743 felszólalás
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Figyeltem ezt a felsorolást. Feltűnt, hogy jogtudós nevét nemigen hallottam közöttük. Bocsánatot kérek, azt gondolom, hogy ezeket az ütköző véleményeket nem a parlamentben kell egyeztetni. Tehát ön felsorolt számtalan szervezetet, és ezzel szemben válto…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm. A "Szakértői javaslat" című munkát a Magyar Tudományos Akadémia épületében, ha nem tévedek, 2008. március 31-én ismertették egy könyvbemutató keretében. Ott is és azt követően is megfogalmazódott az a várakozás, és kifejezésre juttatták a javaslat készítői is azt…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Nem tudom, képviselő úr tudja-e, hogy a magánjogi törvénytervezet mennyi ideig készült. Az első világháború előtt kezdték meg a munkálatait, és 1928-ban döntött róla a Ház. Nem fogadta egyébként el - mint tudjuk -, mert a trianoni békeszerződéssel elszakított területeken a…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Hogy folytassam ezt az észrevételt, annál is inkább teljesen indokolt, amire most Herényi Károly képviselőtársunk felhívta a figyelmet, mert mi történt 2007 őszétől a szakértői bizottságot érintően? Összehívták ezt a szakértői bizottságot? Megtörténtek azok az egyeztetések…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az egyesületekkel kapcsolatos jogi szabályozásra szeretnék észrevételt tenni, ami ezzel kapcsolatban elhangzott, a Balogh László képviselő úr által elmondottakra. Azt gondoljuk, és ebben megint egyöntetű szakmai állásfoglalásra, álláspontra tudun…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Normál felszólalásra jelentkeztem, mert amit Mécs képviselő úr fölvetett, arra a két perc nem alkalmas, nem tudok két percben reflektálni. Az egyik és első gondolatom, hallgatva Mécs képviselőtársam felszólalását, hogy ez egy egészen más megközel…
T/6217 Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Amikor megláttam a törvényjavaslat címét, akkor megkíséreltem számba venni, hogy az elmúlt néhány hónapban hány alkalommal nyúltunk hozzá vagy próbáltunk hozzányúlni a büntető törvénykönyvhöz. E…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottságban a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt tagjai fogalmaztak meg a többségi álláspontt…
T/5121 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egyszerre vagyok könnyű és nehéz helyzetben, amikor a törvényjavaslat vitájában elhangzottakra válaszolnom kell. Abból a szempontból könnyű a helyzetem, hogy a vitában egyedül Herényi Károly képviselőtársam szólalt fel, az MDF részé…
T/5725 Egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat úgy indult eredetileg, hogy nem lesz itt különösebb vita rajta. Látjuk, hogy az első vitaszakaszban is felmerült egy kérdés, amely vita tárgyát képezi. A második vitaszakaszban általam előterjesztett módosító in…
T/5725 Egyes közjogi tisztségviselők esküjéről és fogadalmáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Minél többet beszélünk erről - és Wiener képviselő úr felszólalása is ebbe a sorba áll be -, annál inkább az a meggyőződésem, hogy rosszul értékeltük egy-két héttel ezelőtt azt a helyzetet, hogy ez egy rutin törvényalkotás lesz. Nekem most már egyre ink…
J/5016 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5634 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Gusztos Péter képviselő úr felszólalására szeretnék reagálni, de mivel valószínűleg nem fog két percbe beleférni, ezért kértem normál felszólalást, ami ígéretem szerint azért rövid lesz. A képviselő úrnak két megnyilatkozásával szemben van észrev…
J/5015 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről 2007. H/5633 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitában a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos kérdéshez szeretnék röviden hozzászólni, miután Szászfalvi képviselő úr a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónokaként, hogy úgy mondjam, ezt be is jelezte, bá…
T/5121 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő törvényjavaslatot Latorcai János képviselőtársammal, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja nevében a színesfém, illetve a színesfémötvözet…
T/5396 Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlás 1. és 3. pontjában szereplő módosító javaslataimmal kapcsolatban szeretnék felszólalni. Ezek a módosító javaslatok két problémával foglalkoznak. Az egyik kérdés az, amit Hankó Faragó Mi…
T/5396 Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Tóth András képviselőtársam érveléséről az a Karinthy-aforizma jut eszembe, amikor az újságíró jelenti nagy örömmel - ironizálja Karinthy az újságírót -, hogy véget ért a spanyolnáthajárvány, ma már csak egy ember halt meg. S Karinthy hozzáteszi: "szinte látom annak az egy…
