70 felszólalás
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Salamon képviselő úr nagyon komoly gondot vetett föl, és azonnal egy rossz példát mondott hozzá, ugyanis Magyarországon működő bankok, európai tulajdonú bankok felemlegetése történt, hogy és akkor most melyiknek a kamatszintjét kell al…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Lehet, hogy ez a másfél-két perc jó lenne arra, hogy egy 13,5 percesre tudjak reagálni, de szeretnék gyorsan haladni. Az 500. és 501. számú módosító indítványok tekintetében azt kell megállapítanom, hogy amióta akár Salamon képviselőtársam, aká…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ugyan eléggé egycsatornássá válik itt a vita, hiszen egyedül Salamon képviselőtársam tartja a frontot azon az oldalon a két nagy ellenzéki párt tekintetében, egy apró megjegyzés: Rétvári képvi…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Elnézést, itt az ember nem tudhatja, ki van még a monitor túlsó végén, hiszen ezt csak a tisztelt elnök úr láthatja. Úgy gondolom, van néhány ajánlási pontban szereplő módosító javaslatunk, amiről mindenképpen szót kell ejteni, különös tekint…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokszor próbáljuk elválasztani, hogy melyek azok a szempontok, melyek azok a tartalmak, amelyek szakmainak tekinthetők, és melyek azok, amelyek inkább politikai hitvallásunkat, világlátásunkat jelenítik meg.…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Salamon képviselőtársam hozzászólásait a bizottságban és a Házban is nagy élvezettel szoktam hallgatni, most viszont nagyon komoly fáradtságot éreztem szavaiban, és úgy gondolom, hogy ez nem is csoda. Hiszen amiről ön beszélt, sajnos nem az van leírva ebben a j…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Annak érdekében, hogy a Hankó Faragó képviselőtársam által felvetettek szerint létező társadalmi problémára szakmailag korrekt megoldást tudjunk találni, én azt javasom, hogy nem a jelenleg előttünk fekvő Ptk. keretei között, de sokkal inkább az éppen…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánok külön kétperces felszólalásra jelentkezni, ezért csak annyit szeretnék elmondani, hogy nyilvánvalóan a sugárzó anyagokkal együtt járó tevékenység egy sajátos tevékenység, sajátos kockázatokkal, sajátos f…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hankó Faragó Miklós képviselőtársam szavai alapján már kezdtem fogalmazni magamban, hogy hogyan vonjuk vissza az atomkár szabályozására vonatkozó részt. Aztán a hozzászólása módot adott arra, hogy felüssem az atomen…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Bár már nem kívántam szólni, de úgy gondolom, nem mehetünk el a Salamon képviselőtársam által felvetettek mellett szó nélkül, hiszen nyilvánvaló, hogy az engedélyes egy gazdasági társaság, amelyik ezt a tevékenységet, amely sajátos kockázatokka…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Nem a vita ilyen - hogy is mondjam? - apró részletének kiemelésével, de a tények megismerésének a szándékával szeretném a kialakult számháborúban tényként közölni, hiszen a parlament honlapján - tényként megállapítható - összesen 294 é…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sajnálatos, hogy az általános vitában elhangzott állításokkal kapcsolatban felsorakoztatott tények nem akadályozták meg, hogy most a részletes vitában ugyanazok a megalapozatlan állítások újra elhangozzanak. Ezért újra kénytelen vagyok hivatk…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Salamon László képviselőtársam 8. ajánlási ponttal kapcsolatos álláspontja és az ott szereplő módosító javaslattal kapcsolatos indoka tekintetében kénytelen vagyok fölvetni, hogy amennyiben ez a javaslat, vagyis hogy a méhmagzatot "csak" szem…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Olyan világban élünk, ahol különböző jogrendszerek, joggyakorlatok működnek. Ezek jósága tekintetében ugyan lehet vitatkozni, de a megszerzett tapasztalatokat eleve elvetni talán felesleges. (12.30) Egy fontos kérdés, hogy a Hankó Faragó képviselőtárs…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Salamon László képviselőtársam egy nagyon fontos kérdést vetett fel, vagyis hogy az említett országokban vannak kiegészítő intézmények. Ezeket a kiegészítő intézményeket mi is szeretnénk létrehozni, ezt szolgálja például az előzetes