183 felszólalás
T/1888 A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik:): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mivel itt egy hosszabb polémia bontakozott ki Schwartz Béla polgármester úr személyiségével kapcsolatban, ezért én, bár nem a térségben élek, de az országos sajtóból november 18-áról idézném, hogy 26 millió forintos számlát nyújtott b…
Napirend utáni felszólalások
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezen a korai órán engedjék meg, hogy egy másfél nappal ezelőtti eseményről emlékezzek meg. Vasárnap hat vidéki vasútvonalon indult újra a közlekedés Magyarországon. Ez egy olyan jóvátétel volt, amelyre már a vidéki lakosság nagyon várt. Az első lépés…
T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én az ajánlás 8., 47. és 48. pontjához szeretnék hozzászólni. Az ajánlás 8. pontjánál a Jobbik végül is egy olyan ellentmondást kívánt orvosolni, amely eltérő törvényi szabályozás megléte miatt szükséges álláspontunk szerint. Ennek ellenére ez…
T/1810 Az egyes cégjogi és társasági jogi tárgyú törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy hozzászólásomban felhívjam a figyelmet arra a tényre, hogy a magánszemélyek lakóhelyének megismerése a cégtörvény alapján és ennek korlátozása korábban a Fidesz számára is elfogadható volt és ezt tám…
K/1838 Meddig maradnak profitorientáltak az erdészetek?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az újonnan létrehozott kormányzati szerkezetben az állami tulajdonú védett erdőterületek védettségi státusukra tekintet nélkül egy minisztérium felügyeletébe, de ezen belül két államtitkárság alá kerültek. Míg a nemzeti parkok erdőterületei a…
T/1673 Egyes büntető tárgyú törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Azért kértem szót, mert itt azért elhangzott egy megfontolandó gondolat. Én megnéztem, a hatályos jogrendben a falfirka fogalma nincs tisztázva. (Taps az LMP soraiból.) Tehát amellett, hogy a módosító javaslattal a Jobbik egyetért, szükségesnek tartom, hogy valamely jogszabály…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedjék meg, hogy reagálással kezdjem, és mélységes szomorúsággal kell megállapítanom, hogy itt egy hiteltelen párt képviselőjeként Tukacs István úr, Varga László úr nagyon okos és bölcs dolgokat mondanak, és rónak az önök szemére. (Dr. Varga László…
T/1665 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót. Engedjék meg, hogy akkor én nevén nevezzem a törvénytervezetet: itt a költségvetés által megalapozott törvénymódosítások törvénytervezetéről van szó. Az időbeli sorrend is ezt mutatja, és ezt támasztja alá R…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most egy kicsit a költségvetés általános megalapozásáról, egy kicsit makrogazdasági összefüggésekről szeretnék szólni és az ezzel kapcsolatos aggályainkról. A törvényjavaslat számszaki megalapozásánál 3 százalékos GD…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Jobbik örömmel nyugtázza, hogy az adó- és járuléktörvények mai végszavazása előtt önök meggondolták magukat, és a tb-járuléknál a munkáltatói járulékfizetési felső korlát tervezett bevezetéséről az ellenzék tiltakozása és a társadalmi felháb…
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (A laptopja fölé hajolva:) Engedje meg, hogy megnyissam a dokumentumomat! Köszönöm. Nem számítottam rá, hogy éppen én következem, mivel úgy elhúzódott a dolog...
