568 felszólalás
T/2367 A helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Két nagyon fontos témát szeretnék megemlíteni. Az egyik a Kóródi Mária és Lotz Károly képviselőtársunk által jegyzett 10. számú javaslat, amely a Bajcsy-Zsilinszky Kórház új diagnosztikai és műtéti tömbje felépítésére kér támogatást. Úgy gondolom, ez ren…
T/2367 A helyi önkormányzatok 2000. évi új címzett támogatásáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyrészt azt szeretném mondani, hogy olyan érveket hoztam fel, amelyek nem csupán politikai jellegűek, de ha az ember a nemzet érdekeire, a nemzeti megismerésre, a nemzet múltjának a rögzítésére, kutathatóságának a biztosítására hivatk…
T/667 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy nagyon fontos alkotmánymódosításról van szó, és úgy gondolom, hogy nemcsak szerencsés, hanem szükséges lenne, hogy az előterjesztő jelen legyen, aki ráadásul a honvédelmi bizottság elnöke, és ezt a grémiumot is képviseli. Ha nem lenne előterjes…
T/667 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Én ezt a második módosító javaslatot föl sem hoztam, mert itt engem elsősorban alkotmányszerkesztési, esztétikai okok vezéreltek. A "megfelelő" szót alkotmányban olyan puhító jelzőnek éreztem, ami zavarossá teszi. Egyébként beszéltem bír…
T/2298 Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994.évi XXIII.törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Előterjesztők! Tulajdonképpen örülni kell, hogy az előterjesztők lehetőséget biztosítottak arra, hogy megnyíljon ennek a törvényjavaslatnak a bővítése, felülvizsgálata. Ugyanakkor sajnálattal hallottam az előbb az elnök úrtól, hogy olyan b…
T/667 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ T/2373 A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor készültem a beszédemre, azt mondtam, azzal fogom kezdeni, hogy kedves kollegák, hiszen az egyeztetések során egy kollegiális közösséggé alakultunk át, kollégiummá, és ettől a gondolattól nem tántorított vissza az a néhány kis, nem teljesen i…
T/667 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ T/2373 A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném kihangsúlyozni azt, hogy az árnyékban ott van a honvédelmi törvénynek a módosítása. Igen nagy jelentőségű az a szerény munka, amely abban megnyilvánul, ugyanis azokat a definíciókat, amelyekről állandóan szó van, kísérli meg pont…
T/667 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. /fegyv.erők/ T/2373 A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt megmondom őszintén, hogy rossz ízűnek tartom azokat a megjegyzéseket, amelyek itt obstrukcióról beszélnek akkor, amikor épp az ellenkezőjéről van szó. Arról van szó, hogy félretéve minden bizalmatlanságot és egyéb aggályt, valóban kollégákká váltunk…
T/2230 Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programjában való részvételhez szükséges törvénymódosításokról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tekintettel arra, hogy részletes vita van, úgy gondolom, nem szükséges megismételni azokat, amiket az általános vitában mondtunk, és amire nézve valóban konszenzus van, hogy a NATO gyakorlatában kicsiszolt igényeknek a hazai jogban való megjelenítéséről van szó.…
J/2374 A délszláv válság nyomán kialakult humanitárius szüskséghelyzet megoldásában történő segítségnyújtás céljából a Magyar KT területén átengedett külföldi fegyveres erőkről, valamint áthaladásuk részleteiről H/2508 A délszláv válság nyomán kialakult h
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A honvédelmi bizottság ülésén konszenzus alakult ki ezzel a javaslattal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy amíg az új alkotmánymódosításról nem dönt a Ház, addig nekünk be kell tartani a jelenlegi alkotmány rendelkezéseit, amelyek nem véletlenül vann…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, ha egy ilyen fontos elgondolást keresztül akarnak vinni a Házon, akkor célszerű lenne ezt konszenzusos alapon tenni. A ma délelőtt egyébként az alkotmányozás és a honvédelmi törvény vitája során konszenzusban telt el. Úgy gondolom, mé…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Bánk Attila Frakcióvezető Úr! Tényleg nem akartam beleavatkozni a vitába, a hangnem döbbentett meg, és azért egy picit gondolkozzon el, hogy kihez intézte a szavait. Hadd vegyem sorba: apámat '45-ben kirúgták a MÁV kórházi főorvosi állásából, nagybátyámat börtönbe vetetté…
H/2218 A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen Dán János felszólalását, és igen sok mindenben egyetértek vele. Köszönöm ezt a hangnemet. (Taps.)
