336 felszólalás
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Drága jó Képviselő Úr! Teljesen tiszteletben tartom az érzéseit, de könyörgöm, nem különbözteti meg ez a törvény az átvett iskolákat, intézményeket és az egyházi alapításúakat. Bár önnek lenne igaza, bár ön jegyezte volna többek között a törvényjavaslatot, mert akkor nyilván m…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Nagyon elnézést kérek az államtitkár úrtól, hiszen az ön tudása ezen a területen nyilván nagyobb. (Szászfalvi László: Ez nem így van.) Az államtitkár úr udvarias, és azt mondja, hogy nem, de én ezt elismerem, hogy az öné nagyobb. Itt mégis korrigálnom kell. A jelenleg érvényes…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Rögtön rátérek egy tartalmi észrevételre is, de nem állom meg, hogy azt mondjam, kedves képviselő úr, ha valaki bírálja a törvényt, még se nem farkas, se nem sátán, és nem vonja kétségbe az önök jóhiszeműségét, de javítani akar a helyzeten. Nyakó képviselő úr…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Államtitkár úrhoz kapcsolódnék, de engedje meg, hogy előbb egy elmulasztott kötelességemnek tegyek eleget. Bocsánatot kérek, államtitkár úr, én tudtam rosszul tankönyvügyben, mert nem néztem utána, ezért az ön idézetét elfogadom. De ez csak azt jelenti, hogy m…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselő Hölgyek és Urak! Nem szeretném ugyanazt a témát újra körbejárni, ezért most a képviselő úr által említett aggodalom címszóra, egy újabb okra szeretnék rávilágítani. A 63. számon beadott módosító indítványunkról van szó. Ez azt a 25. §-t érinti, ami n…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Semmiképpen sem kifogásolható, ha egy ilyen fontos területen egy húsz éve életbe lépett törvény hatását megvizsgáljuk, és új törvényt vagy törvénymódosítást kezdeményez a Ház. Az azonban mindenképpen kifogásolható…
T/3507 A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. A képviselő úrnak bizonyára nem állt szándékában, de sokat segített nekem az érvelésben, mert ha éppen az elmúlt 40 évben kellett félni a hívő embernek, azelőtt meg bizonyos vallás képviselőinek, ez éppen hogy érv arra, hogy ezt a hatósági rákérdezést ne alkal…
T/3585 Az alapvető jogok biztosáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Hangsúlyozottan nem jogi szempontból szeretném megközelíteni a törvényjavaslatot, inkább olyan szempontból, milyen hatással lehet az intézmény társadalmi megítélésére az a változás, amit most a javaslat indítványoz. Úgy érzem…
T/3586 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Az adatvédelem és az információs önrendelkezés iránti érzékenység egy új típusú érzékenység a modern társadalmakban. Összefügg azzal, hogy világszerte, így Magyarországon is fokozatosan erősödött a személyi autonómia és az ön…
T/3505 Egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Többen elmondták már előttem, hogy ennek a törvénynek a legfőbb baja nem is, ami benne van, bár ott is lehet a hibákat sorolni jócskán, hanem ami kimaradt belőle. Ha már pár hónap alatt harmadjára vagy negyedjére találkozunk…
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Az elmúlt napokban mintha lett volna, vagy én úgy érzékeltem, hogy van némi kommunikációs bizonytalanság kormányoldalról is azt illetően, hogy a beterjesztendő módosítások lényeges tartalmi változásokat va…
T/2471 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Három rövid reakciót mondanék, először az államtitkár úrnak. Nem azt kívánjuk - és elnézést, ha félreérthető voltam -, hogy kezdjék elölről az Európai Bizottsággal való tárgyalást, hanem azt, hogy ide, a magyar parlament elé hozzanak egy szélesebb kö…
T/1668 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):(Zaj. - Az elnök csenget.) Köszönöm a szót, tisztelt alelnök úr. Meg kell védenem a kormánypártokat. Ennek az indítványnak csak és kizárólag az egészségügyi törvényben van helye. Tudniillik, Kopits Györgynek egyetlen bűne volt: fejfájást okozott a kormánypártoknak. (Derültség,…
T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Elnézést kérek.
