Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Először is, engedjék meg, hogy a köztársaság kormánya nevében meghajtsam a fejemet Horváth Balázs emléke előtt, és kifejezzem részvétemet mindazoknak, akik szerették, tisztelték és becsülték a ren…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Három rövid megjegyzésem lenne. Az első, anélkül, hogy belebonyolódnék a részletekbe, csak jelzem, hogy az egyébként sokra tisztelt Dávid elnök asszony azon fejtegetésével, amely azt állítaná, hogy nincs különbség politikai, magá…
A/496 Önnél is ez a szokásos üzletmenet?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Az első kérdésre az a határozott válaszom, hogy nem. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Színész!) A második kérdésére pedig meg tudom ismételni, az ön által is említett tudósításban egyébként közölt minisztériumi álláspontot, mely szerint "a mi…
I/354 Gyurcsány Ferenc, Ön tényleg 282 forintos eurót tart kívánatosnak, vagy csak nem tudta mi a különbség a középárfolyam és az átlagos árfolyam között?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen Mérész... (Derültség.) Révész Máriusz kiváló pénzügypolitikus iróniával és gúnnyal teli interpellációját, amellyel lehetőséget teremt arra, hogy ismertessem álláspontunkat a monetáris politika két-három kérdéséről. Jobbkor talán nem is interpellálhatn…
I/349 Hintába ültetett ország - vagyis jön a reálbérek csökkenése
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Köszönettel veszem, hogy osztozik abban a közös felelősségben, mely szerint az ön megállapítása szerint, ha jól értem, rendbe kell tenni közös dolgainkat, a költségvetést egyensúlyba kell hozni, hiszen az ön állítása szerint Magyarország pénzüg…
A/382 Megszorítás vagy pazarlás?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! A kép teljesebb lenne, ha az itt közölt elektronikus levél mellett eljutott volna önhöz egy másik levél is, amely ugyanennek a levélnek egy változata, amelyet pedig a mai minisztériumokban köröznek, azok között is, akik maradni fognak, és azok…
A/382 Megszorítás vagy pazarlás?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Semmiképpen nem szeretnék nagyon egyszerű példákba menni, mert úgy látom, hogy ez a vita így nem vezet sehova. Azt hallom, hogy az önök pártja átépíti a maga hátterét, összevon szervezeteket, összevon csapatokat. Nem ugyanabban a székházban, nem ugyanott vannak. Ha a…
A/374 Mire elég 94 milliárd forint?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Az embernek időnként az az érzése, hogy süketek párbeszéde zajlik a Házban. Nem tudom, emlékszik-e a képviselő úr arra, hogy 1998 után melyik kormány adta el a Postabank több száz milliárdos követelését, majd azt a költségvetésből kifizette. Úg…
A/374 Mire elég 94 milliárd forint?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Az előttem lévő feljegyzésből az derül ki - szeretném hinni, hogy pontosan tájékoztatnak a kollégák -, hogy Soltész képviselő úr az elmúlt időszakban ebben a tárgyban a pénzügyminiszter úrtól öt levelet kapott, tőlem pedig egyet, ami összesen - ha jól számolom - hat.…
A/378 Mennyi pénzt fordított a Magyar Állam madárinfluenza elleni védőoltás kifejlesztésére?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Képviselő Úr! A szerződést, miután nem feladatkörömbe tartozik, soha nem láttam; ha írásban megkérdezi tőlem, ezekre a kérdésekre nagyon pontos választ is fogok tudni önnek adni, de ha már tőlem kérdezi, amit most tudok, azt elmondom önnek. Azt gondoltam volna, hogy…
