227 felszólalás
T/17968 A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Sok érdemi kérdésben feltehetően, ha nem ebben az időpontban tárgyalnánk ezt az ügyet, talán érdemes lenne részletesebb vitába is belemenni. Én azt az álláspontot képviselem, hogy szerencsére lokális feladatokat céloz meg ez a…
T/17967 A Nemzeti Kulturális Alapprogramról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Azt a kritikát elfogadom, hogy jobb lett volna, ha hamarabb történik meg az alapprogram alappá történő visszaalakítása, de Erdős képviselő úr kérdésére, bár nem vagyok hivatott, megpróbálok válaszolni. Mindannyian tudjuk, hogy…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Ugyanúgy, mint a többi parlamenti bizottságban, a kulturális bizottságban is a kormánypárti többség általános vitára alkalmasnak tartotta az adótörvényt, illetve az adótörvén…
T/17547 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! 18, illetve 36 százalékos sávok a személyi jövedelemadó-táblánál; ezt képviselte az SZDSZ a 2002-es választásoknál, s ez szerepel a most benyújtott adótörvényben. Természetesen nem pusztán e s…
H/17514 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításról (TV.közvetítés)
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Megtisztelő érdeklődés mellett foglalkozom ezzel a fontos témával, ráadásul nagy megtiszteltetésként három parlamenti frakció közös megbízásából szerepelek itt előadóként. Ha ehhez még hozzáteszem, ho…
H/17514 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX.30.) OGY határozat módosításról (TV.közvetítés)
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Apróbb megjegyzéseket tennék az egyetlen elhangzott felszólalás kapcsán. Érdemes talán a jegyzőkönyv kedvéért is egy kronológiát előadni. Nevezetesen: a miniszterelnök Salamon képviselő úr által említett beszéde hétfőn hangzott…
T/17222 A Köztársaság Napjáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Horváth János képviselő úr iránti minden tiszteletem ellenére én némileg másként látom ezt a javaslatot, mint képviselő úr. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Tudjuk. - Nem csodáljuk.) Abból kiindulva természetesen, hogy a javas…
J/15697 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2004. évi tevékenységéről H/17376 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2004. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! MTI tisztelt Vezetői, Képviselői! Számvevőszék tisztelt Elnöke! A leglényegesebb elem, amit kiemelnék a kulturális bizottság által Országgyűlés elé terjesztett javaslatból, az az, hogy a kulturá…
J/15697 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2004. évi tevékenységéről H/17376 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2004. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról
DR. PETŐ IVÁN, a számvevőszéki bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Bizottsági előadóként akkor nem teszek megjegyzéseket az elhangzottakhoz, a bizottsági ülésről számolok be, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők mint a számvevőszéki bizottság tagjai, egyhangúla…
J/15697 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2004. évi tevékenységéről H/17376 A Magyar Távirati Iroda Részvénytársaság 2004. évi tevékenységéről szóló beszámolójáról
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégek! Tisztelt Képviselőtársak! A lényeget röviden az elején összefoglalva: az SZDSZ-frakció a beszámolót elfogadja, és a határozati javaslatot támogatja. Természetesen az MTI beszámolója és a Számvevőszék jele…
I/16691 Védelembe vétel
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! A védelembe vétel intézményét a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló '97. évi XXXI. törvény vezette be a hazai gyermekvédelem rendszerébe. A törvény kiemelkedően fontos célt szolgá…
I/16691 Védelembe vétel
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A válasz formálisan kielégítő, hiszen valóban nem államigazgatási eljárásról van szó, ugyanakkor azonban olyan hatósági jellegű intézkedésről, ami mégiscsak problémákat vet föl, ahogy államtitkár úr is jelezte. A választ te…
T/16350 Az elektronikus információszabadságról
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A rendszerváltás egyik szimbolikus és tényleges fordulata is az volt, amikor az átláthatatlan állam és a magánéleti titkaitól is megfosztott állampolgár helyzete megváltozott, az alkotmány módosítá…
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Érdekes egy olyan törvénymódosítási javaslatot tárgyalni, amit az előző ciklusban alkotott törvény módosításaként vizsgálunk. Érdekes ez abból a szempontból is, amely szempontot itt az előttem megs…
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Nem kívánok felszólalni. Téves, nem kívánok felszólalni.
