily szerencsétlen embert is látok magam előtt! Szerintem mindannyiunk számára jobb lenne, ha otthon tartózkodna, családjának körében, és békésen várná a hétvégét, és a legnagyobb... (D…
H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A zárógondolatainkat Vas Imre képviselőtársammal közösen szeretném megosztani. Nem élnénk azzal az obstrukciós lehetőséggel, hogy a hajnali órákig tartsuk fel képviselőtársaink f…
T/5005 Magyarország Alaptörvényének Átmeneti Rendelkezései
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kívántam hozzászólni, mert egy olyan embert érintett Novák Előd képviselőtársam felszólítása, aki messze-messze sokkal több tiszteletet érdemel, mint azt mi gondolnánk, hiszen innen, a Kárpát-medence középp…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az a legnagyobb problémám, hogy nem értik az egész rendszert. (Felzúdulás, derültség az ellenzék soraiban.) Nem tudom, hogy miért küzdenek. Szeretnénk egy teljesen tiszta rendszert felállítani, amelynek az a lény…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): (Közbeszólások az MSZP soraiból: Halljuk! Halljuk!) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Semmi akadálya nincs, hogy maradjon, csak a jelölési eljáráson kell átesnie, ez az egyik. (Zaj, derültség az MSZP soraiban.) Én sohase…
T/4743 A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról T/4744 A bírák jogállásáról és javadalmazásáról
DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy mi meghallgattuk a bírókat, és a bírák egyesületei támogatják ezt az átalakítást, annál is inkább, mert az elmúlt húsz évben megérett a változás, hogy a parlamentnek be kell avatkozni mo…