167 felszólalás
H/1165 A mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról szóló Egyezmény módosításának megerősítéséről
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság elnöke, a bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A miniszter úr ajánló szavai mellett egy mondatot szeretnék még hozzátenni: a Magyar Honvédség, a magyar fegyveres erők számára ez semmiféle változtatást vagy rendelkezést, vagy anyagi kiadást nem jelent.…
T/762 A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetésének 2001. évi végrehajtásáról
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága szeptember 11-én tárgyalta meg az érintett törvényjavaslatot, illetve hallgatta meg az Állami Számvevőszék tájékoztatóját. Természetesen a bizottság elsősorban a költségveté…
T/541 Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról T/542 A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról
KELETI GYÖRGY, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a honvédelmi bizottság döntéséről tájékoztassam önöket. Hasonlóképpen, mint néhány képviselőtársam előbb is elmondta, szeretném a tisztelt Házat arról tájékozta…
H/5155 A Magyar Köztársaságnak az Egyesült Államokkal szemben elkövetett terrortámadást követő kül- és biztonságpolitikai lépéseiről
KELETI GYÖRGY, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor megfogalmazom a bizottságon belüli kisebbségi véleményt - amely tulajdonképpen a szocialista és a szabad demokrata bizottsági tag képviselőknek a…
H/5155 A Magyar Köztársaságnak az Egyesült Államokkal szemben elkövetett terrortámadást követő kül- és biztonságpolitikai lépéseiről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretném felolvasni a határozati javaslat indoklásának utolsó bekezdését: "A Magyar Köztársaság Országgyűlése méltatlannak tartja és elutasítja mindazokat a próbálkozásokat, amelyek az egész emberiséget megrázó terrorcselekménynek…
I/2971 Van-e kapcsolat Nógrádi Zsolt és a nemzetbiztonsági szolgálat között?
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Engedje meg, hogy a következő interpellációt tegyem fel önnek. Az emberek többsége elfogadja, hogy... (Általános zaj. - Az elnök csenget.)
I/2971 Van-e kapcsolat Nógrádi Zsolt és a nemzetbiztonsági szolgálat között?
KELETI GYÖRGY (MSZP): Ismételten köszönöm szépen a szót. Rögtön a legelején mondom, hogy nem fogadom el, és mindjárt elmondom, hogy miért nem. Először is, ha Demeter urat megkérhetném, akkor szíveskedjék még egyszer kézbe venni az olajbizottság jegyzőkönyvét és alaposabban átolvasni. A 31. oldalon t…
H/2961 Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék az ügy másik vetületéről is beszélni, és gondolom, nyilvánvaló, hogy miről: az olajbizottsággal összefüggő vizsgálatok nemzetbiztonsági vetületéről. Ennek kapcsán szeretném figyelmükbe ajánlani azt a határozati javaslatot, a…
Ü/2446 A Magyar Szocialista Párt kérelme az ÜB 39/1998-2002. eseti jellegű állásfoglalás elutasítására
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, Salamon úrnak tökéletesen igaza van, ennek az ügynek a tárgyalása a maga módján okafogyottá vált azzal, hogy fél órával ezelőtt megszűnt ennek a bizottságnak a tevékenysége, hiszen a…
H/2236 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatáról
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném én is föltenni azt a kérdést, amit föltett Tóth Károly képviselő úr ezelőtt három héttel. Ő most azért nem tud jelen lenni, mert Békéscsabára látogatott a szlovák köztársasági elnök, és…
H/2236 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatáról
KELETI GYÖRGY (MSZP): Kovács Zoltán urat csak arra kérem, hogy ha majd megjelenik a jegyzőkönyv, olvassa el azt, amit mondtam; pontosan ugyanazt mondta ő is. Azt gondolom, ebben a kérdésben egyetértünk. Ami pedig Körömi Attila képviselő úr hozzászólását illeti, felolvasom az MTI tudósítását: "A párt…
H/2236 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatáról
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, amit Atyánszky úr mond, hogy mi együtt ültünk a bizottságban. Én legalábbis minden ülésen részt vettem, volt amikor ő nem - de nem ez a lényeg. (15.50) Arra kell hogy emlékezzen, hogy itt van jegyzőkönyvezve, hogy…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetbiztonsági bizottság ülésén az általános vitára való alkalmasság elbírálása során az ellenzék - kivéve a MIÉP képvisel…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszterelnök úr 1998. augusztus 25-én bejelentést tett az ország nyilvánossága előtt. Ennek tartalma rendkívül súlyos volt, az alkotmányos rend megsértésének vádját foglalta magáb…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző két ügyrendihez csatlakoznék. Én magam is kimentem: a miniszterelnök úr itt tényleg tízéves gyerekeknek tart valamilyen előadást. (Koltai Ildikó: Mert ő szereti a gyerekeket!) Tudom jól, mert elmondta a tisztel…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): (A képviselő mikrofonja nem szól.) Köszönöm szépen a szót. Néhány dologra szeretnék reagálni. Az egyik...
