743 felszólalás
T/16775 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Mivel ez az elektronikus szavazás többször felmerülő kérdés, és utaltam arra, hogy nyugati országokban is problémák merültek fel, egy konkrét példát hadd mondjak. Az Egyesült Államokban be akarták vezetni, hogy a világ különböző támaszpontjain tartózkodó amerikai katonák…
Ü/16654 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 52/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ismételten olyan helyzettel állunk szemben - megjegyzem, sokadszor -, amikor a kormánytöbbség politikai megfontolásokból félreteszi a jogot. Mi is történt a kérdé…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedtessék meg, hogy nagyon röviden reagáljak a miniszter úr felszólalására. A mondanivalók egyébként kapcsolódnak valahány módosító javaslathoz, amiről itt ma tárgyalni fogunk, így a most megnyitott vitaszakaszban szereplő módosító javaslatok…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, és köszönöm, hogy módot talált, hogy szóljak, mert mondhatta volna azt is, hogy erről nem nyitunk vitát. Ez így van, csak annak a sajátos helyzetnek a megértését szeretném kérni mindenkitől - és fontos, hogy a közvélemény is lássa -, hogy ha egyszer e…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két észrevételem lenne az elhangzottakkal kapcsolatban. Az egyik az, hogy a Nemzetközi Büntető Bírósághoz történő csatlakozásról szóló szerződés becikkelyezését a Fidesz nem ellenezte. Azt fejtette ki ennek kapcsán, hogy a köztársasági elnökkel…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek, tudniillik az itt szereplő ajánlási pontok egy részével kapcsolatosan az általános vitában elmondtam a Fidesz álláspontját, és ezt nem kívánom megismételni, csupán jelezném, hogy a promulgáció-publikáció problémája volt a k…
T/4486 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondoltam az imént, hogy a kizárólagos törvényhozási tárgyakról, ha egyáltalán akarunk beszélni részletesebben, akkor a jogalkotási törvénynél kell, és erre utaltam. Wiener képviselő úr mégiscsak belebocsátkozott, bár…
T/4489 A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon rövid leszek. Az ajánlás 2. pontjához szeretnék hozzászólni, Wiener képviselő úr módosító javaslatához. A képviselő úr itt részletezni kívánja a nemzetközi szerződés megkötésének a fogalmát. Ezzel kapcsolatban kérdésként vetem csak fel,…
T/4489 A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt elnézést kérek, mert normál felszólalásra kérek ugyanazon vitaszakaszon belül, ismételten lehetőséget. Nem tettem volna, ha a monista-dualista vitába nem bocsátkozunk bele. De vitatkoznom kell a Wiener képviselő úr által elmondott…
T/4489 A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az itt szereplő ajánlási pontok közül a 4. számúval szeretnék röviden foglalkozni, amely a nemzetközi szerződés előkészítéséről beszél. Hogy világos legyen a módosító javaslatunk, engedjék meg, hogy felolvassam a kormány javaslatát. Az így szól…
T/4489 A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon röviden csak utalnék arra, hogy az itt szereplő javaslataink, különösen az ajánlás 15., 18. és 19. pontjában szereplő módosító javaslatok a nemzetközi szerződés kihirdetésével, a nemzetközi szerződés ideiglenes alkalmazásával, illetőleg…
T/4489 A nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): A Wiener képviselő úr által elmondottakkal kapcsolatban arra szeretnék emlékeztetni, hogy nekünk olyan módosító javaslatunk van, amelyik a köztársasági elnök hatáskörébe kívánja utalni minden olyan szerződés megkötését, amely nem az Országgyűlés hatáskörében maradna. Teh…
T/4488 A jogalkotásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. E vitaszakaszban az ajánlás 8., 15. és 18. pontjáról szeretnék szólni. Az ajánlás 8. pontja gyakorlatilag a jogszabály végrehajtására vonatkozó felhatalmazásról szól. Itt azt a módosító javaslatot terjesztjük elő, hogy ne zárjuk ki annak a lehe…
T/4488 A jogalkotásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két észrevételt szeretnék tenni a Wiener képviselő úr által elmondottakhoz. Az egyik azzal kapcsolatos, hogy a képviselő úr változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy csak azon esetekben lehessen a már meghozott, de még ha…
T/4488 A jogalkotásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ebben a vitaszakaszban az ajánlás 21., 25. és 26. pontjáról szeretnék külön említést tenni, illetőleg egy nagyon rövid utalást az ajánlás 23. pontjában foglalt módosító javaslatunkról. A 21., 25. és 26. számú módosító jav…
T/4488 A jogalkotásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Elnézést kérek, hát így alakul; tagolt a vita, és minden egyes gondolathoz külön kell hozzászólnunk. Ezt talán azok számára mondom, itt a képviselők ismerik a Házszabály vitamenetét, de mivel ritkán alkalmazzuk újabban ezt a tagolt tárgyalási módot, akik ezt rádión - vag…
T/4488 A jogalkotásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget. Devánszkiné képviselőtársunk észrevételével kapcsolatosan: én azt mondanám, hogy akkor úgy kell megfogalmazni azt a normaszöveget, amelyik egyértelművé teszi, hogy a kormány véleményének a kialakítása, az ezzel való esetleges késlekedés nem akadál…
T/4488 A jogalkotásról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): (Lapozgat az iratai között.) Elnézést, elnök úr, az 58-as? 56-tól 59-ig?
