1 048 felszólalás
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hadházy képviselő úr figyelmét szeretném felhívni arra, hogy bevételeket tervezni - akár alá, akár fölé, akár pontosan - költségvetési törvényben szokás és nem zárszámadási törvényben, márpedig most éppen zárszámadásról vitatkozunk. Ebben nem terve…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy azért méltatlan ez a vita, amibe itt Babák képviselő úr belekényszerít bennünket, mert azt a látszatot kelti, hogy bárki sokallaná azt a pénzt, azt a többletnyugdíjat, amit a nyugdíjasok négy év alatt kaptak. Erről…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szóval, képviselő úr, nagyon jópofa dolog ez, hogy egy félórás ellopott beszédből 56 másodpercet ismételgetnek állandóan. Nem ezt mondta a miniszterelnök. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Nem azt mondta, hogy nem csináltunk semmit, volt ott…
T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon elhangzott Babák képviselő úrnak egy megjegyzése, és én ebből szeretnék kiindulni. Babák képviselő úr azt mondta, hogy ne örüljünk annyira annak a konvergenciaprogramnak, mert ez megszorításokkal…
T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak megismételni tudom, az az ötven hallgató, akivel Hoffmann képviselő asszony beszélt a múlt héten (Zaj a teremben. - Az elnök csenget.), nem fog tandíjat fizetni. Senki nem fog tandíjat fizetni, aki most egyetemi és főiskolai hall…
T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én nagyon megköszönöm Pálinkás képviselő úrnak (Az elnök csenget.), hogy értelmezi a szavaimat, de azt gondolom, hogy megállnak azok magukban is. Én Hoffmann képviselő asszonynak válaszoltam, aki azt mondta, hogy a hét végén félszáz hallgatóval bes…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én magam is a 28. ajánlási pontban szereplő indítványhoz szeretném kérni a tisztelt Ház támogatását. A szocialista frakció egyetért azzal az indítvánnyal, amelyet a kormány tett, hogy a pedagógusok kötelező óraszámát húszról huszonket…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az ajánlás 6., 7., 8. pontjában ellenzéki képviselőtársaink nyújtottak be indítványt annak a csomagnak a kezelésére, amely úgy foglalható össze, hogy a törvényjavaslat kimondja hosszú idő után először, hogy az általános iskolának szük…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én is Pálinkás képviselő úrral szeretnék vitatkozni. Tisztelt képviselő úr, az a helyzet, hogy az önkormányzatokról a legrosszabb indulattal sem lehet azt mondani, hogy ne ragaszkodnának az iskoláikhoz. Inkább ellentétes a helyzet, az önkormányzato…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Pálinkás képviselő úr azt mondta, hogy szabad iskolaválasztás van, ha a szülő akarja, elviszi a gyerekét onnan. Tisztelt Ház! Ez így igaz, az alapfeltevés azonban az, hogy a szülő azért viszi el a gyerekét onnan, mert úgy gondolja, hogy a gy…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, hogy itt valami fogalmi félreértés van. Tiszteljük mi az önkormányzatokat, nem kívánunk önkormányzati jogokat korlátozni, de az oktatási törvény nem az önkormányzatokról, hanem az iskolafenntartókról szól. Minden iskolafenntartóra azono…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két módosító indítvány van az ajánlás két pontjában, az egyiket ellenzéki képviselőtársaink nyújtották be, a másikat a kormánypárti képviselők. A helyzet az, hogy mind a kettő lényegét tekintve ugyanarra irányul, és az enyhe értelmi f…
T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem tudom megjelölni, hiszen mind a hat ajánlási ponthoz hozzá kívánok szólni, a gazdasági tanács törvényjavaslat szerint kibővülő jogkörének alkotmányossági aggályait feszegető pont mind a hat. Két ponton merült fel a gazdasági tanács kibővítendő…
T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nekem is az a szó ütötte meg a fülemet, hogy az egyetemek nyakába ültetett gazdasági tanácsok - vagy bánom is én, minek nevezzük őket. Megint csak azt tudom mondani, hogy itt nem arról van szó, hogy bárki a nyakukba ültette. Arról van szó, hogy a k…
T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. A meglehetősen szövevényes módosítóindítvány-csomag két pontjára szeretném a tisztelt képviselőtársaim figyelmét ráirányítani, illetve kérni a támogatásukat. Mind a kettő a képzésért fizetendő hozzájárulás, illetőleg térítés kérdéséhez kapcsolódik.…
