743 felszólalás
T/9093 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Képviselő úr, lehet, hogy nem volt nyilvánvaló az ön számára, de ennek a napirendi pontnak a tárgyalása nem vezérszónoki rendben történt, tehát én képviselői felszólalásnak minősülő megszólalást tettem. Természetesen szeretném az egész Házat meggyőzni arról, hogy ez az alk…
T/9093 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Csak azért kértem szót, mert gondolom, hogy sokan nem ismerik, hogy az alkotmány stabilitásának milyen nemzetközi eszközei vannak, csak egy kis tájékoztatás végett. Jó néhány országban úgy lehet alkotmányt módosítani, hogy a parlament módosítja az alkotmányt, utána a parla…
H/9010 A világgazdasági válság magyarországi következményeinek kezeléséről, és Magyarország növekedési esélyeinek javításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Elnézést kérek, nem tartozom a gazdaságpolitikával aktívan foglalkozó képviselők közé, kizárólag a fogalomhasználat okából kérek megszólalási lehetőséget. Kóka frakcióvezető úr helytelenül használja a konzervativizmus fogalmát. A két perc idő nem elegendő, hogy ilyen fogal…
T/8847 A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Drámai heteket élünk. Ilyen időkben nem ilyen kérdésekkel kellene foglalkozni. Ilyen időkben az ország megmentésére kellene összpontosítani. Minden figyelmünket és erőfeszítésünket az államcsőd elhárítására, a forint drámai…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban két ajánlási ponthoz kívánok hozzászólni. Az egyik a már előbb megszólaló képviselőtársaim által említett 345. pont, illetőleg majd az ajánlás 384. pontjában szereplő, Rétvári Bence képviselőtársam által jegyzett módosító j…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Mindenekelőtt köszönöm Hankó Faragó Miklós képviselőtársam felszólalását. Nagyon figyelemreméltó észrevételt tett a képviselő úr. Azt kell hogy mondjam, hogy ha szigorúan grammatikai, nyelvtani értelmezés szerint megyek, akkor talán igaza is van a képvisel…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Ha jól értettem, akkor Szép képviselő úr megtámogatta most Rétvári Bence módosító javaslatát. (Dr. Szép Béla nemet int.) Jó, elnézést, akkor lehet, hogy én valamit félreértettem. Igazából Hankó Faragó Miklós előbbi kétpercesére szeretnék nagyon röviden reflektálni. Nem fel…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Korábbi felszólalásában Szép képviselő úr azt mondta, hogy 90 százalékban épült be a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása ebbe a szövegbe. Ez megint egy olyan helyzet, hogy... (Dr. Szép Béla: Ilyet nem mondtam.) Képviselő úr, ezt mondta. A Legfelsőbb Bíróság állásfoglalása eb…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ehhez az ingatlan-nyilvántartási kérdéshez szeretnék röviden hozzászólni, tulajdonképpen arra vállalkoznék, hogy Vékás Lajos professzor úrnak az ezzel kapcsolatosan a Ptk.-konferencián elmondott véleményét tolmácsoljam és ismertessem, egyetértve…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm. Csak arra szeretnék reflektálni, ami itt most elhangzott bíráló észrevételként, hogy a zálogjog és a zálogszerződés mint olyan szétválasztásra kerül. Én azt gondolom, hogy ez természetes, hiszen a zálogjog gyakorlatilag a korlátolt dologi jogok fogalmi körébe tar…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném előrebocsátani, hogy ebben a vitaszakaszban tíz olyan problémát írtam fel, amihez szeretnék hozzászólni. Nem biztos, hogy egy normál felszólalásba belefér, de akkor majd ismételten szót fogok kérni. Akkor kapcsolódnék azokhoz a kérdésfe…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tovább haladva a feljegyzett olyan problémák körében, amelyben szólni szeretnék, sorrendileg kapcsolódnék a Frankné Kovács Szilvia felszólalásában legutóbb érintett eseti gondnoki témához. E tekintetben az ajánlás 494. pontjában szereplő módosító…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Ez a pénzpiaci kamat csak nem nyugtatott meg, mert ha most meg tudja mondani a képviselő úr, hogy Magyarországon ma mennyi a pénzpiaci kamat, az OTP által fizetett kamat, az Erste Bank által fizetett kamat, a Kereskedelmi és Hitelbank által fizetett kam…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban az, és remélem, hogy azzal az enyhítő körülménnyel fogok tudni szolgálni, hogy nem fogom kimeríteni most már a 15 percet. Nagyon röviden: az a probléma, képviselő úr, hogy mi van, hogyha két bank van vagy három bank van egy ilyen…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Igen, elnök úr, köszönöm, és itt is próbálok rövidíteni. Ahol a téma megengedi, ott igyekszünk az idővel ésszerűen takarékoskodni, és