2 202 felszólalás
I/5797 Kinek találták ki a Nemzeti Eszközkezelőt?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor interpellációmnak azt a címet adtam, hogy az eszközkezelő által itt bizony családok ezrei vannak átvágva azon a bizonyos palánkon, akkor leginkább arra a 4 ezer, alsó hangon 4 ezer családra gondoltam, amelyek idén sajnálatos módon, j…
I/5797 Kinek találták ki a Nemzeti Eszközkezelőt?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nemcsak azért nem áll módomban elfogadni ezt a választ, mert ugyanúgy félrevezettek, félretájékoztattak engem is itt - ugye, a válaszadó személye nem az volt, mint aki elhangzott -, mint ahogy a devizahiteleseket is félretájékoztatták, félr…
K/5836 Paktumok vagy saját út?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köztudott, hogy Európa forrong, Európa átalakulófélben van, ez pedig Magyarországot igencsak negatívan is érintheti a tekintetben, hogy az IMF, a WTO, a NATO és egyéb világszervezetek elvárásai mellett egy újabb olyan, gyarmatosításra törek…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálom visszafogottan intézni KDNP-s képviselőtársamhoz a szavaimat. Ha megnyugtatásnak szánta azokat a mondatokat, hogy önök most idehoznak valamit, amiről nem is nagyon tudják, hogy micsoda - már bocsásson meg, de szemmel látható -,…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Egészen elképedve állok azon tény előtt, hogy itt arról beszélnek nagyon sokan, hogy a magyar parlamentben milyen felemelő és milyen fantasztikus dolog az, hogy erről beszélünk. Csak egy kérdésem lenne ehhez az egész tárgykörhöz. Hogyan fordulhat elő az, hogy olyan emberek…
H/5834 A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Európa jelen pillanatban egy süllyedő hajóra emlékeztet, nagyon sokszor azon vitatkozunk, hogy hová rakjuk ezen a süllyedő hajón a zongorát. Ezen kellene változtatni a tekintetben, hogy egy ilyen előterjesztés kapcsán valódi vita bontakozha…
K/4267 Mikor néz szembe a kormányzat a hazánkat sújtó népesedési katasztrófával és a bűnözéssel?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A korábbi hónapokban a kormányzat népesedési kérdéseket firtató kérdéseinkre rendre olyan választ adott, hogy adjunk neki időt, türelmet, hogy a kormányváltás hatásai érzékelhetők legyenek mind a születésszámok emelkedésében, mind pedig a h…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban ilyen rendelkezésekre tényleg csak a Dnyeszter menti demokratikus köztársaságban lehetne példákat találni, de rendes, normális jogállamban nem. Amiről itt beszélünk, valóban egy olyan nagyon súlyos aggály, amire egyszerűen választ ö…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a reagálás lehetőségét. Csak egyetlen kérdés lóg a levegőben: ha önök a pénzügyi stabilitást így képzelik el, akkor mire alapozzák azt, hogy Magyarország ki tudja nőni az államadósságát, vagy bármikor is egy olyan pályára tud állni…
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan előterjesztés fekszik előttünk, melynek már a tárgyalássorozatba vétele is méltatlan volt, csak a jegyzőkönyv és a történelmi hűség kedvéért jegyezzük meg: a tegnapi nap folyamán a bizottsági ülés előt…
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívánom minősíteni az előttem elhangzottakat, miszerint pénteken bedobnak egy törvényjavaslatot, és úgy gondolják, hogy hétfőig ez mindenféle alapos előkészületre, társadalmi egyeztetésre és minden egyébre alapot és lehetőséget ad. Ezt…
T/5000 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ajánlás 10., 11. és a későbbiekben a 32. pontjához kívánnék egypár szót szólni. Kissé méltatlannak érezzük, hogy 1 óra 50 perckor, tehát hajnali 2 órához közeledve kell erről tárgyalni (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiból.), de i…
T/5161 A nemzeti vagyonról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt az ajánlás 63. pontjára térnék ki, meg kell jegyeznem, hogy az egész törvénykezési gyakorlat szánalmas, ami itt folyik, mind kormánypárti, mind szocialista részről. Szocialista részről azért, mert általában nincsenek itt a vitákon,…
T/5161 A nemzeti vagyonról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is köszönöm, hogy valaki reagált érdemben azokra a felvetésekre, amelyeket elmondtam. Államtitkár asszonyból ezt még nem tudtam kiprovokálni, de remélem, sikerrel járok e tekintetben is. (Dr. Józsa István: Ne reménykedj! - Hegmanné…
T/5161 A nemzeti vagyonról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban magam is nagyon boldog voltam, amikor a magyar állam egyfajta felügyeleti részesedést szerzett, mondjuk, a Rábának egy bizonyos ága felett, ez egy megmaradt csonk a korábbi, nagyon kiterjedt vállalkozáshoz képest, melyből regionális…
T/4090 A devizahitelesek védelme érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azon érv alapján, amiért a Jobbik újabb és újabb devizahiteleseket megsegíteni szándékozó javaslatcsomagokat nyújt be a tisztelt Ház elé, egyértelműen az a meggyőződésünk, hogy a kormányzat nem mehet el úgy téli szünetre és nyugodtan a kará…
T/3878 A hitelválság által érintett személyek helyzetének rendezése érdekében szükséges egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tisztánlátás végett, olyan esetekről beszélünk legtöbbnyire, amikor is a károsult már sokszor többet fizetett vissza, mint amennyivel eredetileg tartozott vagy mint amennyit felvett, ezt követően ingatlanját elvesztette,…
A/5218 Paktum helyett.
