336 felszólalás
T/1376 Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Elfogadom a kiindulást. Önök ígértek radikális adócsökkentést; meg kell hogy legyen. Akarnak a munkavállaló, adózó családoknak több gyermektámogatást; meg kell hogy legyen. Tételezzük fel, hogy előteremtették - mint mondják…
H/1269 A Közszolgálati Közalapítvány, a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Zrt. vagyona meghatározott körének a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap részére történő átadásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Alelnök Úr! Folytatnám az érvelést, amit Mandur László kollégám elkezdett. Hat módosító indítványunk célrendszere tulajdonképpen három célban foglalható össze röviden. Az első cél az, hogy valamiféle székházbizniszn…
H/1269 A Közszolgálati Közalapítvány, a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Zrt. vagyona meghatározott körének a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap részére történő átadásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Segítek megérteni a helyzetet. A Magyar Televíziónak valóban nem saját székháza van, nem örülök neki, de ha ön azt mondja, hogy ez rossz, akkor miért azt tekinti a helyzet megoldásának, hogy a másik háromtól is elveszi, ez eléggé érthete…
T/1268 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Először is boldog születésnapot kívánok Karácsony Gergely képviselőtársamnak, és ennek a fontos eseménynek a kapcsán azt szeretném megjegyezni, hogy boldog lennék, ha csak Karácsony Gergely születésnapjá…
H/1269 A Közszolgálati Közalapítvány, a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Zrt. vagyona meghatározott körének a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap részére történő átadásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Mandur László kollégám utalt már rá, mások is, hogy egy folyamat betetőzésénél járunk éppen. Az előző törvény kormányzattól való függetlenségétől, szabadságától fosztotta meg a közmédiát, ez most megfosztja a vagyonától is. N…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselők! Először a 2. ajánlási pontban és annak környékén szereplő, Simon László képviselő úr módosító indítványához szeretnék szólni. Pontosabban, azért beszélek ilyen homályosan, hogy a környékén, mert látom, hogy minden frak…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! A hasonló tartalmú, 29. és 30. ajánlási számon szereplő módosítókról, illetve a 42. ajánlási számon szereplő módosítóról szeretnék mondani valamit. A 29. és a 30. - az egyik egy LMP-s javaslat, csak megegyező tartalmú a mienkkel - a már sokat eml…
H/638 Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Szép ez a szerelem, mondta az egykori sláger. Szép ez a szerelem, ami a nemzeti összetartozás alapjaként most a fideszes és a jobbikos hozzászólók között kibontakozik. A fundamentuma egy, az, hogy az MSZP-s módosító javaslatok komolytalanok. Hát…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Értem az erkölcsi nyomást, ennek ellenére a kétpercest, ha lehet, elmondom. Mindenkit tisztelünk. Tiszteljük a szakmai szervezeteket, még azt is tisztelem, hogy önök megpróbálnak gondolkodni a javaslatokon. Egy dolgot nem tisztelünk, és okunk van nem…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselő úr azt hangoztatta, hogy valamilyen népakarat és szükséglet van a törvényjavaslat mögött. Ez bizonyára igaz, csak azt kell mondanom, hogy a jelek szerint ez a népakarat nagyon cikcakkban halad. Az eredeti szöveg szándékával nem értettem egyet ugyan,…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Előbb nyomtam meg a gombot, de akkor most reagálok erre is. Igazán megható számomra az érdeklődés, amivel személyiségem és életrajzom minden vonatkozását a Jobbik képviselői figyelemmel kísérik. Mily fájdalom, önök látnak bennem valamit, de én ezt az…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt mindenki, aki követ minket. Kedves Szabó Melinda, ha jól értettem a Vágó Gábor által idézett drukkerünk nevét, aki itt figyeli a vitát. Csak annyit a személyes vonatkozásokról, hogy rátérhessek a…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Igaziból háromszor kettőt is kellett volna nyomnom, mert már az elején benyomtam, de majd gyorsan összefoglalom a két percben. Kezdem akkor a végén. Pálffy képviselő úr, csak azért tettem itt szóvá a dolgot, mert ennek a törvénynek egy passzusa - ha jól emléks…
T/363 A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Azt hiszem, Wittner Mária képviselő asszonnyal ezek szerint egyetértünk abban, hogy egy kormánynak tájékoztatási kötelezettsége van (Wittner Mária: Annak kellene lennie!), hiszen nyilván azért kifogásolja a pogácsaevést, mert ez nem történt meg; bármely kormán…
