183 felszólalás
T/6848 Az Egyesült Nemzetek kiváltságairól és mentességeiről New Yorkban, 1946. évi február hó 13. napján kelt nemzetközi egyezményben biztosított kiváltságoknak, mentességeknek és könnyítéseknek a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács Magyarországon
BÖDECS BARNA (Jobbik): Vejkey úrnak valami félreértése van, ugyanis a külügyi bizottság ülésén nem a törvényjavaslat támogatásáról volt szó, hanem a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról szavazott a Jobbik képviselője. Önmagában ez a törvényjavaslat rendkívül alaposan van megfogalmaz…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A zárószavazás előtti módosítókban, hála a jóistennek, ezúttal semmilyen súlyos meglepetéssel nem szembesültünk, és örülünk, hogy a közlekedési vállalatok dolgozóinak és nyugdíjasainak kedvezményeire vonatkozó szabályozást is ponto…
A/6787 Eredményes küzdelem párhuzamossággal a párhuzamosság ellen?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Bekövetkezett vasárnap az, aminek nem kellett volna bekövetkeznie, és a vasúthálózat felén mintegy 412 vonatjárat szűnt meg. A megszüntetés különösen sújtja azokat a térségeket, ahol gyakorlatilag alig maradt ezek után vonatközle…
A/6787 Eredményes küzdelem párhuzamossággal a párhuzamosság ellen?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Elmondanám akkor mind a költségek, mind a lakosság érdekei tárgyában, hogy a Székesfehérvár-Sárbogárd ráhordó vonal 39 kilométeren hordott rá szintén a pécsi intercityvonatokra, a menetidő Pécsre 2 óra 40 perc volt vonattal a sárbogárdi átszál…
Napirend előtti felszólalások
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Budapesti Közlekedési Központ új buszüzemeltetési tendere a szolgáltatások kiszervezésén alapul. Ezt a megoldást a Jobbik elfogadhatatlannak tartja, mert hazánk polgárainak az volna az érdeke, a közpénzek felhasználása akkor le…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Talán nem túl meglepő, de a 103-as ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, ahol Korondi Miklós képviselőtársammal a vasúti jármű helyett vonatpótló buszok indítását szabályozó paragrafusrészek el…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az első vitaszakasz 10. és 19. ajánlási pontjához szeretnék hozzászólni. A 10. ajánlási pontban frakciónk módosító indítványban a tényleges gyakorlat és kialakult helyzet alapján javasolta, hogy az elővárosi közlekedés külső határát ne 70, han…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ebben a vitaszakaszban az első felszólalásomban a 61., 72., 83. és 96. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Több ajánlási pont foglalkozik a közlekedésszervező irodák intézményével és egyáltalán a közlekedésszerve…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ezúttal a 103. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Ez az az ajánlási pont, ahol a vonatpótló autóbuszok kérdésköre megint szóba kerül. A Jobbik úgy látja, hogy itt teljesen értelmetlen jogi szabályozás történik, amennyiben a normális életv…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 140-estől a százötven-ikszig tartó ajánlási pontokhoz, tehát az utazási költségtérítések kérdésköréhez szeretnék hozzászólni; különös figyelemmel a 140. ajánlási pontra, ahol a módosító indítványt Fónagy János államtitkár úr és Völner Pál ál…
T/6361 A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik képviselőcsoportja nem támogatta ennek a törvényjavaslatnak az általános vitára való alkalmasságát, és nem fogja támogatni az elfogadását sem. Erre több okunk van. Az egyik az, hogy most már teljes mértékben indokolhatatlan módon húzód…
H/6213 A 2012. év Világörökség Éveként történő megünnepléséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az előttünk fekvő előterjesztés egyik előterjesztője fogok önökhöz szólni, és egyben szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a Jobbik képviselőcsoportja, a Jobbik frakciója is támogatni fogja ezt a javaslatot. Ez egy olyan j…
H/6213 A 2012. év Világörökség Éveként történő megünnepléséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Az előttem elhangzott felszólalásoknak arra a részére szeretnék reagálni, amelyik arról szólt, hogy bizony-bizony sok esetben nem tudjuk megvédeni azokat az értékeinket, amelyek már megkapták a világörökségi státust, vagy erre várnak. Ennek van egyré…
A/6402 Aki tesz valamit a fejlődésért, azt ellehetetlenítik, ugye?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 2009 őszén a mostani kormány vezető politikusai - köztük Varga Mihály úr vagy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úr - kiálltak a vidéki vasutak fennmaradása és jövőbeni fejle…