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Elnézést kérek, hogy szót kérek, de azt gondolom, hogy Bauer Tamás úr rendkívül fontos kérdéseket tett fel, és azért szólok, hogy a teremben ülők, akik nem vettek részt a megfigyelési bizottság ülésén, legalább tudják: az ellenzéki képviselők kezdeményezték Orb…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Ugyanezt a gondolatot szeretném folytatni, ugyanis megítélésem szerint a Céginformáció volt Orbán Viktor kezében augusztus 25-én, és abból vonta le ezeket a következtetéseket. Mindjárt megpróbálom bizonyítani. Ezt a bizottság…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Azért voltam kénytelen szót kérni, ugyanis ez a legnagyobb baj, ön tökéletesen rávilágított, Nyitray úr, a legnagyobb problémára. Ugyanis ehhez a bizottsági jelentéshez, amit idehoztak, azt nem engedték meg, hogy az ellenzék bármilyen kiegészítést, megje…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Sajnos egy erős kifejezéssel kell kezdenem: Kosztolányi úr, itt szembe mondom, ön hazudik. Kérem szépen, tisztelt képviselőtársaim, én Kosztolányi úrnak elmondtam, hogy ez a megállapítás, amely szerint Horn Gyula, Gál Zoltán ott jártak volna a klubban, nem ig…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kérem, hogy a parlament elnöke védjen meg ebben a szituációban, amikor is a plenáris ülésen egy általános vitában azzal fenyegetnek, hogy bíróság elé fognak idézni. Azt gondolom, ez nem túl etikus, de már megszoktam. Ugy…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megígérem, hogy ha kirívó támadás nem éri személyemet, akkor nem fogok többet személyi kérdésről szólni. De szeretném Kosztolányi úrnak elmondani, hogy először is, én azokat a napilapokat általában tisztelem, becsülöm, amelyekben korrektül tájé…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Én ugyan ígéretet tettem, de ismételten egy nyílt támadás érkezett, ezért szeretném elmondani a tisztelt képviselőtársaimnak, hogy mint a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, természetesen igyekszem komoly napirendeket is tárgysorozatba venni. (16.20) Egyébként pedig hadd mondjam…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három dologgal szeretnék foglalkozni az ügy kapcsán. Az egyik, hogy a jelentésben többször is szerepel, hogy ezt a munkát titkosszolgálatok végezték, ami magyarán azt jelenti, hogy a titkosszolgálatnál dolgozóknak kellett ezzel…
J/2235 A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgáló bizottság tevékenységéről H/2236 A politikusokról és más
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen. Magam is szeretném befejezni ebben a tíz percben a több részes hozzászólást. A szakértővel fejeztem be és szeretném vele is folytatni. Én nem azt mondtam vagy nem azt kívántam érzékeltetni - bárki bármit is gondolt -, hogy ez a szakértő nem ért ahhoz, amit kell…
J/1394 A Történeti Hivatal 1997-1998.évi tevékenységéről H/1666 A Történeti Hivatal 1997-1998. évi tevékenységéről szóló J/1394. számú beszámoló elfogadásáról.
KELETI GYÖRGY, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretnék néhány mondatot mondani. Ez a tájékoztató jelentés az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló törvény szövege alapján kerü…
T/2095 Az önálló orvosi tevékenységről
KELETI GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem vagyok háziorvos, nem is nagyon vettem részt ebben vitában, de nagyon sokszor láttam Horváth Zsoltot a televízióban, ahogy magyarázta ennek a törvénynek a lehetőségeit. Néhány mondat megütötte a fü…
I/1912 "Lesz-e retrofit program az Oroszlányi Hőerőműben?"
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr, természetesen örömmel veszem az államtitkár úr válaszát is. (Dr. Fónagy János: Köszönöm szépen.) Tisztelt Államtitkár Úr! A Vértesi Erőmű Részvénytársaság közel hatezer embernek ad munkát. Döntő többségük Oroszlányban és környékén él, de jó néh…
I/1912 "Lesz-e retrofit program az Oroszlányi Hőerőműben?"
KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót, és köszönöm az államtitkár úr tájékoztatását, amit a szombati Népszabadságban, legalábbis én ott olvastam, már el lehetett olvasni, hiszen a legjobb védekezés a támadás - két nappal előbb tényeket közzétenni. De azt gondolom, mégsem kaptam tel…
T/1059 Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994.évi XXIII.tv. módosításáról
KELETI GYÖRGY, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Majdnem eltalálta a tisztségemet, elnök úr. (Derültség.) Bizonyára mindenki, aki jelen van a teremben, tudja, hogy ez a T/1059. számú módosító indítvány mit takar, éppen ezért csak az emlékezetük felfriss…