267 felszólalás
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Szabó képviselő úr beteges gondolatmenetét én nem tudom követni, úgyhogy értelmetlen vele vitatkozni. Csak arra szeretnék utalni, hogy 2002-ben önök azt vállalták, hogy rendbe teszik az önkormányzatok finanszírozási rendszerét, sőt vállaltak kö…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár úr, úgy korrekt, ha jelezzük önnek, hogy a hosszú hétvége alatt milyen kérdésekre készüljön fel, amiket kedden és szerdán firtatni kívánunk. Ha majd Gyurcsány miniszterelnök úr is megérkezik, akkor tőle is meg fogjuk kérdezni, mit s…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A 61. ajánlási pont, amelyhez kapcsolódnak a 62., 63., 64., 65., 66., 67. pontok, átevezünk kicsit az önkormányzatok területére, és hangsúlyozottan az emberek problémáiról fogunk beszélni. Itt önök, már…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Ott folytatom, ahol Csabai kolléganő abbahagyta. Biztosan eljutott a fülébe az, hogy őszintén sajnáltam, hogy önt az MSZP elnökségéből kiebrudalták (Csabai Lászlóné: Én nem akartam vállalni.), és így az önkormányzati képviselet csökkent az M…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, a vita most már eljutott abba a szakaszába, amikor leszögezhetjük, hogy mindenki számára világos, hogy a jelenlegi kormányzat lakásgazdálkodása csődbe jutott, a lakásgazdálkodás megfeneklett, nem létezik a lakásgazdálkodás. Azzal…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Parlament! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon bízunk abban ellenzéki oldalon, hogy az a törvénysértés, amit a kormány elkövetett azzal, hogy a költségvetést késve terjesztette be, az első és utolsó ilyen ténykedése volt a Gyurcsány-fél…
T/11621 Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán a mai vita feszültségének levezetése is lehet az a hozzászólás, amivel zárom, és az a javaslat, amire kérem a támogatásukat, illetve felhívom államtitkár úr figyelmét: dr. Pósán László képviselőtársam terjesztett elő a 298. § kiegészít…
T/10146 Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A két héttel ezelőtt hirtelenjében előterjesztett és elfogadott kormányprogram 8. oldalán az MSZP és az SZDSZ hitet tett 13 érték mellett, ezeket szépen taxatíve fel is sorolta. Más alkalommal már elmondtam, hogy sajnos ezek kö…
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az MSZP-SZDSZ-kormány bukását követően az önkormányzati bizottságban ismét kénytelenek voltunk meghallgatni Lamperth Mónika volt-új belügyminiszter asszonyt, és a meghallgatás során felmerült az a kérdé…
T/11639 A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon örülök annak, hogy úgy látszik, megtesszük ezt az első lépést, mert valamennyien egyetértünk abban, kívánatos, hogy az előterjesztést és a bizottsági indítványt meghozzuk. Sőt továbbmennék, mert nem csak sza…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A módosító javaslatok közül a 18. módosító javaslathoz kívánnék hozzászólni, annak ellenére, hogy úgy gondolom, a mai vita így is, úgy is eredménytelen lesz, mert az Állami Számvevőszéktől Lamperth Mónika belügyminiszter asszony olyan levele…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! Tegnap megkezdődött az alkotmány módosításáról szóló általános vita, és azt, mint két év óta mindig, a hétfő esti szokásos érdektelenség övezte, holott az önkéntes h…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem egészen értem, államtitkár úr, hogy min csodálkozik. Én nem egy 1988-as könyvből idézek, bár akkor adták ki; én valakitől idéztem, Keleti Györgytől, aki tegnap előterjesztője, vezérszónoka és hozzászólója volt ennek a vitának. Ennek…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Annak örülök, hogy államtitkár úr meghallotta vagy kihallotta a hozzászólásomban a tudományos igényességet, tehát hogy támaszkodjunk a hadtudományra. Támaszkodjunk rá, csak az egész alkotmánymódosítás előkészítésekor nem találkoztunk…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A múlt héten kezdődött általános vita alkalmakor felszólalásomban tudtam köszönteni a Számvevőszék elnökét és munkatársait is. Most sajnálom, hogy a mai vitát már nem követték figyelemmel, mert akkor ta…
T/11020 A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és tisztelettel köszöntöm önt az elnöki székben alelnökként. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igen tisztelt számvevőszéki Elnök Úr és kedves Munkatársai! Mint cseppben a tenger - mindegyikünk ismeri ezt a szólást, bár többféle értelm…
T/10527 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásomnak nem tervezett részében vagyok kénytelen reagálni a Kovács képviselő úr és Avarkeszi albizottsági elnök úr között kialakult vitával kapcsolatosan arra, hogy valóban méltatlan sietséggel lett lezárva…
T/10527 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés önkormányzati bizottsága a tegnapi napon, tehát az őszi ülésszak első munkanapján volt kénytelen tárgyalni a közigazgatási hatósági…
H/9872 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról, az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az úgynevezett lakásmaffia-tevékenység visszaszorítására alakult albizottság másfél éves munka után elkészítette jelentését, és annak végrehajtására országgyűlési határozati javaslatot terjesztett…
H/9872 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról, az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én úgy hallottam, hogy Göndör frakcióvezető-helyettes úr a 31. ajánlási pontot nem vonta vissza.
