389 felszólalás
T/3122 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Jelen lévő Képviselőtársaim! Hozzá kell tennem, hogy a felszólalásom legelején a politikai államtitkár úr néhány megjegyzésére reflektáltam volna, azonban távollétében ezt csak a jegyzőkönyv számára mondom el; remélem, hogy el f…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Répássy Róbert gondolatmenetének az volt a lényege, hogy nincs szükség arra, hogy a parlament tisztázza a tényállást, egyfajta bizonyítási eljárást folytasson le, és ennek eredményeképpen igazságot osszon, hogy…
H/2969 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! A mostani vita nagyon jelentős, hiszen alapvető jelentőségű kérdésben döntünk, s egyben - ebben egyetértek Répássy Róbert képviselőtársammal - precedenst teremtünk arra, hogyan viszonyuljon az Országg…
H/2833 Az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés ("Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel")
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnálatos, hogy a vita a személyeskedés irányába kanyarodott el; úgy vélem, azért, mert a kormánypárti képviselők túlnyomó többsége nem tud Fodor Gábor nagyon logikusan felépített, pontos érvekkel körülbástyázott…
H/2833 Az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés ("Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel")
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szinyei András fideszes (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nyitray!) képviselőtársam néhány mondatára, gondolatára reagálnék. Mindenekelőtt arra hívnám fel a figyelmét, hogy Olaszországban a múlt héten a helyzet valam…
T/2804 Egyes miniszterek feladat- és hatáskörének változásával összefüggésben szükséges törvény módosításról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyetlenegy kérdéshez szólnék hozzá: miért szükséges elhagyni a szocialista képviselők által benyújtott módosító indítványnak megfelelően a törvényjavaslat 2. §-át? Azért, mert a 2. § két kétharmados törvényt is mó…
T/2601 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999.évi LXXV. törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tulajdonképpen egyetlen kérdéshez szeretnék hozzászólni, ez pedig az, hogy igényel-e kétharmados többséget a törvényjavaslat elfogadása, avagy sem. Ha magát a szabályozási tárgyat nézzük, akkor első közelítésbe…
T/2601 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999.évi LXXV. törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden reflektálnék Juharos Róbert képviselőtársam felszólalására. Valóban igaza van, hiszen tegnap a bizottsági ülésen ezt az álláspontot nem fejtettem ki, mivel szintén ebben a teremben tegnap Pokol Béla képviselőtársam elmondta, hogy ak…
T/2601 A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999.évi LXXV. törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Horváth János képviselőtársam félreértette, amit állítottam. Én pontosan azt mondtam, hogy nem lehet átvenni a német önkormányzati rendszerből a pótlás intézményét, és arra is utaltam az előző kétperces felszólalásomban, hogy nem lehet átvenni a n…
J/2260 Az adatvédelmi biztos beszámolója az 1999.évi tevékenységéről H/2626 Az adatvédelmi biztos beszámolójának elfogadásáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Biztos Asszony, Biztos Urak! Hozzászólásomban elsősorban az adatvédelmi biztos úr beszámolójának egy kérdéskörével, a közérdekű adatok nyilvánosságával foglalkoznék. Nagyon fontos összefüggésre világít rá…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsősorban Rubovszky György, másodsorban Fenyvessy Zoltán képviselőtársam felszólalására reagálnék. Felhívnám Rubovszky György képviselőtársam figyelmét arra, nem véletlen az, hogy a Szocialista Párt az önkormányzati és az á…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Rubovszky György képviselőtársam felszólalására reagálnék nagyon röviden. Nem tekinteném vásároltnak azt az ingatlant, amelyért egy éven keresztül 1 forintot kell fizetni, vagy egy éven keresztül 10 f…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Felhívnám a figyelmét Répássy Róbert képviselőtársamnak a 4. számú módosító indítványra. Ezt szintén Géczi József képviselőtársammal együtt nyújtottam be. Ez a módosító indítvány kiterjeszti a törvény…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Répássy képviselőtársamnak már jeleztem a korábbi alkalommal, hogy én nem azt mondtam, amit ő a szavaimból vélt kiolvasni, ennek