H/638 Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Nagy baj lenne, ha nem volna ezen a kérdésen valódi és alapos vitánk és diskurzusunk a Házban. A nemzeti összetartozásnál tudniillik kevés komolyabb dolog van. Ez komoly és ké…
Napirend előtti felszólalások
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Először is hadd csatlakozzam én is a köszönetmondáshoz, ami az érettségiztető pedagógusoknak szól, a jókívánságokhoz, ami a most érettségizett gyerekeknek szól, és a részvétnyilvánításhoz is, ami a…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselő Úr! Én a pofátlanság szót parlamentben nem alkalmaznám, de azt a szót, hogy arcátlanság, szeretném. Egy ponton ugyanis még szocialista képviselőtársam mondandójával is vitám van, ő, mondjuk így, arcátlanságnak nevezi a végkielégítési plafon visszamen…
T/581 Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Híve vagyok a jó szóképeknek, éppen ezért majdnem sírtam az előbb, amikor a pincéből a szabad levegő felé hajtásokat kihajtó szegény nagymamáról volt szó, aki 1 millió forintos ajándékát az unokának eztán adó- és járulékmentesen adományozhatja. Egyetértünk kép…
H/440 A dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Urak! Másfél órája jelentkeztem, de sajnos nem jutottam szóhoz. Semmi baj, mert most megteszem. A normál hozzászólás előtt hadd feleljek képviselő úr megtisztelő kérdésére. (9.40) Ugyan nagymamakorban vagyok, de Béla bácsit, ahogy ön hívja…
H/440 A dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tegye meg, drága képviselő úr, ez nem érdekel! Ami viszont érdekel, és ami miatt szót kértem, az egy ennél fontosabb dolog. Szeretném emlékeztetni önöket is és a közvéleményt arra, hogy amikor az elmúlt ciklus végén a holokauszt tagadását tiltó törvényjavaslatot a parlament tö…
T/359 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Képviselő Kollégák! Az ajánlás 5. és részben ugyan a Schiffer András által beadott, de nekünk is igen érdekes 6. számú ajánlási pontjához szeretnék hozzászólni. Ami az 5. pontot illeti: az 5. pont az alkotmánymódosítás közszolgála…
T/360 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Én kérek elnézést Pősze képviselő úrtól, hogy majdnem az ő két percét is én akartam telebeszélni, de nem leszek most sem hosszú. Az ajánlás 1., 2., 3. pontjához szeretnék szólni. Azokon a szempontokon túl, amelyeket Karácsony és Mandur képviselő urak már elmon…
T/360 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Képviselő asszony, én nagy tisztelője vagyok az ön hősies múltjának, de a múltra való emlékezésben, engedje meg, hogy mégis helyreigazítsam. Azt a bizonyos médiatörvényt, amit most módosítunk, nem módosították, hanem meghozták. Ez volt a Magyar Köztársaság méd…
T/360 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Alelnök úr, a 18. ajánlási számú, és ha jól figyeltem, a 21., 22. és 24. pontról is most beszélhetek. Jól figyeltem?
T/360 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök úr. Karácsony képviselő úr hozzászólásához szeretnék két percben csatlakozni, éspedig ahhoz a pontjához, ami a közszolgálati testület civil összetételére vonatkozott. Nos, mivel nagyjából ez az első jó mondatom ma, amit a törvényjavaslatról mondok, úgy…
T/359 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/360 A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról H/361 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság felállításá
LENDVAI ILDIKÓ, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Nem az a kérdés, így vélekedtek a bizottság kisebbségben lévő tagjai, hogy egy kétharmados felhatalmazással élni lehet-e - lehet. A kérd…
H/47 A Nemzeti Együttműködés Programja
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök úr! Tisztelt Ház! Nem, nem felejtjük el, hogy önök kormányoznak. Még érdekeltek is vagyunk abban, hogy az ország érdekében jól kormányozzanak, ezért szólunk most, ezért szólunk időben. Önök tudniillik társadalmi szerződéssel és felelősséggel n…
T/21 A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel valódi problémáról beszélünk, a parlament jó szándékú képviselői fognak tudni erre megoldást találni - ha két rossz utat lemetszünk. Az egyik rossz utat Kontur képviselő úr már lemetszette, és köszönöm szépen azokat a szavakat,…
T/45 A kormánytisztviselők jogállásáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Én hajlamos vagyok optimistán felfogni Rétvári képviselő úr szavait. Úgy vélem, hogy a közfelháborodás láttán meg fogják legalábbis azt a passzust változtatni, ami a kismamákat a közszférában még annál is lehetetlenebb helyze…
T/44 A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény módosításáról
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hogy ki milyen szobrot bontana le, és hogy mi legyen a Károlyi-szobor sorsa, erre udvariasságból nem reagálok. Attól azonban óvnám magunkat - és mondom ezt legnagyobb tiszteletem mellett is Wittner Mária képviselő asszony iránt…