149 felszólalás
T/16387 A vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság 15 igennel és 8 tartózkodással általános vitára alkalmasnak ítélte a vasúti törvényt. A vita itt is a kártalanítás, a kisajátítás és a kártérítés témakörében bonyolódott, és mind a három…
T/16387 A vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr; én visszatérnék a törvényjavaslathoz. Ez a kétéves határidő tulajdonképpen egy speciális kárfajtával, azzal a kárfajtával áll összefüggésben, amely magával a létesítéssel jön létre. Tehát azzal, hogy a felszín alatt egy vasúti építményt, egy vasúti alép…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság is megtárgyalta a gyorsforgalmi úthálózat közérdekű fejlesztéséről szóló törvény módosítását. A jelen törvényjavaslat célja a vagyonkezelői jog kérdésének tisztázása. Az Ál…
T/16397 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel már a bizottsági előadóktól nagyon sok mindent hallottunk, csak nagyon röviden szeretnék hozzászólni ehhez a témakörhöz. Azt hiszem, hogy amikor a 2003. év végén megalkottuk a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvényt, akkor nagyon hel…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 1997-ben megalkottuk az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényt, akkor az volt a célunk, hogy minden évben még a költségvetési időszak előtt helyzetképet, helyzetértékelést, folyamatokat lássunk, hogy…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is azt javaslom, hogy menjünk vissza a dolgok szakmai oldalára. Ha tudomásul vesszük, ha nem, képviselőtársaim, akkora volumenű árumennyiségek mozdulnak meg Európa piacán, hogy azzal csak szervezett módon lehet felvenni a versenyt. Ehhez a termelőink…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is ezt a konszenzust szeretném erősíteni. Itt dr. Pap János is elmondta a véleményét. Nézzük meg - és akkor pontokba szedve -, hogy mivel járnak előttünk az Unió hasonló tevékenységet végző cégei: hatékonyságban, szervezettségben és szabályozottságba…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! azt hiszem, hogy a leggyorsabban és a leghatékonyabban a szervezettség területén tudnánk előrelépni, és ez még nem is kerülne olyan túl sok pénzbe. (12.30) Például ha a Gyulai Húskombináttal meg tudnánk szervezni azt az integrációt, ame…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Én is az Orosz Sándor által elmondottakra szeretnék reagálni. Tehát itt a kereskedelmi láncokat elég szépen vázolta, hogy mi is a kereskedelmi politikájuk. Nagyrészt igaza is van, tényleg kihasználják a mezőgazdasági termelőket. A másik az, hogy kétféle áruféleség van. Tényleg va…
T/14601 Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi CXIV. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megtárgyalta az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény módosítását. Tulajdonképpen mint általában, ha agrártörvényről vagy közlekedési, vagy költségvetési törvényről va…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottság 15 igen és 13 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta az M5-ös autópálya harmadik fázisának megépítéséhez szükséges szerződés módosítását. Tette ezt az…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Nagyon köszönöm. Elég sok vita volt már itt a parlamentben az M5-ösről, arról, hogy az M5-ös elterelte a tehergépjármű-forgalmat az autópályáról, tehát gazdasági és társadalmi szempontból is diszfunkcionálisan működött, hiszen azt a célt, hogy gazdasági vérkeringést hozzon, nem t…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Soltész képviselőtársam párhuzamot vont az M1-es és az M5-ös autópálya koncessziós szerződése megoldása között. A probléma csak annyi, hogy nem lehet összevetni a két dolgot, mert az M1-es koncesszor valójában csődben volt, tehát vele lehetett tárgyalási pozíciókat kötni, de arra…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Nagyon sokan elcsodálkoztak már, akik hitelt vettek föl akár lakásépítésre, akár gépkocsivásárlásra, hogy amikor kiszámolták, hogy a végén mennyit kellett visszafizetni, az bizony a többszöröse volt annak, mint amennyire eredetileg gondoltak. Tehát valami hasonló konstrukció való…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): A történelmi hűség kedvéért kívánok hozzászólni. Tehát azt a kérdést szeretném feltenni, hogy mikor volt kedvezőbb a költségvetési lehetőség, akkor, amikor '98-ban önök Bokrost nyögték, amit minden közgazdász azóta is visszasír (Derültség az MSZP soraiban.), mert valamennyire azé…