következtében kénytelen vagyok, amit nem szeretek, saját magamat idézni, ho…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden értékelném azokat a módosító indítványokat, amelyeket Géczi József képviselőtársammal együtt nyújtottunk be. Ezekre az értékelésekre részben már a kétpercesek során természetesen sor került, ennek ellenére…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden reflektálnék Fenyvessy Zoltán képviselőtársam kétperces felszólalására. Valóban első közelítésben úgy tűnik, hogy csak egy 50 százalékkal történő felszorzást tartalmaz ez a módosító indítvány, a…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A két törvényjavaslatot a kormány azzal az indoklással nyújtotta be, hogy a pártok számára jogegyenlőséget kíván biztosítani az ingatlanhasználat terén, s ezáltal megteremti a valós feltételeket ahhoz, hogy a polit…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden reagálnák Rubovszky György képviselőtársam felszólalására. Tudomásom szerint a Magyar Szocialista Párt közjogi, jogi és ügyrendi kérdésekkel foglalkozó munkacsoportja az albizottság megalakulását követően nagyon gyorsan úgy dön…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Turi-Kovács Béla képviselőtársam felszólalására reagálnék. Ő azt állította, hogy a Szocialista Párt először a számokkal érvelt, később azonban ultima ratióként alkotmányossági szempontokat vetett fel. Felhívnám a k…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Turi-Kovács Béla megjegyzésére, illetőleg Répássy Róbert megjegyzésére reagálnék. Szerintem Rubovszky képviselőtársam, szemben azzal, ahogyan Turi-Kovács Béla állította, nem a teljes egészet mondta el, hiszen az ön…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Véleményem szerint Turi-Kovács Béla téved, amikor a mostani helyzetet alkotmánysértőnek nevezi. Nagyon nehéz lenne megállapítani azokat a konkrét alkotmányos szakaszokat, amelyek alapján ez az alkotmánysértés kimut…
T/2365 Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről T/2366 Az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először megismétlem Ecsődi László képviselőtársam nyilatkozatát, a párt egyik belső papírjára, döntésére hivatkozva, amit fel is olvasnék szó szerint: "Amennyiben a kormánytöbbség államhatalmi eszközökkel az MSZP-t ingatlanjaiból kirakja, úgy a si…
Ü/2569 Az MSZP képviselőcsoportjának kérelme az ÜB 40/1998-2002.számú eseti jellegű állásfoglalás elutasításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jaj!) Javaslom, hogy a tisztelt Ház utasítsa el Salamon László értelmezését, illetőleg az ügyrendi bizottság eseti állásfoglalását, és fogadja el a Magyar Szocialista Párt indítványá…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magam részéről azokhoz a módosító indítványokhoz szólnék hozzá, amelyek egy speciális megszűnési esettel függnek össze, mégpedig azzal, hogy a törvényjavaslat szerint az önkormányzati képviselő megbízatása megszű…
T/2064 A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fenyvessy Zoltán, illetőleg Lévai képviselőtársam rövid hozzászólására reflektálnék. Úgy érzem, hogy Fenyvessy Zoltán képviselőtársam félreértett, mert én nem az önhibával kapcsolatosan, hanem a beterjesztett törvé…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 2-es számú módosító javaslathoz szólnék hozzá, amelyet Pozsgai Balázs képviselőtársammal együtt nyújtottunk be. Ez a módosító indítvány arra tesz kísérletet, hogy a törvényjavaslat szövegénél pontosabban határozz…
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm, azt már elmondtam. Most kétpercesre jelentkeztem.
T/2065 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994.évi LXIV törvény módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csupán azért szólnék hozzá e vitaszakaszban, mert korábban már jeleztem, hogy a 2. számú, Pozsgai Balázzsal együtt jegyzett módosító indítványunk nem egyszerűen jogi, elvont gondolkodás terméke, hanem nagyon is kom…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Salamon László képviselőtársamnak egyetlenegy gondolatára hivatkoznék most ebben a kétperces felszólalásban. Azt állította, hogy az általa beterjesztett módosító javaslat azért jobb az ellenzéki képviselő…
H/1997 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tóth András részletes, elmélyült jogi elemzést adott mind a 21 beterjesztett módosító indítványról. Ennek következtében nem látom értelmét annak, hogy ismételten valamennyit tárgyaljam, eleme…