T/5396 Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban a 9. számú módosító javaslatról kívánok részletesebben érvelni, a 11. számú módosító javaslathoz majd egyetlenegy érvelő mondatot fogok fűzni. A 9. számú módosító javaslat arról szól, hogy a jogszabály szövegének hitelesíté…
T/5396 Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Tóth András képviselő úrnak annyit mondanék, hogy nagyon konkrét a módosító javaslatom. Ha egyszer a köztársasági elnök nem hitelesít, akkor ne írjuk ezt bele a törvénybe. Ennyi. Erről ennyit mondanék. Annak örülök, hogy Pettkó András képviselő úr a 9. számú módosító javas…
T/5396 Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt még normál felszólalásban a Kereszténydemokrata Néppárt álláspontját ismertethetném, az itt már felmerült részletkérdések kapcsán mindenképpen szeretnék reflektálni az időgéppel kapcsolatos gondolatokra. Gyakorló jo…
T/5396 Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem telt még el három év azóta, hogy az Országgyűlés elfogadta az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvényt. Ilyen rövid idővel a törvény megalkotása után a törvény módosítá…
T/5396 Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tóth András képviselőtársam, azt hiszem, nem értette meg a hitelesség problémáját, tudniillik azt mondta, hogy ha valaki a továbbiakban papír alapú jogszabályokhoz akar ragaszkodni, azt minden további nélkül megteheti. Ha nem akar bukni, képvisel…
T/5396 Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Egyetlen kérdésben szeretnék Tóth András korábbi felszólalására reflektálni. A képviselő úr arról beszélt, hogy ha egyszer a 2005. évi XC. törvényben feles törvénnyel szabályoztunk egy sor kérdést, akkor most miért hivatkozunk, hivatkozom a kétharmadosságra. Én a felszólal…
H/4900 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény népszavazásra bocsátásának elrendeléséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A népszavazási kezdeményezésünkkel kapcsolatosan röviden néhány fontos szempontot szeretnék a figyelmükbe ajánlani. A kezdeményezés lehetőségét tíz év óta az országos népszavazásról és népi k…
H/4900 Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény népszavazásra bocsátásának elrendeléséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Szánalmas az az erőlködés, amivel a kormánypárti képviselők a népakarat kinyilvánítását és érvényesítését meg akarják akadályozni. Vegyük észre, hogy most demokráciafelfogásból vizsgázunk! (Moraj, közbeszólások a kormányp…
T/4678 Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről H/4679 A Lisszaboni Szerződés kihirdetéséhez kapcsolódóan az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkéről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja nem támogatja a kivételes eljárás elrendelését. Elfogadhatatlannak tartjuk ugyanis azt az eljárást, hogy a lisszaboni szerződésről ilyen körül…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök asszony. Én a most tárgyalt 133 - vagy nem tudom, hány száz... (Derültség az ellenzék padsoraiban - Közbeszólás: 134.) 134 koherenciazavart kiküszöbölő javaslathoz szeretnék egyszerre hozzászólni két percben, reagálva képviselőtársaim korábbi nyilatkozatára…
T/4221 Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Kökény Mihály képviselő úr most elhangzott felszólalására csak egy nagyon rövid észrevételt: az alkotmányügyi bizottság érdemben ma nem foglalkozott ezzel a 133 javaslattal, a napirendi pont megnyitása után az elnök úr rögtön szavazást…
T/4677 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4678 Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről H/4679 A Lisszaboni Szerződé
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon a Házszabálytól történő eltérés kérdése kapcsán már kifejtettem a Kereszténydemokrata Néppárt alapvető problémáját az előttünk fekvő javaslatokkal kapcsolatban. Arról egy…
T/4042 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindennapi életünk egyre neuralgikusabb problémája a színesfémek lopásának elterjedése. A sajtó vissza-visszatérően tájékoztat újabb és újabb esetekről, amelyek joggal háborítják fel a közvélemény…
T/4042 A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Mindenekelőtt köszönöm a támogató hozzászólásokat. Hankó Faragó Miklós képviselőtársam pedig ellenérveket is megfogalmazott, ami kapcsán itt most ebben a két percben magam csupán annyi észrevételt tudok tenni, hogy ugyan teljes mértékben egyetértünk abb…