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nem a dolog politikai részéhez kívánok ebben a két percben hozzászólni, hanem Ékes képviselő úrnak arra a megjegyzésére reagálnék, hogy nézzük meg a szomszédos országokat, mennyivel jobban állnak ebben az ügyben. Megvallom, nem…
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Csak a tárgyilagosság kedvéért szeretnék emlékeztetni arra, miután a közönség is fluktuálódik, hogy felszólalásomban arra reagáltam, hogy Halász képviselő úr és másik képviselőtársa, aki kisebbségi álláspontot…
T/15713 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Egy meglehetősen ellentmondásos javaslatról van szó; mondom én a sajátomról. Én is tisztában vagyok azzal, hogy a javaslat nem oldja meg a kezelni kívánt problémát, csak az érintettek problémáját szeretné legalábbis úgy kezelni…
Napirend előtti felszólalások
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! Nem titok, az MSZP és az SZDSZ elképzelése az egészségügyet érintő teendőket illetően lényegesen eltér egymástól. Az is nyilvánvaló, feltehetően itt a Házban is, hogy a miniszterelnök csak a koalíció egészének támogatását élvező…
T/15713 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ), a napirendi pont előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Az indítvány célja az, hogy az úgynevezett moratóriumot ebben a bizonyos ügyben, amiről mindjárt szó lesz, hosszabbítsuk meg. Arról van szó, hogy a 2003-as XCI. törvény büntetni, illetve szankcio…
T/15713 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló 2003. évi XCI törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Csak hogy a vitát egyszerűsítsük, ha esztétikai szempontok vezérelnének, akkor természetesen én sem támogatnám ezt a javaslatot; ronda megoldás, ebben nincs vita Szabó képviselő úrral, mert tényleg látszólag és nem csak lá…
T/15264 Az adókról, járulékokról szóló törvények módosításáról
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság elnöke, a bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A kulturális bizottság a javaslatnak egyetlen paragrafusával foglalkozott, a dolog tartalmából adódik, hogy csak ezzel az egyetlen paragrafussal, mégpedig az utolsóval, a 65.…
T/14709 A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény módosításáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Bár, mint a miniszter úr felszólalásából is hallhatták, akik hallották, egy átfogó jogszabály korlátozott módosítása szerepel előttünk, e módosítások jelentősége talán mégis nagyobb, mint a szokványos módosításoknak. Én négy kü…
J/14615 Az Országos Rádió ésTelevízió Testület 2004. évi tevékenységéről H/15388 Az ORTT 2004.évi tevékenységéről szóló beszámolóról
DR. PETŐ IVÁN, a kulturális és sajtóbizottság előadója, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A kulturális bizottság kormánypárti többsége az ORTT 2004-es beszámolóját, illetve az azt előterjesztő határozati javaslatot általános vitára alkalmasnak tartja, és a…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Nem szeretnék Kékkői képviselő úr helyében lenni, borzalmas élete lehet, szörnyű munkásőr-terroristák üldöztetésétől kell félnie. Nem is kívánom az általa elmondott borzalmakat felidézni, inkább érdemben azzal foglalkoznék…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Én tulajdonképpen egyetlenegy elemhez szeretnék hozzászólni, ami itt felmerült: a 15 év után most elővett felelősségre vonáshoz, vagy legalábbis ahhoz az elképzeléshez, hogy legyen következménye annak, ha valaki az előző r…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Valóban megrázó dolog, amiről Csáky képviselő úr beszélt, és feltehetően mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy ez az egész ügy sok szempontból veszélyes területen mozog. Nyilván két percben nem lehet itt érdemben kifej…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Itt érdemi kérdésekről van szó. Nemcsak arra kell gondolni, mondjuk, '56-osoknál vagy korábbi időszakokban embereknél, hogy az ügynökséget vállalták, nevezzük így, hanem arra, hogy perben szereplők voltak, tettek olyan kijelentéseket, amelyeket kényszer…
T/14230 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. törvény módosításáról T/14239 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Csak egyetlen momentumra reagálnék Herényi képviselőtársam felszólalásából. Különböztessük meg az úgynevezett listákat a nyilvánosságra került nevektől. A listák döntő többsége - kivéve az úgynevezett Németh Miklós-féle lista -…
T/14379 A pártállam titkos iratainak kezeléséről és nyilvánosságáról
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Rögtön az érdemi mondanivalóval kezdem. Véleményünk szerint a szándékon kívül, hogy megismerhető legyen az előző rendszer, minden rossz ebben a javaslatban. A megismerési szándékot is torzítja azonban a pillanatnyi politikai mo…