itt ilyen kérdések is vannak. Az első téma, amihez hozzá szeretnék szólni, az 597. ajánlási pontban szereplő módosító javaslat, Frankné Kov…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem gondoltam, hogy újabb normál felszólalásra kell szót kérnem, de Szép képviselő úrnak ez a felszólalása ezt elkerülhetetlenné teszi, valóban. Nagyon sajnálom, hogy ezt a mai, szakmai szempontból magas színvonalú vitát ilyen politikai felhangú,…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban egyetlenegy kérdéssel kívánok foglalkozni, az atomkár kérdésével. Felelősség atomkárokért címmel Szép Béla képviselő úr és két szocialista képviselőtársa módosító javaslatot terjesztett elő, egy ilyen címszó alatt az atomká…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Az atomenergiával és atomkárral kapcsolatosan őszintén szólva nem értem, hogy az engedélyes valaminek is köteles helytállni. Jogilag világos, hogy mit akar ez a mondat mondani, csak megpróbálom végiggondolni, hogy akkor ez gyakorlatilag egy atomerőmű me…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első könyv tekintetében négy ajánlási pont tartalmazza az előterjesztett módosító javaslatokat, és ebből hármat a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz képviselőcsoportja - Rubovszky György k…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Csak nagyon röviden. Szép képviselő úr nagyon korrektül hangsúlyozza, hogy 297, ha jól hallottam... (Dr. Szép Béla: 294.), 294 érvényes javaslat van, vagyis viszonylag jelentős számú javaslatot képez még a javaslatoknak az a része is, amelyek menet közb…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Az előbb elhangzottakra az egyik észrevétel személyes jellegű. Képviselő Asszony! Én mind a két konferencián jelen voltam, úgyhogy nem kellene nem valóságnak megfelelő adatokat vagy állításokat tenni - ez az egyik. A másik pedig, hogy ennek a törvényjav…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A második vitaszakaszban a törvénytervezet második könyvét érintően számos olyan probléma merül fel, amelyet nemcsak módosító javaslatokkal érintettünk, hanem amelyeket úgy gondoljuk, hogy itt a részlete…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. A fogyatékosokat képviselő szervezet elnöke, képviselője valóban mind a két konferencián üdvözölte a kormány javaslatát. Teljes mértékben megértem, hogy a civil szervezetek a törvényjavaslat bizonyos rendelkezéseit örömmel fogadták, mert azt várják tőle…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Képviselő asszony, én ennek az összetett problémának azt a szegmensét érintettem részletesen, amely azokkal a személyekkel kapcsolatos, akik semmiféle nyilatkozatot nem tudnak tenni, mert olyan állapotban vannak. Képviselő asszony ezekre a felvetésekre most nem válaszolt.…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): A Szép Béla képviselő úr által mondott példáknál azért azt is hozzá kell tenni, hogy ezekben az országokban megvannak az ezt helyettesítő intézmények, amelyek kezelik azt a problémát, amiről mi itt Hankó Faragó Miklóssal beszéltünk. Ilyen értelemben tehát ezek a hivatkozás…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Haladnék tovább a második könyvben szereplő egyes módosító javaslatokat érintően. Beszélni szeretnék az ajánlás 58. pontjában szereplő módosító javaslatunkról, amely a jogi személyek tevékenységi körében eljáró tag, alkalmazott magatartása megíté…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. A második könyv témakörében a személyhez fűződő jogok kérdésköre kapcsán még két problémakört kívánok érinteni. Az egyik az ajánlás 121. pontjában megjelenő módosító javaslatunk, a másik pedig a sajtó felelősségével kapcsolatos javaslatunk, amely…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy a soraimat rendezzem, mert most áttértünk a harmadik könyvre, és az más módosító javaslatokat és más iratokat is jelent. Ez a könyv a házasságról és a családról szól. Tulajdonképpen a harmadik könyvbe a törvényjavaslat a családi…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Csak arra szeretnék reflektálni, hogy én az 1894. évi XXXI. törvénycikk rendezéséről beszéltem, képviselő asszony. Az az a törvény, amelyik az állami anyakönyvezést általánosította. Tehát én nem az azt megelőző időkről beszéltem, nem értem, hogy miért kellett most önnek ar…
T/5949 A Polgári Törvénykönyvről
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. A családjogi témában még érintenem kell az ajánlásban a 177. és 180. pontok alatt szereplő módosító javaslatokat. Ez a két javaslat szorosan összefügg. Itt arról van szó, hogy a kormány eredeti javaslata értelmében a házasság megszűnik többek között az…