A/6402 Aki tesz valamit a fejlődésért, azt ellehetetlenítik, ugye?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Miniszter Asszony! Engedje meg, hogy két rövid kérdést tegyek fel önnek. Az egyik az, hogy napi két vonatpár közlekedés-e. És ha nem, mert nem lesz utas, mert elpártolnak az utasok a vasúttól, akkor decemberben majd a MÁV-Start fogja önöknél kérelmezni, és önök jóvá f…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Gőgös képviselő úr által elmondottakra szeretnék reagálni. Egyrészt nagyon örültünk volna a Jobbik részéről, hogy akkor, amikor az előző kormány tisztségviselői 2007-ben és 2009-ben tömegesen zártak be vasútvonalakat, egyébként hasonlóan meg…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Visszatérve az előző témára, hadd mondjam el, hogy nagyon érdekes volt egyébként ez a vasúti újranyitás olyan szempontból is, hogy voltak olyan viszonylatok, ahol a 2009-es vagy 2007-es szüneteltetés előtt jószerivel nem volt párhuzamos autóbu…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mivel Csorna-napunk van, ezért hadd mondjam el, hogy a Pápa-Csorna vasútvonal visszaállítását egy nagyon fontos körülmény indokolta, ez pedig az - és ez még csak az utasszámtól is kellően független, és hogy most kötött pálya vagy nem kötött pá…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A vezérszónoki felszólalásomban már általánosságban elmondtam, hogy a Jobbik miért nem tudja ebben a formájában támogatni ezt a törvényt, most engedjék meg, hogy néhány témát részletesebben is megvilágíts…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy egy következő, a törvényben megjelenő igen problémás résszel foglalkozzam a felszólalásom kezdetén. Megint egy jól beazonosítható csoporthoz köthető, hogy ez hogyan is kerülhetett bele a törvénybe, e…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Mérlegeltem az elnök úr által elmondottakat, úgyhogy egy utolsó kettőpercest kérek. (Zaj.)
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA, a fenntartható fejlődés bizottsága kisebbségi vélemények ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A fenntartható fejlődés bizottságában az MSZP és a Jobbik képviselői nem tartották általános vitára alkalmasnak ezt a törvényt. A teljes igazság kedvéér…
T/6044 A személyszállítási szolgáltatásokról
BÖDECS BARNA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik örül annak, hogy a személyszállítási szolgáltatásokról törvényjavaslat született, és végre benyújtásra került a Ház elé, ugyanis ez egy nagyon régi hiány…
K/6159 El lehet-e titkolni titoktartási szerződések aláíratásával, ha az SZDSZ legsötétebb időszakára jellemző politikát folytatjuk a közösségi közlekedés átalakításában?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Három hete kering a hír, hogy az NFM tisztviselői titoktartási nyilatkozatokat írattak volna alá MÁV-Start Zrt. azon munkatársaival, akik értesültek arról, hogy a rövidesen kiadásra kerülő, április 1-jén…
H/6045 A VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottság felállításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elképedve néztem azt az egymásra mutogatást, ami itt elsősorban szocialista képviselőtársaim kezdeményezésére két percekben kialakult. Ezzel kapcsolatban csak azt szeretném elmondani, hogy az nyilvánvalóan egy érdekes körülmény,…
T/5932 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nem szeretném megismételni mindazt az érdekes vitát, amit ebben a tárgyban az általános vita keretében lefolytattunk. Így nagyon röviden pusztán a módosító javaslattal kapcsolatban szeretném megemlíteni és rögzíteni, ho…
T/5932 A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy én is a Belügyminisztériummal kezdjem, egy kicsit más aspektusból szeretnék kérdezni, és azt hiszem, hogy elsősorban kérdezni fogok államtitkár úrtól. Az első kérdésem az, hogy ha már önök az előterjesztők, akkor miér…
T/5538 A hulladékról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nagy örömmel szólalok fel ennek a törvénynek a vitájában, egyszerűen azért, mert egészen kivételes pillanatoknak lehettünk szemtanúi már az általános vitára történő alkalmasság megítélése során. Ez pedig az, hogy azóta,…
T/5538 A hulladékról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Most már nem fogom 15 percig rabolni a türelmüket, de szeretném befejezni felszólalásomat, ami az időtúllépés miatt félbemaradt. Először Kiss Sándor képviselőtársamhoz szeretnék csatlakozni, ami a lakosság terheire vonatkozik. Va…
Napirend utáni felszólalások
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy évvel ezelőtt a kommunista hatalomátvétel előkészítéseként elkövetett egyik első gyilkosságsorozatról, az 1945. április-májusi gyömrői gyilkosságok körülményeiről és áldozatairól, büntetlenül maradt tetteseiről szóltam. Ma az általam ismer…