T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, Hoffmann Rózsa képviselő asszony részéről csak nyelvbotlás volt, hogy a magyar társadalom egyharmada a létminimum alatt él, mert ez enyhe túlzás, hiszen a magyar társadalom egyharmada a szegénységi küszöb alatt él. Létmi…
T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ha szabad, emlékezetébe idézném Babák képviselő úrnak másfél órával ezelőtti intelmemet, miszerint nem feltétlenül kell minden mögött rejtett indokokat keresni. Mi a célja ennek a törvényjavaslatnak? Kérdezi Babák képviselő úr, és buzgón bólogatott…
T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a 17., 21. és 26. ajánlási pontban szereplő módosító indítványokról szeretnék beszélni, amelyekben PPP nem szerepel. Ennek megfelelően nem fogok most válaszolni Babák képviselő úrnak erre a képtelen felvetésére. Válaszolok ezzel szemben ezen javasl…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány megjegyzés az itt elhangzottakhoz. Pálinkás képviselő úr azt mondta, hogy jogbizonytalanságot teremt az, ha egy év után átkerülhet valaki az államilag finanszírozott kategóriából. Ez bizony így igaz, képviselő úr. Ugyanolyan jo…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két törvényjavaslat fekszik előttünk. Ha kulcsszavakat keresnék hozzájuk, akkor én azt a három kulcsszót használnám, hogy esélyegyenlőség, minőség, hatékonyság. E köré a három fogalom köré rendezve szólnék néhány szót néhány olyan tém…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Babák képviselő úrnak ajánlom, hogy máskor is forduljon hozzám felvilágosításért, ha tudatlan, szívesen felvilágosítom. Igen, a közoktatásban kevés a pénz, de mindenütt kevés a pénz, képviselő úr. Mindenütt el lehetne költeni annak a pénznek a többszörösét, mint am…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Érdekesen szelektív hallása van Vincze képviselőtársamnak. Pontosan azt mondtuk - tessék elhinni nekem, Vincze képviselő úr -, hogy egy kisiskolán nagyon sok pénzt nem lehet megspórolni. Ha buszt állítunk be helyette, gyakorlatilag alig spóroltunk…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én meg azt szeretném visszautasítani, hogy az államtitkár úr ne figyeljen oda arra, amit én mondok. Ezt az ellenzéktől már megszoktam, de hogy ő is megpróbálja rossz híremet kelteni, ezt már kevésbé. (Babák Mihály közbeszólása.) Én a tízperces fels…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Visszafogtam magam egy darabig kétpercesekkel, hogy Magda képviselőtársam elmondhassa a mondandóját. Most már csak Ángyán képviselő urat szeretném felvilágosítani arról, hogy ebben a Házban nem nagyon szoktunk hosszú részleteket könyvekből, újságci…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Babák képviselő úr ismét bebizonyította, hogy nem nagyon szeret olvasni, legalábbis törvényjavaslatot nem. Megpróbálom megvilágosítani, jó? Kikre vonatkozik elsőként a képzési hozzájárulás fizetése? Azokra, akik felsőoktatási tanulmán…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Bencsik képviselő úr ismét felvetette azt a korábban már lezártnak hitt kérdést, hogy buktassunk vagy ne buktassunk az első négy évfolyamon. Bencsik képviselő úr, tessék kedves lenni nekem megmondani, ha az első évben az a feladat, ho…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem hiszem, hogy ez után a felszólalás után bárkinek kétsége van afelől, hogy ki vagdalkozik. Én egyébként nem sértegettem senkit, mindössze annyit mondtam, hogy nem várom el egy fideszes képviselőtől, hogy gondolkodjék (Felzúdulás a Fidesz soraiba…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem tudom, hogy ugyanazt a felszólalást hallottuk-e, Tóth Tiborné képviselőtársunk számításaim szerint négy ízben mondta el a hozzászólásában azt, hogy racionalizálás, úgyhogy ha Babák Mihály nem hallotta ezt ki az ő szavaiból, azt ne…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is örömmel hallgattam Ángyán képviselő úr hozzászólását, de csatlakoznom kell Tatai-Tóth András kollégámhoz a tekintetben, hogy mindazokat a törvényeket és rendelkezéseket, amelyeket akár az elmúlt négy évben, akár a következő négy…
T/436 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról T/437 A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én magam is azt akartam mondani, hogy kezdett már itt valami - ha párbeszédnek nehezen is nevezhető, de legalábbis - egymásra odafigyelés kialakulni, amikor Révész Máriusz ismét szólásra emelkedett. Mégis megpróbálok azon a nyomvonalon válaszolni n…