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): (Hangosítás nélkül:) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy a kormányzat...
A/5218 Paktum helyett.
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezek az úgynevezett szilárd elvek engem kicsit néha megijesztenek, főleg az államtitkár úr részéről, amikor is azt mondja, ahol lehet, ott lépnek. Ez egy nagyon komoly és súlyos idézet, súlyos szavak, hiszen látható az is, hogy ezen paktum,…
T/5161 A nemzeti vagyonról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban, ahogy ezt az előterjesztést áttekintettem, le kell szögeznem, hogy a kormányzatnak fogalma nincs a nemzeti vagyonról. Ez olyan egyszerű példákban is testet ölt, mint példának okáért a Győr-Veszprém vasútvonal nem képezi önök sz…
T/5128 A családok védelméről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nagyon tisztelem Wittner Máriát, de én nem szeretném látni, ahogy az egynemű családok gyermekvállalásra készülnek. Isten őrizz, hogy Magyarország tovább zuhanjon azon a liberális lejtőn, aminek egy olyan szakadék a vége, ami a nemzethalá…
T/5128 A családok védelméről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amellett, hogy a zárszóval tökéletesen egyetértek és a mondanivaló nagyjával is természetszerűleg, és nem vitatom el a jó szándékot, az úgynevezett negatív adó tekintetében pontosításra szorulunk. Távol álljon tőlem, hogy a szocialisták ált…
T/5128 A családok védelméről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem könnyű a dolgom, hiszen az LMP családokról alkotott elképzeléseit ha én elkezdeném taglalni vagy minősíteni, akkor a felszólalási időm fele elmenne. Visszafogom magam, nem teszem, nem kívánok a deviancia mocsarába süllyedni, inkább érte…
T/5128 A családok védelméről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor családok védelméről beszélünk, akkor nagyon szeretném kérni azt az előterjesztőtől, hogy legalább a zárszavában vagy a későbbiekben térjen ki arra is, hogy a számunkra nagyon fontos, az elkerülése fontos és sokszor hangoztatott kiván…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak arra az egyszerű kérdésre keresem a választ, hogy ha ennyire jól pörög a kormányzati rulett, akkor hogy lehet az, hogy január 1-jével az emberek mintegy 80 százalékának a nettó fizetése csökkenhetett, tehát erre volt egyáltalán jogi le…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elképedve hallgatom azt, ahogy a Fidesz-KDNP-szövetség már-már bálványimádó módon hangoztatja azt, hogy igen, tartani tudjuk a 3 százalékos hiánycélt, csökkentjük az államadósságot. Az a probléma, hogy az önök szavazóit sem ez érdekli, hane…
T/5130 Magyarország pénzügyi stabilitásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Éppen az imént a jegyzőkönyv kedvéért kicsit emelt hangon jegyeztem meg, hogy szégyen, hogy senki nem reagál érdemben sem a kiváló szakmai érvekre, sem pedig a politikai indíttatású vagy világnézeti különbségekből adódó felszólalásainkra. E…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én magam is azon módosító indítványunk mellett szeretnék érvelni, amelyet Dúró Dóra és Novák Előd képviselőtársaimmal nyújtottam be, amely látszólag csak az Alfa Szövetség támogatásáról, a magzatvédelem, életvédelem támogatásáról szól, ugya…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elhangzott, nagyon sokszor konstruktív jellegű hozzászólások és vitaszakaszok tekintetében szeretnék megemlíteni egy olyan módosító csomagot, amelyet részben Zagyva György Gyula képviselőtársammal együtt adtunk be, és amely egy másik, Ma…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tökéletesen egyetértek azzal, hogy az MSZP hiteltelen. Magyarországról viszont ez nem mondható el, mi hitelesek vagyunk, annyi hitellel árasztottak el önök minket az elmúlt 21 évben, hogy ha olyan részletes vitákat akarunk folytatni a költs…