T/1498 A Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Szávay Istvánhoz kapcsolódva szeretnék néhány kisszínest elmondani így a vita végén, ami számunkra azért alátámasztja azt, hogy itt a társadalmi szervezetek, közalapítványok, civil szervezetek címzett támogatásai valahol azért nincsenek ren…
K/1423 Mit kíván tenni a Kormány a vidéki vasutak díjszabási versenyhátrányának megszüntetése érdekében?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző kormány 2007-ben egységesítette a helyközi közösségi közlekedés tarifarendszerét. Az igazságosnak tűnő egységes díjszabás a valóságban mégsem felel meg elnevezésének, hiszen az nem szolgáltatótól független vis…
H/1459 A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti - kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és a leánytársaságok privatizációjára vonatkozó - döntések vizsgálatára országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáró
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy megindokoljam, hogy miért tartjuk fontosnak ezt a határozati javaslatot, és miért támogatjuk dr. Kovács Zoltán és Latorcai János képviselő urak előterjesztését. A nevezett időszakban, 2003-tól a MÁV legújabb kori kálváriája k…
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Arról fogok beszélni, ami ebből a törvényből szerintünk kimaradt. Kimaradt annak ellenére, hogy a beterjesztő számos olyan kijelentést tett az adó- és járuléktörvény módosítások tartalmáról, amelyek alapján feltételezhetnén…
T/1243 A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a "bio", "agro" szócskával kapcsolatban szeretnék egy kiegészítő véleményt mondani. Ahogyan Varga Géza elmondta, hogy ez bizonytalanságot okozhat a fogyasztóban, illetve a felhasználóban, én ezt megerősíteném. Nem, ez megtévesztheti a fogya…
T/1243 A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekszem nem megismételni azokat a gondolatokat, amiket az eddigi felszólalók megfogalmaztak. Engedjék meg, hogy elmondjam, mi is látjuk azt, hogy a kormányzat, illetve a kormányzópárt végül…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én a szakmám szerint szeretném a kérdést megközelíteni. Itt ugyanis óriási a tisztelt Ház felelőssége. Amikor egy külső független vizsgálatban egy nagy céget minősítenek, akkor konszolidált éves beszámoló készül, és e konszolidált éves beszámo…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egészen döbbenetes, hogy a szocialista frakció folyamatosan eredményekről és csodáról beszél a 2009-es költségvetés végrehajtásával kapcsolatban. Éppen ezért én szeretném önöket megerősíteni, hogy ennek a törvényjavaslatnak az el…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Akkor menjünk bele egy kicsit a részletekbe, hogy lássuk, mit is hagytak ránk a szocialisták. Az Egészségbiztosítási Alapban a tervezett hiánnyal szemben 17-szer nagyobb, 149 milliárdos deficit képződött. Tehát az egészségbiztosítási rendszer…
T/1062 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetésének végrehajtásáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Még mindig csak azt tudom mondani, hogy igen, lehetnek uniós források is, amik veszélybe kerülhetnek, bármi lehet. Nem arról beszél a Jobbik, hogy ezt a törvényt valamikor nem kell majd elfogadni, a Jobbik arról beszél, hogy ezt…
T/795 A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy személyes vonatkozással kezdjem a felszólalásom. Az elmúlt 72 órát egy vidéki súlyponti kórház neurológiai osztályán töltöttem egy családtagom betegsége miatt. Itt szembesültem az önök törvényjavaslatával,…
T/676 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy mivel már kezd itt eléggé paródiába fordulni a dolog, hogy az indoklásból idézzek, és utána mellé tegyek egy másik idézetet: "A hároméves időtartamot indokolja, hogy az érintett szolgálatok tagjai szolgálati jogviszonyuk megszűnésé…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A fenntartható fejlődés bizottsága ma 9 órakor tudta megtárgyalni a vitaszakasz ezen részéhez kapcsolódó módosító indítványokat. Itt szeretném elmondani elsődlegesen, hogy nem igaz az a megközelítés, hogy az ellenzéki javaslatokat érdemben megt…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt az ajánlás 115. pontjában szereplő módosító indítványra és annak sorsára rátérnék, engedjenek meg egy megjegyzést. Az itt látható problémák miatt jóval szerencsésebb lett volna, hogyha a kormányzat nem a nemz…
H/585 Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Rubovszky Képviselő Úr! Engedjék meg, hogy itt, a különféle kormánytól független intézmények vezetőinek kinevezése kapcsán, itt újra egy ilyen előtt állunk, elmondjam azt, hogy a Magyar Országgyűlésbe újonnan bekerült pártok nem öncélúan…
A/529 Megbízik-e a Kormány az előző Kormány idején politikai diktátumok végrehajtására létrehozott Közlekedésszervezési Irodákban és vezetőikben?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előző kormány idején egy olyan szervezeti rendszert alakítottak ki a regionális közlekedésszervezési irodák struktúrájával, amivel a 2007. évi vasútvonal-bezárásokat még nem, de a 2009. évieket már mindenfajta eg…
A/529 Megbízik-e a Kormány az előző Kormány idején politikai diktátumok végrehajtására létrehozott Közlekedésszervezési Irodákban és vezetőikben?
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen válaszát. Erre szeretném megjegyezni, hogy éppen egy órával ezelőtt kaptam a hírt, hogy ezek a vezetők, akiket itt felszólalásomban említettem, mindössze két vonatpár megrendelésére látnak lehetőséget azokon a vasútvonalakon, amelyeket önök július 4-én újraindí…
T/189 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ebben a kissé elfajuló vitában én is - mint új képviselő - hozzászóljak. Kicsit a múltból kezdeném. Akkor, amikor az előző két ciklusban törvénytelenségek sora történt, és például megverték Szász Károlyt, a Pénzügyi S…
T/372 Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mélységes megdöbbenéssel hallottam szocialista képviselőtársam felszólalását ebben az ügyben, hogy ő a közpénzekért aggódik, és úgy gondolja, hogy meg kellene ezt még fontolni, és még jobbat kellene csinálni, mert ők nem tu…