1 263 felszólalás
T/6152 A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról T/6153 Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbség véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP-s képviselők nem erőlködtek, elnök úr, hanem felhívták a figyelmet arra, hogy nem házszabályszerű az, amit Babák képviselő úr csinál, tek…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! 2012. március 2-án, pénteken délután Nyíregyházán a Magyar Szocialista Párt, a Szolidaritás, az MSZOSZ megyei szervezete közös rendezésében több százan tiltakoztak a kormány intézkedései miatt, a "Szabolcs-Szatmár-Ber…
T/5952 Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután a benyújtott javaslat alapvetően egyezik azzal az állásponttal, amit a Szocialista Párt konzekvensen mondott az ügy kapcsán kezdettől fogva, miszerint a három szereplő közös tehervállalásával kell megoldani a p…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás azon pontjairól szeretnék szólni, amely részben képviselőtársaimmal közös indítványunk, azaz a Szocialista Párt nevében adtuk be, részben pedig úgy tűnik, hogy gazdasági bizottság néven, illetve saját néven…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedje meg nekem Márton Attila, hogy ne tekintsem egyetlen lehetséges olvasatnak azt, amit a gazdasági bizottságban benyújtottak az Európai Központi Bank véleményeként. Önök néhány kérdést megértettek abból a levélbő…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ezt a gondolatot folytatva azt tudom mondani, hogy ráadásul a Házszabály rögzíti, hogy a parlament költségvetési bizottsága az, amely pénzügyi kérdésekben illetékes bizottság. Tehát az csak egy újkori Rogán-féle gyakorlat, hogy átveszi a ga…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ékes képviselő úr hozzászólására reagálva azt tudom mondani, hogy igen, szerintem van olyan megoldás, amelyben a jelenlegi helyzetben lehet kezelni ezt a szituációt, amikor az Európai Központi Bank és az Európai Bizot…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, valóban reagálás. Ékes képviselő úr, az IMF-delegáció sokszor felvetette menet közben, hogy hogyan látná célszerűbbnek. Nem értettünk egyet velük, nem is alakították át a szervezetet. Úgy emlékszem, 2009-ben született ilyen, talán írásos papír is a részükről,…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az imént a Rogán képviselő úr által elmondott "mit adnak majd be" kérdésekben több olyan dolog van, amelyben nincs vita közöttünk, azt gondolom, hogy egyetértésre lehet jutni egymással ezekben az ügyekben, ugyanakkor…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott indítványok, mármint a módosító indítványok kapcsán mindenképpen szeretném még egyszer szóba hozni a 12. indítványt, tekintettel arra, hogy az imént én tettem egy olyan kezdeményezést, amelyre nem érkezet…
A/5290 Kifizeti a támogatást?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Igen, elfogadom.
A/5290 Kifizeti a támogatást?
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez az, amikor úgy készítenek elő egy törvényt, ahogy nem lenne szabad, úgy fogadnak el az Országgyűlésben egy törvényt, ahogy nem lenne szabad, és úgy hajtják végre a törvényt, ahogy nem lenne…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan azt a bizottsági elnöki úr az imént elmondta, a mai napon a költségvetési bizottság ülésére több alkalommal került sor, a költségvetés kapcsán két alkalommal. Ezek közül az egyik alkalommal ezt a bizonyos záró…
Napirend előtti felszólalások
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért e cím, mert két tekintetben is a függetlenség kérdésköre került előtérbe az elmúlt néhány hétben. A függetlenség a tekintetben, hogy a kormány bőszen hirdette több mint egy éve, hogy a függetlenségi háború jegyé…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt kormánypárti Képviselők! Önök most arra tesznek javaslatot, hogy egy olyan törvényjavaslat időkeretes tárgyalására kerüljön sor a mai napon, amely törvényjavaslat az önök szándéka szerinti európai uniós és IM…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott törvényjavaslat kapcsán természetesen nekem is érintenem kell azt, amilyen körülmények között az Országgyűlés tárgyalja ezt a javaslatot. A körülmény, hogy úgy mondjam, nem s…