P/1891 A kötelező magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Már az roppant zsenánt volt, hogy kiderült, Matolcsy miniszter úr a között az egymillió között van, aki nem kényszerből, hanem önkéntesen, igaz, legfeljebb feleségétől kényszerítve csatlakozott a magánnyugdíjpénztárakhoz. (B…
T/1940 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Valljuk be, olykor egy-egy nagy pártban előfordul, hogy az egyik klikk hülyét akar csinálni a másikból. Kétségkívül ilyenkor nagyon nehéz a szemlélő dolga, mert nem tudja pontosan, hogy a lobbicsoportok hogyan harcolnak egymá…
T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Elsőként azokról a módosító indítványainkról és mások témába vágó módosító indítványairól szeretnék szólni, amelyek a jelenlegi törvényjavaslat szerint ellenőrizetlen és elég önkényes gazdálkodási lehetőséget bizto…
T/1747 A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Reggel olvastam egy médiajogász nyilatkozatát az egyik internetes orgánumban, emlékezetünkbe idézte azt az amúgy ismert hasonlatot, hogy a sajtó és a média egyfajta őrkutya szerepet tölt be, az adott társadalmi berendezkedés őr…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi napon már közös megegyezéssel szóltunk arról, hogy a valódi vitánk értékvita, a költségvetés számai mögött mindig értékek húzódnak meg. Engedjék meg, hogy ennek a gondolatmenetnek most egy újabb illusztrációját adjuk, adjam. Arról b…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hadd folytassam és illusztráljam Burány Sándor érvelését, aki a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogok sérelméről beszélt. Néha vitatkozunk, hogy valóban erről van-e szó, vagyis valóban magántulajdont képez-e ez a bizonyos magánnyugdíjpénztárba bef…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy dologban a mégoly éles költségvetési vitában is egyet szokott érteni, és most is egyetért kormányoldal és ellenzék, abban, miszerint a költségvetésből nemcsak számokat lehet megismerni, hanem a jó és koherens költségv…
A/1679 Ki fizet a jó erkölcsért?
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr, és külön köszönöm miniszter úrnak, hogy halaszthatatlanul jelen van, és tud a kérdésemre felelni. Gondolom, egyetértünk abban, hogy a jó erkölcs nagyon sokat ér. Kinek persze mennyit. Nehéz ezt megbecsülni, de most azon ritka pillanatok egyikét éljük…
A/1679 Ki fizet a jó erkölcsért?
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Miniszter úr, nem haragszik meg, ha azt mondom, ön mellébeszél. Nem derült ki, hogy fizetnek-e a megjelölt urak vagy nem fizetnek, engem pedig egyedül ez érdekelt. Egyébként önnek hátra sem kell fordulnia, ha ebbe a 45 fokos irányba néz, lát egy olyan volt miniszterelnököt, ak…
T/1481 A 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Ha nem lenne ilyen késő, akkor szofisztikáltabb rávezetéssel kezdeném (Közbeszólás a Fidesz soraiban.), de ezt talán feleslegessé teszi az is, hogy a jelek szerint már túlestünk a mára rendelt light cigányozáson, így tehát ak…
A/1505 Mennyit ér a jó erkölcs?
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Mennyit ér a jó erkölcs? - kérdezem. De tehetnék mellé más kérdést is. Mikortól számít a jó erkölcs? És vajon mindenkire vonatkozik-e? Azt már tudjuk, hogy jelen álláspontjuk szerint a 2 milliót meghaladó távozási pénzek…
A/1505 Mennyit ér a jó erkölcs?
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, államtitkár úr. Egyetlen, ha nem is további kérdést, de megjegyzést teszek. Önök közül, az idősebb politikustársak közül sem volt egy vagy egy legény a vidéken, aki akkor azt mondta volna ezeknek a kollégáknak, hogy jó erkölcsbe ütközik. Mi beadtunk egy törvényt korm…
T/1445 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/1446 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök úr. Három dologban szeretnék kapcsolódni az elhangzottakhoz. Az első: kivételes pillanat, egyetértek a Fidesz vezérszónokának egyik mondatával. Szijjártó képviselő úr azt mondta, ne adj' isten, még pofátlan dolgok történnek, történhetnek az MFB körül i…
T/1445 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/1446 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Úgy érzem, hogy amikor Wittner Mária képviselőtársunk szól a Házban, megérdemli a tiszteletet és a csendet amiatt, amit megélt. Éppen ezért komolyan veszem szavait, és komolyan felelek rá. Tisztelt Képviselő Asszony! Ön azt mondja, nem jó - és ha így lenne, ig…
T/1445 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/1446 Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak mondanám a zúgó képviselőtársak kedvéért, hogy rossz naptárt néznek, az az alkotmánymódosítás jövő héten jön, hogy az ellenzék sem kaphat szót, most egy másik alkotmánymódosításról beszélünk. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Mi már előre…
T/1380 Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Kollégák! Sok szó volt itt hatalomkoncentrációról, ki állította, ki tagadta ennek a tényét. De sajnos van a hatalomkoncentrációnál rosszabb, ezt hívják bebetonozásnak. A hatalomkoncentráció még csak arról szól, hogy egy adott pillanatnyi, né…