H/14339 Az M5-ös autópálya 3. fázisának megépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, már nincs értelme belemenni a kamatos kamatszámításba, mert ezt azért ki lehet számolni, főleg most, ebben a technikában, hogy az inflációs indexet a kormány átvállalta magára. Itt a technikákról szeretnék beszélni és visszatérni a törvényte…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság valóban nem állított az általános vitában előadót, ugyanis a költségvetési bizottság nem tárgyalta meg a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztésé…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Ház! Az ajánlás 3. pontjához szeretnék szólni, amelyet Molnár László képviselőtársam jegyez, amely tulajdonképpen arról szól, hogy a gyorsforgalmi utak tervezési, előkészítési szakaszában az útépítés lehetséges nyomvonalváltozatait magában foglaló műszaki tanulmányterv t…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Szintén a 12. ponthoz (Domokos László: Listás képviselő.) szerettem volna én is az észrevételeimet megtenni, hiszen az általános vita sorában az M44-es fontosságát nem csak most, már a költségvetési vita során is, a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése és a közhasznúsága során is,…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Amit Babák képviselőtársam felvetett, az részben csatlakozik a 3. pontban szereplő ajánláshoz, a nyomvonalak kérdéséhez is. Esküszöm, hogy nem a politikusok variálják a nyomvonalakat, vagy csak a legritkább esetben, hanem inkább az önkormányzatok, s gya…
T/14337 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az uniós előírások szerint 2005. március 23-ára harmonizálni kell a közúti közlekedésről szóló törvény irányelveit. A benyújtott törvénytervezet rendezi a gépjárművezetők vezetési és…
T/14337 A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Bizottsági előadóként is említettem, mi inkább versenyszempontból vizsgáltuk ezt a törvényjavaslatot, hogy mennyire érinti ez a vállalkozókat versenyhátrány tekintetében. Ugyanis az európai uniós irányelv nem fogalmazza meg készenlét esetében, hogy…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Amióta 2003 végén megalkottuk a gyorsforgalmi úthálózat közérdekűségéről szóló törvényt, azóta folyamatosan a viták kereszttüzében van az autópálya-építéssel és -finanszírozással együtt,…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr, és képviselőtársaim is nagy figyelemmel fognak hallgatni. 2003-ban, amikor tényleg egyhangúlag elfogadtuk az autópálya-, illetve a gyorsforgalmi úthálózatok közhasznúságáról szóló törvényt, akkor valamennyiünknek az volt a célja, hogy gyorsuljanak föl a…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Én vártam, hogy Herényi Károly képviselőtársam mikor áll fel, hogy Soltész képviselőtársam felszólalására reagáljon, hogy miről szól ez a törvény, és mi nincs ebben a törvényben, mint az előző törvénytervezet tárgyalása során. Soltész Miklós idézte Puch…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ugyanaz folytatódik le, mint minden ilyen parlamenti vitában, akár költségvetésről, akár úthálózat-fejlesztésről van szó: mindenkinek van egy jogos igénye. Itt elhangzott az, hogy valamiben egyet kéne érteni. Bizony, nagyon egyet kéne érteni valamiben,…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nyilván egy közlekedéspolitika, egy közlekedéspolitikai irányelv is egy rendszerben történő gondolkodást feltételez. Ebben benne vannak a gyorsforgalmi úthálózatok, benne vannak a vasúti fejlesztések, és benne van az országos közúthálózat fejlesztése is…
T/14338 A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény és az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Nem vagyunk annyira otthon Házszabályban. Itt a 12. § indoklásához az előterjesztő a következőt fűzte. A költségvetésen kívüli forrás bevonásán alapuló autópálya-építési rendszer átmeneti költségigényének finanszírozása érdekében a Nemzeti Autópálya Rt.-nek legfeljebb 125 milliá…
V/12390 Úttalan utakon - avagy a kormány infrastruktúra politikája!
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen nagy vita folyik arról, hogy elősegíti-e vagy elősegítheti-e a versenyhelyzet kialakulását az, ha többszereplős az autópálya-építési piac. Én azt hiszem, azt leszögezhetjük, hogy igen, elősegítheti, és elő is kell hogy segíthesse, ha ez többsz…
V/12390 Úttalan utakon - avagy a kormány infrastruktúra politikája!
TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyien tudjuk, hogy a mobilitás, a közlekedés a gazdaság és a társadalom működésének elengedhetetlen feltétele, és az emberek, a választópolgárok életminőségét, mindennapjait közvetlenül meghatározó tényező. Nem is vitat…