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Az ENSZ ötös bizottsága folytatja a magyar tanúk kihallgatását Párizsban, Rómában és New Yorkban. Az objektív megfigyelők előtt egyre jobban kirajzolódik a magyar szabadságharc spontaneitása és tisztasága. Pavl Bang-Jensen, a bizottság diplomata titkára szervezi…
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ott hagytam abba tegnap este, hogy Eörsi István, a fiatal költő, '56 egyik jelentős szereplője is börtönben van, társaival várja ítéletét. Bátyja, a jó képességű jogász, az Igazságügyi Minisztérium törvény-előkészítő osztályának vezetője - ott kés…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Először tisztázni akarom, mint nyolc évvel ezelőtt, hogy kiknek a nevében beszélek. Elsősorban a saját nevemben, feleségem, gyermekeim, családom és mindazoknak a nevében beszélek, akik hasonlóan gondolkodnak. Az SZDSZ szabadelvű párt, és t…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bauer Professzor Úr! Nem véletlenül mondom a professzort, hiszen minden tantárgyban a legelső dolog az, hogy definiáljuk a dolgokat. Ugye, így kezdjük minden tantárgy oktatását, kedves professzor úr. És ilyen szempontból nem véletlenül mondtam azt, hogy…
T/2293 A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Sajnálom, hogy kedves kollégámat, Bauer Tamást leprofesszoroztam; ezt szeretettel tettem, ahogy eddig erről szó volt. Már jó párszor volt az, hogy Bauer professzornak neveztem őt, de a definíciók miatt ennek éle is volt. Úgy gondolom, bármennyire is tisztelem Holló alkotmánybíró u…
T/2298 Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994.évi XXIII.törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Azt hiszem, hogy abszurd ez a helyzet, és a háromhetes ülésezési rend teljes csődje, ami ezen a héten van. Már maga a kiadott program is, késő estig tart a hét öt napján, a péntek kivételével ülésezést a Ház. Ezeket minden nap túlteljesítettük. Nagyon fonto…
T/2298 Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994.évi XXIII.törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony, rövid leszek. Demeter úrnak szeretném mondani, hogy Kuncze Gábor fenntartásokkal terjesztette be ezt a törvényt, de mint a kormánynak az illetékes minisztere - azért mondom, mert ez ugyanúgy hozzátartozik az igazsághoz -, ugyanúgy osztotta a mi álláspontun…
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Molnár István hadnagy, a XI. kerületi karhatalmi ezred felderítő tisztje jelenti: "Az iskolákat ellenőriztük az április 4-ei ünnepségekkel kapcsolatban. Az iskolákon belül osztályonként készültek az ünnepségre. A pedagógusok már előző napokban…
I/2521 Ellentmondó nyilatkozatok a hivatásos állomány leépítéséről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben a haderőreform kapcsán számos olyan hír látott napvilágot a honvédségről, amelyek nagyarányú létszámleépítésről, a tisztek politikai múltjának feltérképezéséről, különböző politikai szempontok szerint összeállított list…
I/2521 Ellentmondó nyilatkozatok a hivatásos állomány leépítéséről
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Miniszter Úr! Ön alaptalannak nevezte azt a feltevést, hogy a politikai munkások múltjáról érdeklődtek. Most hallhatja nagyon sok parancsnok azt, amit ön mondott, akinek le van fűzve az írásbeli parancsa erre vonatkozóan és pontosan tudja, hogy kaptak ilyen utasítást. A m…
I/2412 Miért vezeti félre a honvédelmi tárca alaptalan számításokkal a közvéleményt?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Mikszáth Kálmán nagyon kedves szóleleménye a mameluk. Ő ezt szeretettel használta, és száz évvel ezelőtt egyetlen képviselő sem sértődött meg, akire alkalmazta: a jámbor kormánypárti, mindent megszavazó, tisztes képviselőt értette ez alatt. Én is mikszáthi értel…
I/2412 Miért vezeti félre a honvédelmi tárca alaptalan számításokkal a közvéleményt?
MÉCS IMRE (SZDSZ): Sajnálom, miniszter úr, önt nagyra becsültem, és most szembe került saját magával. Ha tükörbe néz, akkor gondolkozzon el rajta! Egyetlen kérdésemre sem válaszolt; illetve olyanra próbált válaszolni, amit fel sem tettem. Nem tudtuk meg, miért szükséges újabb otthonokat, klubokat, c…
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Göncz Árpád Regéczy Nagy László közreműködésével, angol diplomaták segítségével az emigrációhoz juttatja Nagy Imre "A magyar nép védelmében" című kéziratát, amelyet szinte azonnal megjelentetnek Nyugaton. Hír vidékről: Keresztes Nagy Antalt, Szegedi Istvánt, Ku…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Mátrai Márta Képviselő Asszony! Nagyra értékelem Mátrai Márta jó szándékát, amely a T/2285. számú, a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeiről szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosítására vonatkozik, de ezen túlmenően sem a javaslatával, sem…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Rossz kedvvel válaszolgatok, mert valójában nem értették meg a gondolatot. A hazafiság olyan nemes érzés, amelynek belülről kell jönnie (Molnár Róbert közbeszól.), és nem lehet kívülről erőltetni, ahogy ezt Lányi Zsolt is mondja meg mások is, nevelés címén. Nekü…
T/2285 a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló 1995. évi LXXXIII. törvény módosításáról
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt elnök asszony, köszönöm a szót. Dr. Kelemen András felszólalásához szeretnék kiegészítést tenni. A fővárosnak a zászlaja még az előtt született meg, mielőtt Románia önálló állam lett volna, korábbi ez a zászló, és a főváros ragaszkodik a hagyományaihoz, és tegyem hozzá, h…
Napirend utáni felszólalások
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A válaszom az, hogy igen is meg nem is. Márciusra a sok retorzió miatt erősen megnőtt a félelem. Ekkor már több ezren voltak internálva, börtönben, jó pár embert kivégeztek, bár Kádárék kevesellték számukat. A külföldre menekülések még februá…