jognyilatko…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A polgári törvénykönyv új kódexének részletes vitája során egy különösen nagy jelentőséggel bíró és az imént már érintett szabályozáskísérlet, illetve annak mostanáig tartó sikertelensége kapcs…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én a jegyesség kérdésével nem szeretnék külön foglalkozni, bár megjegyzem, hogy két ember érzelmi kötődése, esetleges házasságkötési szándéka két ember belső ügye. Ezt a külvilág nem is feltétlenül ismeri, márpedig a jegyességhez bármilyen jo…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Salamon képviselőtársamnak a bácskai menyasszonyra vonatkozó történetét követően talán megengedhető számomra, hogy elmondjam, hogy szegény nagyapám, ha élne, akkor biztos azt mondaná, hogy ez a technika nem ér semmit, mert elég szóval…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem tudom megállni - bár rendes felszólalásra sokkal korábban jelentkeztem -, hogy az iménti vitára két mondattal ne reagáljak. Itt a gőg és az elbizakodottság tekintetében kérném a képviselőtársamat, hogy szíveskedjék a szavait megválogatni. (Dr. Ava…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelen vitaszakaszban két kérdés tekintetében szeretnék véleményt megfogalmazni, támogatva bizonyos módosító javaslatokat. Mielőtt ezt a véleményemet előadnám, szeretnék egy dolgot megállap…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az első vitaszakaszban már elég élénk vita alakult ki a határidő-számítás javasolt módosításáról. Gondolkodtam is rajta, hogy a vita tárgyához vagy inkább a szakaszhoz szóljak-e hozzá, de úgy gondolom, hogy a…
T/6688 A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pettkó képviselőtársam késztetett arra, hogy megnyomjam a gombot. Ugyanis úgy tűnik, hogy nagyon keveset forog olyan munkavállalói körökben, ahol jellemző a hétvégi vagy folytonos munkavégzés. A vasutasok körében, nagyon jól tudom, mert megtapasztalta…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A polgári törvénykönyvről szóló T/5949. számú törvényjavaslat eddigi vitája alapján megállapítható, hogy egy lényeges kérdés tekintetében valamennyi pártnak egyforma a véleménye.…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Ebben a vitában mintegy szentírásként hivatkozás történik a szakértői javaslatra és egy bizonyos, 2003. évben megalkotott kormányhatározat, illetve az ahhoz kapcsolódó koncepció tartalmára. A két perc adta…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az időzítés, az időtényező és a sorrendiség kiemelt szerepet kapott Salamon képviselőtársam előadásában. Én azért egy dolgot jobban szeretek a véleménynél: a tényeket. Nézzünk meg három időpontot! A sokszor hivatkozott,…
T/295 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Meg kell valljam, a vita hosszú-hosszú időszakában maximálisan egyetértettem Földesi képviselőtársammal, aki azt mondta, hogy párját ritkítóan üdítő ez a vita. Szakszerű és valódi érvek feszülnek egymásnak. Valahol az irány is közös: egy…
J/5014 Az adatvédelmi biztos beszámolója 2007. H/5635 Az adatvédelmi biztos 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Biztos Urak! Pettkó képviselőtársam egy fontos dolgot elmondott, éspedig azt, hogy így a vita vége felé már lényegében minden lényeges dolog elmondásra került; minden lényeges dolog, ami főleg pozitív tartalmakkal bír, olyan d…
T/4446 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság által előterjesztett, az alkotmány módosítására vonatkozó törvényjavaslat megítélésünk szerint az önkormányzati alapjogot az alkotmányban meghatározott módon nem kiüresíti, hanem…
T/4411 A bejegyzett élettársi kapcsolatról
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Laboda képviselőtársam személyes tapasztalatokról számolt be, és éppen ezeknek a tapasztalatoknak a feloldását szolgálja a kapcsolódó módosító, hiszen azokban az esetekben, amikor a felek közös megállapodással valamennyi kérdést rendez…
T/4116 Az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságához szükséges egyes törvénymódosításokról
DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a lehetőséget. Úgy gondolom, az átláthatóság, az ellenőrizhetőség, a tisztábbá tétel nemcsak ennek a mai kornak, a modern kornak az igénye, hanem már jóval korábban megfogalmazódtak az erre vonatkozó követelmények…