H/9872 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról, az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném bejelenteni, hogy az ajánlás 7., 8., 9., 10., 11., 24. és 31. pontjaihoz kívánnék hozzászólni. Jómagam is az előterjesztők táborát gyarapítom, úgy, mint az úgynevezett lakásmaffia albizottság alelnöke. Éppen ezért arra gondoltam, h…
H/9872 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról, az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. A második hozzászólásomban a 12. ajánlási ponthoz és a 8. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. A 12. ajánlási ponthoz tartozik előzményként annyi, hogy az illetékes bizottságok, ahol az országgyűlési határozat megfordult, az az alkotmány-…
T/7730 A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az Országgyűlés jelen lévő képviselőire tekintettel azt javaslom, hogy a vitát egy szakaszra redukáljuk, hiszen az a kormánypárti érdektelenség, ami megnyilvánul ebben az ügyben, az azért szembetűnő. Ugyanakkor a Fidesz-Magyar Polgári Szövet…
T/7730 A területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr, és természetesen fegyelmezek arra a felhívására, hogy részletes vita van sajnos most az Országgyűlés előtt, ezért a 8., 9., 10., 11., 12., valamint a 13. pontokban szereplő kistérségi kérdésekkel és az összes 275 módosító indítvány kistérség…
H/9872 Az ingatlanokkal, bérlakásokkal kapcsolatban feltárt visszaélések megakadályozásáról, az úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A parlament három állandó bizottságának tagjaiból megalakult albizottság munkájának elismeréseként is értékelhető, de ennél fontosabb, hogy a vizsgált téma súlyának…
T/9837 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A jogalkotás és a törvényhozás hagyományos, klasszikus menete az, hogy a társadalmi viszonyok változása előbb-utóbb a jog köntösében is jelentkezik. Először új jelenségek, események, magatartás…
T/9837 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném eloszlatni esetleg az ellenoldalon ülő képviselőtársainkban azt a látszatot, miszerint a Fidesz képviselői túl érzékenyek a médiareklámokra, éppen ezért szeretném szó szerint idézni a bizottsági ülésünkön a Belügyminisztérium helye…
T/9837 A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Messze nem jártuk körbe az összes, már napirenden szereplő témát, de ennek ellenére szeretnék egy új kérdéskört megemlíteni, amiről, azt hiszem, sem a múltkor, sem ez idáig nem volt szó. A törvényjavaslat indokolás…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bejelentem, hogy az ajánlás 1. pontjához kívánok hozzászólni, nem ahhoz a 122-höz, amihez nem lehet hozzászólni, miután sikerült az önkormányzatok igényét teljesen kisemmizni többek között az önkormányzati bizottságban. Támogatom Jauernik úr…
T/9444 A helyi önkormányzatok 2004. évi új címzett támogatásáról és az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások eredeti döntéseinek módosításáról, valamint a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX.
DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A 2. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. A legnagyobb mellszélességgel támogatom Keleti képviselő úr módosító javaslatát, annak ellenére, hogy a kormány nem támogatja azt. Az előadott indokok nagyon meggyőzőek voltak. Sajnálom képviselő…