A/378 Mennyi pénzt fordított a Magyar Állam madárinfluenza elleni védőoltás kifejlesztésére?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm a képviselő úr megértő megjegyzését. Csak azért élek a viszontválasz lehetőségével, hogy bejelentsem, hogy a mostantól kezdődő azonnali kérdésekre nem áll majd módomban válaszolni, fél öttől teszem az egyéb közfeladataimat. Kérem, vagy fogadják el kollégáim…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Vannak olyan pillanatok, amelyek történelmet írnak; amikor a pillanat résztvevői mindvégig tudatában vannak annak, hogy mindaz, amit tesznek vagy éppen nem tesznek, mondanak vagy éppen elhallgatnak, az…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Válaszolni kevésbé tudok, mert úgy látom, hogy kioktatást kaptunk, helyenként gúnyos és bántó megjegyzést is; hozzájárulást ahhoz az eszmecseréhez, amit úgyis el kell végezzünk, keveset. Így aztán a tárgybani napirend el…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Nincsen vita kormány és ellenzéke között abban, hogy erős és sikeres Magyarországot szeretnénk. Vita nyilván mindig abban van, hogy mi az az út, ami nemcsak hogy odavezet, hanem ebben a sikerben sokaknak az együttműkö…
K/305 A kormány kakukktojása
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Az elmúlt években folytatott külpolitika ostorozása közben azon gondolkodom, képviselő úr, hogy vajon melyik volt az a kormány, amelyik képes volt újranyitni Oroszország felé határainkat. Vajon melyik volt az a kormány, amely képes volt egyensúlyt teremteni európai e…
I/257 Miért fontos a modern baloldali értékek szempontjából a kedvezményes ÁFA-kulcs megszüntetése?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Balra vagy jobbra fordulni útelágazásnál lehet. Ha az ember ezt előtte teszi meg, akkor bajba kerül. Hónapok óta önök is és mások is azt mondják, hogy Magyarországot egy komoly veszély fenyegeti, az a fenyegetés, hogy ha…
A/324 Ki a következő?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Ön annak ellenére, hogy fiatal képviselő, elég gyorsan elsajátította nemcsak a szóforgatás, hanem a szókiforgatás tudományát is. De hát próbáljunk meg tiszta vizet önteni a pohárba. Egyik oldalról, miután most már sokadszor hallom ezt, elküldte…
A/324 Ki a következő?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Képviselő Úr! Az azonnali kérdések órája a szabad és korrekt vita időszaka a parlamentben, ahol reagálunk egymásra. Úgy nem lesz könnyű önnel és párttársaival beszélgetni, ha előre megírt kérdésekre adott válasz után előre megírt viszontválaszokkal rukkolnak elő. (De…
A/315 Mennyire elég 40 milliárd forint
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Képviselő Úr! Sokat segített volna, hogyha ennek az adósságnak bizonyos részleteiről is beszámol itt a képviselőházban. Ismerhetik, hiszen a hetvenes évektől halmozódott ez az adósság, és talán tudják, hogy egy olyan országgal szemben, amely ország mára a világ legel…
A/315 Mennyire elég 40 milliárd forint
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Szóval hogy az a kincs, ami nincs, az mire elég, ez nyilvánvalóan egy hosszú beszélgetés tárgya lehet. (Derültség az MSZP soraiban.) Ellenzék és kormány vitájában lassan nem lesz olyan mérce és nem lesz olyan színvonaljelző szint, amit ne lehetne alulmúlni. Hát nézzé…
V/225 Reform és új egyensúly V/226 A Gyurcsány-csomag megszorító intézkedéseiről
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Mélyen tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A kormány alig egy kevéssel több mint egy héttel ezelőtt, miután letette az esküt, másnap az Országos Érdekegyeztető Tanácsban javaslatokat fogalmazott meg arra, hogy milyen módon és milyen e…
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Köszönöm szépen a vita lehetőségét. Köszönöm szépen, hogy a benyújtott kormányprogramban foglaltakat támogatták, kritikával illették, kiegészítették, módosító ja…
Eskütétel
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen.
H/64 Új Magyarország - Szabadság és szolidaritás - A Magyar Köztársaság Kormányának programja a sikeres, modern és igazságos Magyarországért 2006-2010.
