139 felszólalás
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Én a költségvetés egészségügyi fejezetéhez kívánok hozzászólni, különös tekintettel az egészségügyi ellátórendszer fundamentumának tekinthető alapellátásra, az általam is művelt háziorv…
T/10240 Az egészségügyet érintő egyes törvényeknek az egészségügyi szakellátási felelősséggel kapcsolatos módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Nem működik a mikrofonja.)
H/8594 Balatonvilágos község megyeváltási kezdeményezéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak nagyon röviden, engedjék meg, hogy a magam, illetve a képviselőtársaim nevében szeretettel fogadjuk a világosiakat Somogy megye területén, illetve legyenek majd a mi megyénk lakói, hiszen a szélén lesznek, mint ezt kor…
T/9065 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Én az MSZP-s, illetve az LMP-s képviselőtársam hozzászólását szeretném kritika alá venni, azt megállapítva, hogy örömteli ilyen egyetértő bizottsági ülés után a plenárison találkozni, de…
Napirend előtti felszólalások
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! 2000. október 31-én jelentette be a Vatikán, hogy II. János Pál pápa az újkor hajnalán élt vértanút, Morus Tamást a politikusok védőszentjévé avatta. Érdekes, hogy milyen visszhangra lelt ez a bejel…
K/7395 Milyen intézkedéseket tervez a kormány a közeljövőben a nemdohányzók védelme érdekében?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi államtitkárságnak a népegészségügy területén elért legnagyobb vívmánya a sokak által akart, de sohasem mert intézkedés megtétele volt a nemdohányzók védelmében hozott törvény egy évv…
T/6960 Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS, az egészségügyi bizottság előadója: (Mikrofon nélkül:) Tisztelt Elnök Úr! Bocsánat. (Felhelyezi a mikrofont. - Babák Mihály: Halljuk, képviselő úr.)
A/6394 Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a megfelelő számú és szaktudású fiatal kerüljön az alapellátás rendszerébe?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi kormányzat célkitűzései között első helyen szerepel az alapellátásnak mint a rendszer fundamentumának átalakítása és megerősítése. Akik ismerik az alapellátás valós helyzetét, azok p…
A/6394 Mit kíván tenni a kormány annak érdekében, hogy a megfelelő számú és szaktudású fiatal kerüljön az alapellátás rendszerébe?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! 2010 óta a nagy ellátó alrendszerek teljes átalakítása, strukturális átalakítása zajlik, ami nagyon komoly sérelmeket és érdeksérelmeket okoz alkalmasint. Látnunk kell azonban azt is, hogy erre a bá…
T/5994 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Először is utalnék az általános vitában elhangzott bizottsági véleményünkre, amelyben kifejtettük, hogy az önálló képviselői indítvány számunkra túl aggasztó abból a szempontból, hogy túl nagy teret…
T/5994 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a tornázási lehetőséget, elnök úr; rám fér kegyetlenül, köszönöm még egyszer. Kívánom jobbikos képviselőtársamnak, hogy legyen sikeresebb, mint az nekem eddig sikerült, de versenyezzünk, mert ez egy nemes verseny, hogy ki tudja ezt a szenvedélyt ügyesebben…
T/5994 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Elnök Úr! Nem tudom, mire akar engem még ma rávenni, tömésről szó sincs. Azért, ha tömött liba formám van, azt megint megjegyeztem. Köszönöm. Először is: ez egy szakma, amit mi művelünk, a másik szakma, amit önök művelnek. Ha ez egészségügyi kérdés, akkor tisztázzuk és szö…
T/5994 A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi bizottság 2012. március 12-én megtárgyalta a T/5994. számú törvényjavaslatot. A javaslat a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának egyes…
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elöljáróban a két vitát összegezve annyit hadd mondjak el, hogy úgy tűnik számomra, hogy az ellenzéki képviselőket becsapta a törvényjavaslat. Ezt ők a "nagyobb a füstje, mint a lángja" kifejezéssel illették, és valóban, a…
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Előttünk fekszik a T/5281. számú törvényjavaslat, amely a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szól. A beterjesztők szándéka az volt, hogy folytatva…
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, annál is inkább, merthogy a korábbi napirendekhez hiányolta az ellenzék a vitát, hogy most némi időt szánva reagáljak az első vezérszónoki körre. Varga képviselő úr a jövedéki adó emelésének hajnali fél 5-ös i…
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Z. Kárpáti (sic!) Dániel vetette fel azt a kérdést, hogy tulajdonképpen semmiféle védelemmel a törvény az ifjúsággal szemben nem jár el. Hadd mondjam el nagyon röviden, hiszen a nézők ezt nem ismerhetik, merthogy nem olvasták el Z. Kárpá…
T/5281 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy valamennyiüknek, és akik már elmentek haza ez után a néhány órás alvással vagy alvás nélküli, lassan több mint 40 órás munka után, nekik is megköszönjem a munkáját. Mert valóban, figyelve az Országgyűlés munkáját, régen v…
K/5197 Mit kíván tenni a kormány az egészségügy kulcselemének tekinthető alapellátás megerősítése érdekében?