T/5248 A Magyar Nemzeti Bankról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az imént elhangzott Babák képviselő úrtól, hogy az MNB alelnöke a bizottság ülésén nem tudta megindokolni azt, hogy mit ért függetlenség alatt. Azért szeretném ezt cáfolni, mert azt gondolom, hogy az MNB alelnöke megé…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az iménti hozzászólás kapcsán Bebes képviselő úr a kistérség és a megye viszonyában azt próbálta meg különbségként megemlíteni, hogy a kistérségben nincs forrás, ezért szinte értelmetlen tanácskozásokat tartanak. (Köz…
T/5129 A területfejlesztéssel és a területrendezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Itt az alapvető probléma valóban azon a területen van, hogy milyen jogkörrel, milyen forrással, milyen feladatra is hozzák létre azt a szervezetet, amelyben lehet, hogy Ékes képviselő úrnak igaza volt, hogy az milyen…
T/5069 Az államháztartásról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kiadott ajánlás néhány pontjáról szeretnék beszélni. A 9-essel kezdeném. A 9-es pontban szereplő indítványt az motiválta, hogy megnéztük a korábbi államháztartási törvényt, és megnéztük ezt az újat. És nagy meglepet…
T/5069 Az államháztartásról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én a következő időszakban a 43., valamint a 44., 45. indítványok kapcsán szeretnék szólni elsőként. Ezek az indítványok alapvetően azzal foglalkoznak, hogy ebben a törvényjavaslatban meglehetősen hosszú terjedelemben…
T/5161 A nemzeti vagyonról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A költségvetési bizottság mai ülésén, amikor tárgyalta ezt a javaslatot, akkor alapvető problémák merültek fel a javaslat általános vitára való…
T/5069 Az államháztartásról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előttünk egy olyan javaslat fekszik, amely az elmúlt 20 év során vagy az elmúlt 19 év során Magyarországon sokszor került említésre, hogy jó-e vagy nem jó, nagyon sokszor került módosításra, és sokszor fogalmazódott m…
T/5069 Az államháztartásról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az utolsó vitához kapcsolódva, nem értettem pontosan Dancsó úr szóhasználatát az utolsó gondolatnál. Benne van az Áht.-ban? Azt mondta? Jól értettem? Az újban nem lesz benne. Szeretném pontosan idézni a bizonyos mosta…
T/5069 Az államháztartásról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután az imént taglaltuk ezt a bizonyos 13. §-t, amelyben, azt hiszem, Dancsó képviselő úr úgy fogalmazott, hogy egy együttműködő tervezés zajlik, magyarul: nemcsak felülről, hanem alulról is elindul a tervezőmunka,…
T/5069 Az államháztartásról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután ennek a vitának is túlságosan szűk az időkerete, láthatóan még lehetne folytatni számos más kérdéssel is, ezért nagyon röviden, csak összefoglalóan szeretném elmondani a rendelkezésre álló másfél percben: mi úg…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. VERES JÁNOS, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! A számvevőszéki és költségvetési bizottság a javaslatot megtárgyalta; a vitában érdemi ellenzéki ellenvélemények is alakultak ki, illetve hangzotta…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az imént Nagy képviselő úr olyat mondott, amire jó lenne, ha konkrétumokat mondana. Képviselő úr, nincs arra bizonyítéka egyetlen fideszes megszólalónak sem, hogy bármelyik tényadat Magyarország esetében ne állta voln…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Nagy Képviselő Úr! Akkor a tükör mit mutat, képviselő úr? A múlt évben, a kormányváltáskor az euró árfolyama 263-264 forint volt, most 300 forint fölött van. A CDS 200 bázispont alatt volt, most 600 bázispont…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Nagy Képviselő Úr! Csak hogy még két számot mondjak az ön érvelésének cáfolataként. Emlékszik rá, hogy a 2002-es kormányváltásig a Fidesz-kormány által meghozott intézkedéseknek az azt követő évekre mekkora éves költségvetési hatása volt? 1…