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Honfitársaim a televíziók előtt és a rádiók mellett! (9.10) Erős és büszke Magyarországot szeretnénk, ez mindegyikünk vágya. Erőset, amelynek erejét polgárai tehetsége, s…
T/60 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A mai napon benyújtjuk a mélyen tisztelt Országgyűlésnek a leendő kormány "Új Magyarország - szabadság és szolidaritás" címet viselő kormányprogramját. A kormányprogram és a leendő k…
T/60 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Mélyen tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Rövid reflexiókat tennék csak az alkotmánymódosítás tárgykörében elhangzott felszólalásokhoz azzal, hogy előre egyeztetett és bejelentett módon az én expozém mind a három törvénytervezeth…
A HSZ 45.§ (2) bekezdése szerinti felszólalás
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök-jelölt: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Házelnök Asszony! Mélyen tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Azt kívánjuk, hogy Magyarország erős és sikeres legyen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Erős és sikeres, olyan ország, amelyet polgárainak tehetsége, szorga…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Mélyen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az elmúlt másfél évben hétről hétre ide álltam önök elé, és napirend előtti felszólalásomban elmondtam, hogy milyennek látom az országot, és milyennek látom a tennivalókat. Tettem ezt annak elle…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! (Tállai András: Zenét!) Az a dolga a politikusoknak - és ezt tartom helyénvalónak -, hogy olyan programot adjanak az országnak, amely programban sok millió ember, lehetőség szerint mindenki, benne láss…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Ahogy látom, a választók örülnek is meg nem is, hogy közeledik a választási kampány, vagy hát sokak szerint itt vagyunk a közepén; úgy vannak vele, hogy az egyik szemük sír, a másik meg nevet. Mert…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Mélyen tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Parlament! Hölgyeim és Uraim! Igazi nagy kérdés, hogy miként tekintünk az országra, és miként tekintünk a közügyekre, benne a politikára. Ha jól emlékszem, kampánytanácsadók mondták sok évvel ezelőtt - akkor sem hittem, ma m…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Mélyen tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Elszámolni és értékelni jöttem, és azért, hogy beszéljek a jövőről, arról, hogy miként tehetjük erősebbé és sikeressé Magyarországot, sikeressé a magyarokat, valamennyiünket. M…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Csak nagyon rövid reakciókat teszek. Hát ember legyen a talpán, aki néz bennünket, és képes egy ilyen vita végén eldönteni, hogy az egymással ellentétes állítások alapján kinek van igaza. Megkönnyíthetnénk mi is egyébként a n…
A/18230 Mi az igazság, miniszterelnök úr?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: A Medgyessy- és a Gyurcsány kormányok egyaránt büszkék arra, hogy soha annyi intézkedés nem történt a gyermekek és a fiatalok érdekében a rendszerváltás óta, mint éppen az elmúlt három évben. Példának okáért eltöröltük a sorkötelezettséget, úgy és akképpen, hogy önök…
A/18230 Mi az igazság, miniszterelnök úr?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Határozottan büszkeséggel tekintek annak a családpolitikai rendszernek a megszüntetésére, amely az adókedvezményre épült, és amelynek az lett a következménye, hogy '98 és 2002 között egy alacsony jövedelmű kétgyermekes család támogatásának reálértéke 34 ezer forintot…
Napirend előtti felszólalások
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Próbálok annyira szikáran válaszolni, amennyire csak lehetséges, nem elindítani egy oktalan, sehová nem vezető és talán buta vitát. Menjünk darabonként! Van-e egyedi bánásmód ebben a költségvetésben? É…
A/18916 Kormányzati teendőkről
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdésére arról tájékoztathatom, hogy a kormány azzal a költségvetéssel ért egyet, amelyet a parlament a mai napon el fog fogadni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
A/18916 Kormányzati teendőkről
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tájékoztatom a képviselő urat, hogy nem ismerek alkotmányellenes megkülönböztetést. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
A/18646 Hogyan akarja Ön kiemelten támogatni a milliárdosokat és az elitet?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: A képviselő úrnak szívesen a figyelmébe ajánlom a legutolsó társadalomtudományi kutatásokat, amelyekből az derül ki, hogy Magyarországon a rendszerváltást követő időszakban egyetlenegy olyan rövid periódus volt, amikor megfordult a korábbi trend. Az a trend, amelyben…
A/18646 Hogyan akarja Ön kiemelten támogatni a milliárdosokat és az elitet?
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Én önnel szemben, képviselő úr, családok ezreit, helyenként tízezreit látom, ahol a szegénység és a reménytelenség átöröklődik, ahol munkanélküli volt a nagyszülő, a szülő és a gyermek; ahol a gyermekek otthon nem tanulják meg, hogy hogyan kell olvasni, a gyermekek n…