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy ezt az ügyrendi indítványt nem lehet teljesíteni, mert házszabályellenes lenne. Tudniillik a módosító javaslat, ha több elemet tartalmaz, az, hogy több elemmel együtt képez-e alternatívát egy, már elfogadott sza…
V/12671 Az egészség nem üzlet!
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Először Kuncze Gábor felszólalására reflektálnék, aki azt mondta, aki igennel szavaz, az az államszocializmus maradványát támogatja. Nos, frakcióvezető úr, ezek a kórházak és intézmények, amelyekről itt szó van, már eredetileg is önkormányzati…
Ü/12437 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 41/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz), az országgyűlési döntést indítványozó képviselőcsoport képviselője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az állásfoglalás előzményét a következő események képezték. 2004. október 11-én Ékes József MDF-es képviselő bejelentéssel for…
T/11700 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Magyar Bálint miniszter úrnak az egyházi és az önkormányzati iskolákkal kapcsolatos mondandójához kívánok egy megjegyzést fűzni. Sajnálom, hogy a miniszter úr már nincs itt, és nem hallhatja. Mi is a különböző iskolák egyenlő kezelése mellett á…
T/12270 A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő törvényjavaslat valóban egy ideiglenes megoldást tartalmaz, tekintettel arra, hogy valóban közös törekvés legalább most azt elérni, hogy a két kiírt, időközi országgyűlési vá…
Ü/11703 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 37/2002-2006. számú eseti jellegű állásfoglalásának elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az állásfoglalásnak természetesen nem azzal a részeivel van problémánk, amelyek végre az ellenzéki bizottsági tagok érvelésének eredményeként megállapították azt, hogy Harrach Péter alelnök úr,…
Ü/12106 A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának kérelme az Ügyrendi Bizottság 40/2002-2006. számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez az általános érvényű állásfoglalás annak az esetnek a kapcsán került kialakításra, ami még az Országgyűlés korábbi, október 4-ei ülésén történt, hogy egy fideszes képviselő negyedik alkalommal tette fel a miniszterelnö…
T/12105 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2002. évi XI. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az alkotmányügyi bizottság ülésén az ellenzéki képviselők valóban annak hangoztatásából és leszögezéséből indultak ki, hogy a kormányala…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor szögezzük le a cölöpöket! Itt valamennyi megszólaló egyetértett abban és hangsúlyozta, hogy a sorkatonai szolgálatot meg kell szüntetni. De az is elhangzott valamennyi hozzászóló részéről, és ezt is tegyük világ…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Én szeretném megkérdezni Wiener képviselő urat, hogy az előző felszólalásomban beszéltem-e arról, hogy melyik pártot vagy melyik oldalt terheli a felelősség, mert én úgy emlékszem, hogy erről egy árva szót nem szóltam. Nem azért, mert azt gondolom err…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy el kell választani az alkotmányos alapértékek védelmének kérdését, amiket a magyar alkotmány valóban különféle kétharmados döntésekkel véd, illetve az operatív döntések helyzetét. (21.00) Minden tiszteletem a német és az olas…
T/11431 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/11432 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Simicskó képviselőtársam az imént tulajdonképpen az operativitással kapcsolatos problémakört nagyjából-egészében ki is bontotta, ez lett volna a felszólalásom fő témája. Szeretném kiegészíteni: A rendkívüli helyzetet ismerjük az alkotmány rende…