577 felszólalás
J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Két témával szeretnék foglalkozni: egyrészt visszatérnék a kistelepülésekkel kapcsolatban kialakult vitára, illetve a Takács Albert által érintett olcsó állam, olcsóbb állam, drága jogállam gondolatkörrel szeretnék egy picit foglalkozni. Előtt…
J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Képviselő úr, nincs közöttünk vita abban a tekintetben, hogy nem szerencsés az a gyakorlat, amikor megsüvegeljük, megünnepeljük az ombudsmani jelentéseket, nagy konszenzussal elfogadjuk, aztán utána sok kérdésben nem történik semmi. Én is azok közé a kormánypárti képviselők kö…
J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Ez egy jó kis ideológiai vita lehet, amit akár hosszú órákon keresztül is tudunk folytatni, persze teljesen elrugaszkodva már a végén az ombudsmani jelentéstől. Én ezt nem is nagyon szeretném megtenni, de sok megfontolandó van abban, amit képviselő úr elmondot…
J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. A vitának ezt a részét a magam részéről csak azzal szeretném lezárni, hogy rögzítem, van közöttünk egy jelentős véleménykülönbség. Bár én elfogadom, és mondtam, hogy ezzel egyetértek, hogy ezek fontos kérdések. A világ változik, a nagyobb és a kisebb település…
J/45 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről H/1543 Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Vitatkozhatunk persze rólam is, de én, mondjuk, az ombudsmani jelentéseket érdekesebbnek tartom. A rólam és az én gondolataimról folytatott vitát is sokkal izgalmasabbnak tartanám, ha a képviselő úr, mondjuk, legalább olyan árnyakkal hadakozna, amelyek bent vannak a teremben.…
J/46 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2005. január 1.-december 31.) H/1542 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindazok az általános jellegű megjegyzések, amelyeket az általános ombudsmannak és általános helyettesének a beszámolójával kapcsolatban az előző körben elmondtam, érvényesek, e…
J/46 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2005. január 1.-december 31.) H/1542 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. A pszichológia ismeri az orális fixáció fogalmát. Kontur képviselő úrnak valami Gusztos-fixációja lehet, hogy akkor is velem vitatkozik, amikor én meg sem szólalok egy adott tárgykörben. Merthogy én abban a kérdésben, amiről az előbb hosszan vitatkozott velem,…
J/46 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről (2005. január 1.-december 31.) H/1542 A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Egy rövid megjegyzésem lenne csak, kiegészítendő a Balog Zoltán képviselő úr, az emberi jogi bizottság elnöke által elmondottakat. (16.00) Azt azért mondjuk ki egy ilyen vitában, hogy az persze nem véletlen, hogy az ügyeknek és a beszámolónak mekkora része, mi…
J/47 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2005 H/1541 Az adatvédelmi biztos 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi bizottság a másik két ombudsmani beszámolóhoz hasonlóan az adatvédelmi biztos 2005-ös beszámolóját is eg…
J/47 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2005 H/1541 Az adatvédelmi biztos 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Biztos Urak! Államtitkár Úr! Képviselő Asszony és Képviselő Urak! Az adatvédelmi biztos beszámolójával kapcsolatban a korábbiaktól némiképp eltérően kevésbé lennék általános, inkább néhány konkré…
J/47 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2005 H/1541 Az adatvédelmi biztos 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kifutottam az időből a vezérszónoklatnál, szeretném ezt befejezni. A készletező adatgyűjtéssel kapcsolatban szerettem volna elmondani, hogy természetesen nem azt a gyakorlatot vonjuk kétségbe, hogy a rendőrségnek természetesen feladata, joga,…
J/47 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2005 H/1541 Az adatvédelmi biztos 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak azért kértem igazából szót, mert méltatlannak tartanám az adatvédelmi biztos beszámolójához és egyébként a korábbi vitához is, ha ennek a vitának az lenne az egyik ilyen utolsó hangja, hogy állítsuk vissza a munkakönyvet, mert az majd meg…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy, a kerékpárutak fejlesztésével kapcsolatos módosító indítvány mellett szeretnék érvelni. Azt hiszem, nyugodtan lehet mondani, hogy az elmúlt éveknek vagy talán a rendszerváltás óta eltelt bő másfél évtiz…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Természetesen egyetértek, nincs köztünk ebben a kérdésben vita. Ahogy azt az előbbi felszólalásomban is elmondtam, ezt kvázi egy első lépésnek lehet tekinteni. Itt az alapvető cél természetesen az, hogy egyáltalán rögzüljön a magyar k…