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A Fidesz kampányának és kormányprogramjának egészségügyi fejezetében az egészségügyi ellátórendszer gyökeres átalakítását fogalmazta meg, különös tekintettel az alapellátás méltó, fontos helyre emelésének vállalá…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Röviden csak egy-két szálelvarrásra én is vállalkoznék. Gőgös képviselőtársunk és néhány nappal korábban Lamperth Mónika is ismételten piedesztálra emelte a Medgyessy-féle béremelést. Vigyázzunk, mert ez most már régen volt, tehát 2002-b…
T/4656 Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, a költségvetést megalapozó egyes törvények általános vitájában én az egészségügyi vonatkozásokat kívánom tárgyalni. Felszólalásom arra irányul, hogy bizonyítsam, valóba…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Csatlakoznék Nagy Kálmán képviselő úrhoz, aki Lamperth Mónika képviselő asszony felvetésére reagált, miszerint nézzük példaként Medgyessy Péter cselekedetét. Ez a legdemagógabb fölvetés, amit ma, ebben a helyzetben lehet tenni, hiszen el…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen, ott voltam, képviselő asszony, annak idején én is Schmitt Pál elnök úr fogadásán és intelmeinél, ahol nem a Fidesznek beszélt elnök úr, hanem valamennyiünknek. Tehát ez legyen egy olyan intelem, hogy nehogy már pozitív példaként hozzuk fel…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A rendelkezésemre álló időkeretben a költségvetésnek az egészségügyi fejezetet érintő azon részével kívánok foglalkozni, amely az alapellátást érinti. Amint a nevében is benne van, az alapellátás az…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kaptam egy kérdést és egy könyvet, akitől kaptam a kérdést és a könyvet, már nincs a teremben, de hát a kérdés itt maradt, ami arról szólt... (Közbeszólásra:) Kiment a többi könyvért, lehet... A kérdés arról szólt, hogy a GDP hogyan lehet ily…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. HEINTZ TAMÁS, az egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlament egészségügyi bizottsága megtárgyalta az előttünk fekvő törvényjavaslatot. A bizottság, mint szakbizottság, mindig is igyekezett kizárólagosan szakmai kérdésekkel foglalkozni, és így ér…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először egy leletet szeretnék önökkel ismertetni, aztán egy diagnózist, de engedjék meg, hogy mielőtt ezt megtenném, elmondjam egy személyes érzésemet, ami a Ház falai között engem most megüt. A kenyerem javát már megettem,…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. (Hangosítási hiba.) Tisztelt Elnök Úr! Lukács és Varga képviselőtársamnak annyit hadd mondjak, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Gyeneseit nem kell szégyellni, önök között ült. (Dr. Lamperth Mónika: Független volt.) Még egyszer... És valóban, Somogy m…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Most már térjünk rá tényleg az okokra, és ez bizony 2006 tavaszára datálható, amikor megvolt a narancsos bukta, minden szoci narancsos buktát evett és örült. Itt volt a nyár, aztán jött a böszme ősz, amikor 17 megyei közgyűlést és 16 meg…
T/4658 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4659 A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről
DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem hittem volna öt évvel később, hogy annak idején ilyen komoly sebet ütöttem Lamperth képviselő asszony szívén a móri gyilkosság ügyében. Nem volt szándékom, főleg úgy nem, hogy ez öt évvel később úgy kerül elő, hogy az a…