T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ékes képviselő úr szavaira röviden reagálva szeretném elmondani, hogy természetesen a költségvetést nem az fogja minősíteni elsősorban, hogy hány ellenzéki módosító indítványt fogadnak el a kormánypártok, mint ahogy általában a parlamenti logi…
H/960 Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A népi kezdeményezés... (Pettkó András: A kormányt nem képviseli ebben a napirendben senki sem. - Zaj. - Az elnök csenget.) Köszöntöm a teremben tartózkodókat, képviselő úr, eln…
H/960 Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Nem Pettkó képviselő úrral szeretnék vitatkozni, mert a véleményünket elmondtam, bár azt azért szeretném újra felidézni, hogy a kérdést szabályozó törvény több feltétel együttes és aktuális teljesülését írja elő feltételként. Ezek között a feltételek között szerepel a jelen pi…
H/960 Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Én megértem a képviselő urat, ha az én választókerületemet érintené ez a kérdés, akkor valószínűleg nekem is nehezebb lenne elvonatkoztatni az érzelmi megfontolásoktól. De amikor parlamenti képviselőként döntünk erről a kérdésről, és van egy törvény, amely poz…
H/960 Népi kezdeményezés a Magyarországon honos népcsoportok felsorolásának a bunyevác kisebbségi népcsoporttal való kiegészítéséről
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Én biztos, hogy utoljára. Képviselő Úr! Ha félreérthető voltam, akkor elnézést kérek, természetesen önnek nemcsak hogy szíve joga, hanem egyfajta emberi kötelessége is ezt az ügyet fölkarolni, és semmiképpen nem elítélően vagy negatív módon szerettem volna erről megnyilvánulni…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Három nappal az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legvéresebb vidéki sortüze előtt szeretném felidézni az akkori eseményeket, és röviden szólni egy pénteki megemlékezésről. Aki járt már önök közül Sa…
Napirend előtti felszólalások
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ENSZ meghatározása szerint idézek az 1993-as Deklaráció a nők elleni erőszak megszüntetéséről című dokumentumból: "A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, s…
T/1301 A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én értem azt a politikai célzatot, illetve indíttatást, ami megfogalmazódott az előttem megszólaló néhány ellenzéki képviselőtársam felszólalásában, ami valahogy úgy írható körbe, hogy miközben itt egy viszo…
T/1301 A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Csak két rövid megjegyzésem lenne. Az egyik a közalapítványokkal kapcsolatos, mert ha valaki követi ezt a vitát, ebből lehet az a benyomása az ellenzéki képviselők megszólalásai alapján, hogy a kormány a határon túli magyarok ügyeiben tevékenykedő közalapítván…
T/1370 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság november 27-én, tegnap tartott ülésén a T/1370. számú törvényjavaslatot megtárgyalta, és többségi szavazással álta…
T/1370 A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A munkavédelemről szóló törvény módosítását megcélzó T/1370. számú javaslatot a liberális frakció támogatja. Ahogy ez a vitában korábban már elhangzott, ez a javaslat a munkavédelem egységes fogalma alá rendezi a hatósági ellenőrzési…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Nem kizárt, hogy Salamon képviselő úrnak újra el kellene mondania azt, amit az általános vitában nekem címezve elmondott, csak most saját frakciótársának, hiszen két külön dologról beszélünk, a hatóságról és a mellé rendelt tanácsadó testületről, aminek…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Nem fogom kihasználni ezt a két percet, csak egy-egy megjegyzésem lenne, már csak a vita kedvéért is az elhangzottakhoz. Az ajánlás 1. pontjában megfogalmazott módosító indítvánnyal szemben mi úgy látjuk, hogy a most javasolt definíció kifejezetten bővíti a jo…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Természetesen kormánypárti képviselőként nem tisztem, hogy ellenzéki képviselők közötti vitában megpróbáljak állást foglalni, de most mégiscsak megteszem, ugyanis mindkét képviselőtársamnak, azt gondolom, igaza van egyszerre. Salamon képviselő úrnak tel…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyzem meg, hogy a második módosítás - és az előzőt a köztársasági elnök úr megvétózta, ami most újra bekerült a Ház elé, az az előző módosításnak nem az a része, amire a köztársasági elnök úr vétót jelentett be, tehát ilyen értele…
T/1096 Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény módosításáról
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A bizottsági ülésen, amire Pettkó András képviselő úr hivatkozott, ott az az egyetlenegy kritika fogalmazódott meg azzal a módosító javaslattal kapcsolatban, ami kötelezővé tenné ezt a feladatot az önkormányzatok számára... - egészen pontosan…